Januárban átbeszéltük részletesen, hogy milyen célokat tűztek ki maguk elé a diákok. Megbeszéltük, hogy mik is lehetnek egy 8-10 éves korú gyermeknek a valós , elérhető céljai. Nagyon jó volt hallgatni, hogy színes, változatos célokat állítottak maguk elé a tanulók. Mindezek után papírra vetették a kitűzött célokat az aktuális hónapdal hallgatása közben.
Konczné Szabó Szilvia
Szeghalom, Tildy Zoltán Általános Iskola és AMI
Boldogságóra Alapprogram
A gyerekek feladata az volt, hogy 2 csoportban megalkossák a saját szabályaikat és feladataikat. A feladat témája az volt hogy mi történne ha össze kellene költözniük, hogyan tudnának együtt élni boldogan, nyugalomban.
Menni fog!
„….ha hosszú utat kell megtennem érte, én addig megyek, míg oda nem érek!”
Bagdi Bella: Van nekem egy álmom
Új év, új kihívások, célkitűzések!
Nagyon sokan szoktuk olyan elhatározással kezdeni az új évet, hogy mostantól sportosabb fittebb, egészségesebb életmódra váltunk. A mi csoportunk vegyes korosztályú, azaz 2 évestől 6 évesig minden korú gyerek megtalálható. Nagyon sokuknál észrevettük, hogy amikor szüleik megérkeznek, rögtön ölbe kéredzkednek és nem hajlandóak sétálni, járni még az autóig sem!
Így jött az ötlet, hogy bebizonyítsuk elsősorban magunknak (mármit minden gyerek saját magának), másodsorban a szülőknek, hogy ezek az ügyes gyerekek képesek hosszabb távot sétálni. Sikerült a legverőfényesebb januári délelőttöt kiválasztanunk ahhoz, hogy elinduljunk sétánkra.
A cél: 2 km-es séta!
Úti cél: a városunkban épülő leendő bölcsőde megtekintése, majd vissza a kiindulóponthoz, vagyis az óvodánkhoz.
Heti témánk a járművek és a közlekedés volt, ezért út közben megfigyeltük a különböző járműveket, a munkagépeket és az útjelző táblákat, így észrevétlenül tettük meg a kitűzött távot.
Meli óvó néni és Évike óvó néni tisztelettel jelentik: a célt elértük!
Mai napon a hatodik osztályosokkal a barátságok ápolása volt a témánk. A gyerekek 2 csoportban alkották meg a barátság ötös feladatot. Ki is tettük a termünk ajtajára.
A célok kitűzése és elérése téma során a tanulókkal beszélgettünk az ábrándozásról, a saját célokról, a célok eléréséhez vezető útról. A beszélgetést saját szerkesztésű kártyák (flashcards) segítették. A tanulók játékos feladatokon keresztül ismerték meg a célok megfogalmazásának lehetőségeit, ebben a „Kezdőbetűk” feladat segített. Közös célként tűztük ki a saját környezetünk, Szakiskola védelmét, kisállatok gondozását, ezért madáreleséget helyeztünk el az iskola udvarán, megmentettünk egy cicát és adtunk neki élelmet szintén az iskola környékén! A téma feldolgozásához videót néztünk a Vision Board elkészítéséről, megbeszéltük, hogyan vihet közelebb minket a vágyainkhoz, céljainkhoz ha mindennap látjuk azokat! Végül a tanulók „Célgömböt” készítettek, amit a faliújságra helyeztünk ki, így mindennap szem előtt tartva a 2025-ös célokat, úton vagyunk az irányukba!
Az új évet mindenki új lehetőségnek tekinti. Ezzel a lehetőséggel élve ez évi céljainkat a hónap első hetében megpróbáljuk meghatározni. Iskolán belüli és iskolán kívüli céljaikat is megfogalmazták, lerajzolták, leírták. (ötös bizonyítvány, új számítógépes játék, stb.)
Január hónap témája: Célok kitűzése és elérése. Ebben a hónapban ötleteket vettem egy kicsit innen, egy kicsit onnan. A téma bevezetése után a következőket valósítottuk meg: először is elkészítettük az aranyhalainkat és beleírták a kívánságaikat. Majd előkészítettük a következő hét feladatát: 5 napos kihívás. Minden reggel felhívtam a figyelmüket az aznapi kihívásra, amit már előző nap délután már elolvastunk. Kihelyeztem a falra, figyelték, nyomon követték, igyekeztek teljesíteni. Majd mindig meg is beszéltük és az utolsó nap elmondták a véleményüket, tapasztalataikat, és megnéztük, hogy a hét folyamán milyen kis cetlik kerültek a dobozba, amelybe beletehették a neveket, ki hogyan teljesítette a kihívásokat. Megszámoltuk, kinek lett a legtöbb. Kipróbáltuk a szivárvány légzést, játszottunk a Vezetői képességek erősségnél ajánlott Kő, papír, olló játékot. Megismerkedtek a Gréta mesés jövőképe c. mesével. Tettünk egy kis időutazást az Önbizalom program által (Időutazás a lehető legjobb jövőbeli életünkbe) ajánlott módon, majd elkészítették a „varázsecset” segítségével a rajzukat, milyennek képzelik ők a saját jövőjüket. A téma lezárásaként pedig elmondhatták véleményüket a hónap eseményeiről, és hogy mi tetszett nekik a legjobban, mit tanultak, mit visznek magukkal.
Köszönöm a rengeteg segítő ötletet.
Várkonyi István Általános Iskola, Cegléd, Széchenyi út 14/d
Januárban megünnepeltük a hóemberek világnapját. Megnéztük a Hóember című filmet. Készítettünk hóemberes mandalát.
Varázsecset mese elvarázsolt minket. Bátran fogtunk bele a „Látom a jövőt „rajzok elkészítésébe. Hogy a munka jobban menjen és mindenre képesek legyenek a gyerekek, egy-egy varázsceruzát is kaptak álmaik megvalósításához.
Januári témánk: Célok kitűzése és elérése volt. Rövid meditáció után egy ráhangoló gyakorlatot játszottunk. A téma feldolgozását egy kérdésözönnel kezdtük, mellyel a gondolatok beindítása volt a cél. Ezen kérdések mentén párokat alkotva meséltek egymásnak az elmúlt évi tervekről és azok megvalósulásáról. Beszélgetőkörben az értelmes és értelmetlen cél közti különbségeket igyekeztünk megfogalmazni. A foglalkozás zárásaként céltáblát készítettünk az osztály közeli programjait alapul véve. Meghatároztuk a cél és az ahhoz vezető lépéseket.
A 2025-ös évünket egy közös célkitűzéssel kezdtük!
Először megbeszéltük lehetséges céljainkat osztályként, kik a segítőink a célok eléréséhez és hogy mi kell a céljaink valóra váltásához.
Ezután párban dolgoztunk, végül pedig egyénileg rajzolták le saját céljaikat.
Volt, aki a 2025-ös évre tervezett, de a legtöbben távolabbi célokat tűztek ki.