Karácsonyra a még ősszel elkészült hálalevelekkel leptük meg a szülőket.


Karácsonyra a még ősszel elkészült hálalevelekkel leptük meg a szülőket.

Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
Osztályfőnöki órán foglalkoztunk a decemberi témával, a jó cselekedetek gyakorlásával.
Először beszélgettünk a jó cselekedetek erejéről:
• miért fontosak az életünkben,
• miért jó nekünk és társainknak, ha jót teszünk,
• milyen pozitív hatásai vannak ránk nézve ezeknek a jó cselekedeteknek,
• melyik a jobb: adni vagy kapni?
Ráhangolásképpen meghallgattuk Bagdy Bella: „Jó emberré csak a szívemmel válhatok” című dalát.
Majd felolvastam nekik a segédanyagban és a felső tagozatos kézikönyvben is megtalálható „Jó cselekedet-listát”, és mindenkinek választania kellett közülük legalább tízet, amit vagy a téli szünetig vagy december végéig megvalósít. (erről a karácsonyi szünet utáni első osztályfőnöki órán fognak beszámolni szóban)
Ez e havi feladatot kiegészítettük az iskolánkban már hagyományként megvalósuló eseményekkel:
1. a karácsonyi szünet előtti utolsó tanítási napon „Angyalkázás” keretében a gyerekek és pedagógusok egyaránt kedves üzeneteket, apró ajándékokat küldenek egymásnak az angyalkáknak öltözött kislányok segédletével.
2. Az 5. osztály külön kis ajándékokkal kedveskedett egymásnak: előre egy kalapból véletlenszerűen kihúztuk egymás nevét tartalmazó kártyákat és apró figyelmes ajándékokkal leptük meg egymást.

Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
„ Aki rendszeresen jó cselekedeteket hajt végre, az tartósan boldogabbá válik.”
/Sonja Lyubomirsky/
Kedvesség, nagylelkűség, segítőkészség, önzetlenség …. ezen erényekkel mindenkinek rendelkeznie kellene. Boldog ember az, aki ezen tulajdonságok birtokában van. Az órán elkészítettük a jó cselekedetek virágát, ahol az osztály tanulói közösen szedték össze gondolataikat arról, hogy miként tudnának még jobb közösség lenni. Egy jó osztályközösség elengedhetetlen feltétele a sikeres munkának.

Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
A tanulók karácsonyi díszekbe rajzolhatták meg jótettüket, egy apró jócselekedetüket. Amit ezután felakaszthattak a szép , zöld fenyőre.
Keszthelyi Életfa Óvoda Gagarin Utcai Tagóvodája
Minden évben készítünk ajándékot karácsonyra a szülőknek. Beszélgetőkörünk témáját ez adta erre a hétre. Megbeszéltük, hogy az ajándékozás egy kedves gesztus amivel a gyermekek örömet szereznek a szüleiknek. De nem csak ajándékkal tudunk örömet szerezni, hanem cselekedetekkel is. Erre példákat kerestünk. Bagdy Bella „Boldog vagyok” dalát hallgattuk meg, majd énekeltük el közösen a beszélgetőkörünk zárásaként.
Minden nap végén megválasztottuk a legjobb szívű gyermeket. Akinek a jeléhez a legtöbb szívalakú pecsét került, aznap ő lett a cím birtokosa. Ajándékba egy szív alakú lufit kapott a csoporttól.

Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
„ Adni annyi, mint a legmagasabb szinten élni.” (John C. Maxwell)
Az órát közös énekléssel kezdtük (Bagdi Bella – Jó emberré csak a szívemmel válhatok c. dal). Utána közösen megbeszéltük, mi számít jó cselekedetnek. Felidéztek olyan helyzeteket az általuk tanult irodalmi művekből, melyekben egy szereplő jótettet hajtott végre. Ötleteket gyűjtöttek, hogy kivel tehetnének jót az adventi időszakban. A gyerekek mézessüteményt sütöttek – édesanyák segítségével – az iskola tankonyháján. A finoman illatozó sütit szétosztották az iskola tanulói és dolgozói között.
„Cipős doboz” akció címmel, karácsonyi ajándékgyűjtést szerveztünk a Debreceni Egyetem Óvodájában, a családok bevonásával, amelynek keretében nehéz sorsú gyermekeket örvendeztettünk meg ajándékokkal. Minden meglepetést eljuttattunk azokhoz a gyermekekhez, akik számára talán ez volt az egyetlen ajándék karácsonykor. Óvodásaink részesei lehettek ezzel a jó cselekedettel a hátrányos helyzetű gyermekek karácsonyának, amelyet gondoskodás, szeretet és együttérzés ölelt körül. Közel 200 gyermeknek tudtunk ezzel segíteni.
Miskolci Szabó Lőrinc Általános Iskola
Az óra során megbeszéljük miért jó jót tenni másokkal, ennek milyen hatása van az érzéseinkre.
Gondolkodunk azon, hogy milyen lenne a világ, ha mindenki mindenkivel csak jót tenne, jószándékkal közelednének egymáshoz az emberek.
Ezt követően játékot játszunk. CSelekedjünk jót egymással, és nevettessük meg egymást.
A játék során egy ember kiül a székre. Az ő feladata, hogy próbáljon komoly maradni, 5 gyerek megpróbálja megnevettetni. A komolyság nem sokáig tartott, sokat nevettünk!!
Az órán menéztünk egy videót a nevetés terjedéséről. Végül mindenki jókedvű lett.

Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
Idézeteket, bölcsességeket olvastunk fel a munkafüzetből és megbeszéltük kinek mit jelentenek ezek a szavak. Jó cselekedetek virágát készítettük el, majd egy közös „csokorba” gyűjtöttük őket és megnéztük milyen cselekedeteket írtak a gyerekek.

Pálmonostorai Gárdonyi Géza Általános Iskola
A diákok csoportmunka keretén belül egy naptárat készítetettek, majd a hiányzó tanuló kivételével mindenki egy napra megörökítette rajz formában, hogy az elmúlt időszakban milyen jó cselekedetet hajtott végre.