December hónapban még többet beszélgettünk, mint eddig a szeretetről, a jó cselekedetekről, a segítségnyújtásról, az ajándékozás öröméről. Verseltünk, játszottunk, megtanultuk a hónap dalát és egy nagy körtefán ábrázoltuk, hogy mi minden hozadéka lehet annak, ha elköteleződünk a jó cselekedetek végrehajtása mellett.
Boldogító jó cselekedetek
A bevezető relaxációs gyakorlat után meghallgattuk a Jó emberré csak a szívemmel válhatok c. dalt, mely a beszélgetésünk alatt is halkan szólt. Megbeszéltük a jó cselekedetek boldogságfokozó erejét. Összegyűjtöttük és a karácsonyfánk díszeire írtuk jó cselekedeteinket. / A gyümölcsfa gyümölcseit a fenyőfa díszeire szerették volna cserélni a diákok./ Elkészítettük a poszterünket. A zárókörben a hónapban ránk váró személyes jó cselekedeteinket neveztük meg.
Sennyey Elza Általános Iskola Mándok
Karácsonyi dalok éneklésével hangolódtunk az ünnepre, témára. Beszélgettünk az ünnep lényegéről, a lelki készülődésről.
Játékkal folytattuk. Be kellett fejezniük a gyerekeknek a következő mondatot: ” Azért teszek jót másokkal, mert….”
Megfestettük a jókívánságok karácsonyfáját. Készítettünk díszeket is, amelybe mindenki ráírta egy társának szóló jókívánságát.
Jobban érezzük, hogy egy közösséghez tartozunk, amelyben egymástól függünk, és együtt kell működnünk. Újra megéreztük, hogy a kedvesség, a nagylelkűség jó erény. Fontos számunkra, hogy legyünk segítőkészek. Amikor segítünk valakinek és látjuk mások nehézségeit, sokkal jobban értékeljük azt, amink van. A jócselekedetek életünk értelmét és értékét emelik.
Örömteli ünnepeket kívánunk mindenkinek!
„A boldogság sokkal inkább a nap mint nap előforduló apró, kellemes dolgokból és örömökből áll, mintsem a csak ritkán ölünkbe hulló nagy szerencsékből.” (Benjamin Franklin.)
A decemberi hónapban mindenki szívében előtérbe kerül a jó cselekedetek gyakorlása .
A Boldogságóra zenei inspirációja a Jó emberré válni dal volt, ami nagyon tetszett nekünk.
Színezéssel, beszélgetésekkel hangolódtunk a karácsonyra, ezzel együtt a jó cselekedetek gyakorlására. Mi kell hozzá? Legfőképpen szeretetteli szív, amivel másokat is boldoggá teszünk. A Boldogító erősségek kártyát használtuk a fogalmak jobb megértésére. Tanácsot kaptunk 24 alkalomra karácsonyig, amit megtehetünk, hogy a szívünkben béke legyen.
Szorgalmasan dolgoztunk: elmélkedtünk, megfogadtuk a tanácsokat és a boldogság érzésével zártuk ezt az órát is.
BOLDOG, SZERETETTELJES KARÁCSONYT KÍVÁNUNK MINDENKINEK!
Berger Brigitta gyógypedagógus
A decemberi hónapban mindenki szívében előtérbe kerül a jó cselekedetek gyakorlása .
A Boldogságóra zenei inspirációja a Jó emberré válni dal volt, ami nagyon tetszett nekünk.
Színezéssel, beszélgetésekkel hangolódtunk a karácsonyra, ezzel együtt a jó cselekedetek gyakorlására. Mi kell hozzá? Legfőképpen szeretetteli szív, amivel másokat is boldoggá teszünk.
A Boldogító erősségek kártyát használtuk a fogalmak jobb megértésére.
Tanácsot kaptunk 24 alkalomra karácsonyig, amit megtehetünk, hogy a szívünkben béke legyen.
Szorgalmasan dolgoztunk: elmélkedtünk, megfogadtuk a tanácsokat és a boldogság érzésével zártuk ezt az órát is.
BOLDOG, SZERETETTELJES KARÁCSONYT KÍVÁNUNK MINDENKINEK!
Berger Brigitta gyógypedagógus
A fenyőfát díszítő aranydiókba boldogító jó cselekedeteket gyűjtöttünk, írtunk.
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézménye
A december egy igazi csodahónap, szerintem a legmeghatóbb hónapok közé sorolhatjuk. Örömmel töltött el, hogy a tanulóimnak átadhattam e hónap varázslatos erejét. A havi feladatunkban igyekeztünk megmutatni, hogy a kis elsőseim már ilyen fiatalon milyen boldogító jó cselekedeteket valósítottak meg.
Nagyon fontos, hogy segítsünk a gyerekeknek meglátni, hogyan tudnak önzetlenül segítséget adni, hiszen bennük rejtőzik a csoda!
Az ünnepváráshoz kapcsolódóan díszített mézeskalács-házikót készítettünk a gyerekekkel, mellyel megajándékoztuk óvodánk Napraforgó csoportját. A meglepetés csoportszobájuk karácsonyi hangulatát fokozta.
Medgyesegyhàzi Varàzserdő Óvoda
Segítség nyújtás, azok számára, akik mèg nem olyan ügyesek (vagy már, nem olyan mozgèkonyak) mint, Mi.