A gyerekekkel közösen írtuk meg a mesét, amit nagyon élveztek. A három törpe jó cselekedete és az angyal kedvessége által megértették a jó cselekdetek kifejezést.
Boldogító jó cselekedetek
December- boldogító jó cselekedetek
Karácsonyra készülődve, kedves téma volt ez mindenki számára.
Kijelöltünk egy boldogító csütörtököt, amikor egy jó cselekedetet elvégzésére került sor, az óvodában, vagy akár otthon.
Szívesen végezték a gyerekek a feladatot, komolyan vették a jó cselekedeteket. Legtöbben otthon végzett házimunka által tettek jót.
Az ünnepre hangolódva együtt is szerettünk volna jót tenni. Gyakorlatot végző kis óvónénik segítségével kézimunkázgattunk, és a produktumot eljuttattuk más óvodák gyermekeinek karácsonyi ajándékként. Hogy a készülődés még inkább élmény dús legyen, lehetőségünk adódott egy helyi iskola betlehemes játékát megtekinteni.
A gyermekek megtapasztalták az adakozás és jó cselekedetek pozitív hatását, hogy milyen felemelő érzés egymáson segíteni, akár egy közös lábmosás által is. Kedves élményekkel zártuk a hónapot.
A gyerekekkel közösen megírtuk a karácsonyi mesénket, amelynek a címe A három törpe lett. A gyerekek nagyon élvezték a feladatot és megértették, hogy mit is jelent a jó cselekedet kifejezés.
Karancslapujtői Kastélykert Óvoda
Minden kisgyermek nagyon lelkesen és izgatottan készítette el az ajándékot a társának, mindenkin lehetett látni , hogy tiszta szívből és meghitten alkotta a munkáját.
A karácsony mindenki számára a legszebb Ünnep így a gyermekek is nagyon várták már, hogy készíthessenek ők is valami kis meglepetést másnak.Az egész tevékenység alatt nagyon meghitt volt a légkör a csoportban.
Az ünnepek közeledtével beszélgettünk az ajándékozás öröméről. Karácsony alkalmával ajándékkal kedveskedtünk óvodánk másik két csoportjának. Ezzel kívántunk Nekik Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Eredményekben Gazdag Boldog Új Évet!
Karácsonyi képprl ajándékoztuk meg a másik csoportot. A kép készítésében mindenki részt vett.
Meglepetés cédulákat írtunk egymásnak. Elkészítettük a jócselekedetek fáját. Megismerkedtünk a hónap dalával.
JÁI Viszneki Általános Iskolai Tagnintézménye
Decemberi óránkon a jócselkedet fogalmának tisztázása nem volt könnyű feladat. A gyerekek nagy dolgokra gondolnak és nem látják meg a mindennapjaikban gyakorolható, családban, iskolában előforduló lehetőségeket. Rajzos formában örökítették meg az általuk vállalt jócselekedeteiket a hónap elején. Majd az utolsó előtti tanítási napon értékelték magukat és a rajzokból kiválasztották a megvalósultakat és azokból elkészítettük az osztály jócselekedet gyümölcsfáját.