„Aki rendszeresen jó cselekedeteket hajt végre, az tartósan boldogabbá válik ”
A hónap elején a facebook-on találtunk egy jó kezdeményezést, ami arról szólt, hogy egy hölgy magánszemélyek és polgárőrség segítségével ajándékot gyűjt a kórházak gyermekosztályának, a beteg gyerekek számára. Mivel közeledik a karácsony, úgy döntöttünk, hogy csatlakozunk ehhez és óvodánk is gyűjtést rendez. Beszéltünk erről a gyerekekkel is és a szülőket is tájékoztattuk a hírről, így otthon együtt keresték és váltak meg – jó szívvel – a megunt játékaiktól. Az Adventi időszak is alkalmas volt arra, hogy a gyerekkel erről a témáról, az érzéseikről beszélgessünk, mit is jelent számukra a jó cselekedet, milyen önzetlenek, figyelmesek, segítőkészek és ezzel, hogyan tudnak örömet szerezni másoknak. Eljött a nap mikor meghívtuk Krisztinát és Szabolcsot óvodánkba és átadtuk neki, az összegyűjtött ajándékokat. Együtt örültünk ennek a nemes kezdeményezésnek, amit óvodánkban hagyománnyá szeretnénk, hogy váljon. Szívből jövő jókívánságainkkal küldtök a beteg gyerekeknek az ajándékainkat.
Boldogító jó cselekedetek
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
Az alkalmunkat a relaxációs gyakorlatokkal kezdtük. Ezt követően beszélgettünk a gyerekekkel a jó cselekedetek erejéről, pozitív hatásairól, az örömszerzés, az odafigyelés, a segítőkészség, az önzetlenség fontosságáról. Ez azért is fontos, hiszen advent, az eljövetel kopogtat lelkünk ajtaján. Egy várakozással, örömmel és felkészüléssel teli időszak közeledik, amikor átérzékeltetjük a családdal, a szűkebb és tágabb közösséggel való összetartozás erejét. Ezután játszottunk: Adok nektek valamit, Hogy okozhatnék örömet? Megbeszéltük A kőleves c. népmese tanulságát is, hogy nem mindenkiben van meg a segítőkészség. Elkészítettük a gyümölcsfánkat is a jó cselekedetek pozitív hatásaival. Meghallgattuk a hónap dalát: Jó emberré csak a szívemmel válhatok. Az órát meditációs gyakorlattal zártuk le.
Mivel advent az egyházi évnek a karácsonyt megelőző 4 hete, mely az öröm, a várakozás, a titkok és a meglepetések ideje, ezért a gyerekek nevét kis cédulákra írtam, és mindenki kihúzott magának egy nevet. Azután mindennap egy kis meglepetést készítettek, egy kis örömet szereztek annak, akinek a nevét kihúzták. Ettől kezdve a gyerekek minden napja csupa meglepetés volt. Padjukban, táskájukban, kabátzsebükben mindig találtak valami apróságot. Így értették meg azt, hogy advent az örömszerzés, a jó cselekedetek ideje is. Jelképes apró ajándékokkal az év utolsó napján meg is köszöntöttük egymást. Mondanom sem kell, nagy volt a boldogság. Iskolánk csatlakozott a „Válts egy csokit mosolyra” elnevezésű önkéntes akcióhoz is az állami gondozásban élő veszélyeztetett fiatalok támogatásáért. A Mókuskáim is lelkesen gyűjtötték az édességet, játékokat rászoruló társaik számára, hogy valamennyien személyre szóló csomagot találjanak a karácsonyfa alatt. Megértették az ügy fontosságát, és hogy jobb adni, mint kapni.
A Jócselekedetek hónapját a dal meghallgatásával kezdtük.
Az adventi időszak kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy másokhoz még jobbak legyünk. Összegyűjtöttük, hogy mi mindennel tudunk jók lenni másokhoz.
Virággal és a virág szirmaival szimbolizáltuk a jócselekedetek módjait. A gyerekek élvezték a színezést is, hiszen a szivárvány összes színében pompázhatott a virág.
A cselekedetekről való beszélgetés azért tetszett nekik, mert megértették, hogy nemcsak pénzzel tudnak ajándékot adni szeretteiknek, hanem cselekedeteikkel is.
Huszka Hermina Általános Iskola
Jócselekedetek gyümölcsfája termőre fordult..
Értékes önismereti boldogság óránk után, karacsonyfadíszbe rejtettük az egyéni jócselekedeteket, és egy fenyőfát feldíszítettünk vele,ezzel is dekoraltuk a Hála falunkat.
A szegvári Kurca-parti Óvoda Szivárvány kiscsoportjában, már a beszoktatási időszakban törekedtünk arra, hogy a gyerekek befogadóak, elfogadóak, toleránsak legyenek csoporttársaikkal. A jó szándékú közeledés, egymásnak való segítségnyújtás számukra természetes dolog. Napindító beszélgetőkörünkön érdeklődnek a hiányzók felől, megosztják gondolataikat társaikkal. A nap folyamán vigasztalják a kisebbeket, zsebkendőt visznek nekik, megölelik, elhívják játszani őket, így segítve beilleszkedésüket a csoport életébe. Egyre több játékhelyzetben törekszenek az együttműködésre, a konfliktushelyzetek békés rendezésére. Bezzeg Andrea: Szívem kertje című meséje hatására kezdeményezett beszélgetés során elmondták, hogy ki miben, hogyan segít otthon, és ez milyen jó érzéssel tölti el őket, mennyire örülnek, ha ténykedésüknek mások örülnek, megköszönik azt. Örömmel vettek részt a karácsonyi készülődésben, dekorálásban, mézeskalács díszítésben, fenyőünnepen. Kis ajándékkal, kis rajzzal lepték meg társaikat, közösen vették birtokba az ajándékba kapott játékeszközöket. Bagdi Bella „Jó emberré csak a szívemmel válhatok” című dalát más karácsonyi dallal többször hallgattuk, énekeltük. Jó cselekedeteink hatására reméljük összetartó, szeretetteljes, elfogadó közösséggé válunk.
Mivel erősödik a globális felmelegedés,
Ezért egyre ritkább a hóesés.
De minden okunk megvan az örömre,
Mert friss hó hullott reggelre.
A szó elszáll az írás maradandó,
Ha van a közeledben egy kis hótakaró.
Hogy mosolyt csaljunk az arcokra,
Ezért üzentünk most nektek a hóba!
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
Az alkalmunkat a relaxációs gyakorlatokkal kezdtük. Ezt követően beszélgettünk a gyerekekkel a jó cselekedetek erejéről, pozitív hatásairól, az örömszerzés, az odafigyelés, a segítőkészség, az önzetlenség fontosságáról. Ez azért is fontos, hiszen advent, az eljövetel kopogtat lelkünk ajtaján. Egy várakozással, örömmel és felkészüléssel teli időszak közeledik, amikor átérzékeltetjük a családdal, a szűkebb és tágabb közösséggel való összetartozás erejét. Ezután játszottunk: Adok nektek valamit, Hogy okozhatnék örömet? Megbeszéltük A kőleves c. népmese tanulságát is, hogy nem mindenkiben van meg a segítőkészség. Elkészítettük a gyümölcsfánkat is a jó cselekedetek pozitív hatásaival. Meghallgattuk a hónap dalát: Jó emberré csak a szívemmel válhatok. Az órát meditációs gyakorlattal zártuk le.
Mivel advent az egyházi évnek a karácsonyt megelőző 4 hete, mely az öröm, a várakozás, a titkok és a meglepetések ideje, ezért a gyerekek nevét kis cédulákra írtam, és mindenki kihúzott magának egy nevet. Azután mindennap egy kis meglepetést készítettek, egy kis örömet szereztek annak, akinek a nevét kihúzták. Ettől kezdve a gyerekek minden napja csupa meglepetés volt. Padjukban, táskájukban, kabátzsebükben mindig találtak valami apróságot. Így értették meg azt, hogy advent az örömszerzés, a jó cselekedetek ideje is. Jelképes apró ajándékokkal az év utolsó napján meg is köszöntöttük egymást. Mondanom sem kell, nagy volt a boldogság. Iskolánk csatlakozott a „Válts egy csokit mosolyra” elnevezésű önkéntes akcióhoz is az állami gondozásban élő veszélyeztetett fiatalok támogatásáért. A Mókuskáim is lelkesen gyűjtötték az édességet, játékokat rászoruló társaik számára, hogy valamennyien személyre szóló csomagot találjanak a karácsonyfa alatt. Megértették az ügy fontosságát, és hogy jobb adni, mint kapni.
Kisvárdai Egyesített Óvoda Nyitnikék Tagintézménye
A december hónap az adventi előkészületek jegyében teleik. Az ünnep kapcsán sokat beszélgettünk a jószívűségről segítőkészségről. Saját készítésű meglepetésekkel, ajándékokkal kedveskedtünk egymásnak és családjainknak. A gyerekek elkészítették saját angyalkájukat, melynek a kezében tartott szívecskébe belerajzolták annak a gyereknek a jelét, akivel valami jót tettek.
A közösen feldíszített karácsonyfánál együtt ünnepeltük és vártuk a „Jézuska megérkezést”.