Milyen szívmelengető jó cselekedeted volt a közelmúltban, vagy mire készülsz így karácsony tájékán?

Szívvel lélekkel

Eljött az évben az adventi időszak, a várakozás, a készülődés a közelgő ünnepre.
A hónap témája a Boldogító jó cselekedetek, amely köré felfűztük a programokat.
Volt kavicsfestés, melyet ajándékba adhattunk, tanterem takarítás, közös sütés és vendéglátás is. A program megvalósulásban segítségemre voltak az alsó osztályban tanító kollégák is.
A napközis csoport megvendégelte a közösen sütött sütikkel az 1. – 2. osztályos napközis gyerekeket egy Adventi teadélutánon, amely program Adventi discóval zárult.
Az iskolai karácsonyváró ünnepre szép versekkel és a hónap dalával készültünk.
A dal címe: Jó emberré csak a szívemmel válhatok.
Ez a hónap tartalmas volt, és valóban a várakozás, a készülődés jegyében telt el.

Jó cselekedetek választása.

Az órát a „Jut eszembe a karácsonyról” játékkal kezdtük. Összegyűjtöttük, mit jelent számukra az ünnep. Több gyereknek a jó cselekedetek is eszébe jutottak, nagyon fontosnak tartják másokon segíteni. Saját adventi naptárat is készítettek, amit szeretnének a hónap folyamán megvalósítani.

Beszámoló az elvégzett havi feladatokról:
December a boldogító jócselekedetek hónapja, amely téma minden eseményével, történésével csodálatosan belesimult a hétköznapjainkba, kiegészítette az adventi várakozás ünnepi heteit, napjait. December 2-án az összes alsós osztály részvételével, közös énekléssel és ráhangoló beszélgetéssel meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorún. Ezzel a csendes elmélkedéssel és együtt eltöltött idővel kezdődött a téma feldolgozása.

A boldogságórák munkafüzetének feladatait észrevétlenül építettem be a tanítási óráinkba. Olvasás órán éppen A szeretet – A család című új fejezet kezdődött el, amelynek kapcsán megbeszéltük, hogy ahhoz, hogy másokkal jót tegyünk, nincs szükség semmiféle különleges tehetségre, időre vagy pénzre. Elég, ha figyelünk egymásra és jó szándékkal, szeretettel segítjük a rászorulókat, aminek hozományaként mi is részesülünk abban az örömben, amit másoknak nyújtottunk. A munkafüzet rejtvényének megfejtése alapján kiderítettük, hogy az igazi jócselekedet ÖNZETLEN (Mf. 56. o.). Kiegészítettük „Segítő Samu” rajzát a hiányzó testrészekkel, és tisztáztuk, mi mindenre van szüksége egy igazi jótevőnek: okos fejre, figyelő szemre, kérést meghalló fülre, széles mosolyra, segítő kézre, gyors lábra és szeretetteli szívre (Mf. 63. o.).

A hónap fő feladatának a „Jócselekedetek gyümölcse” című feladatot választottam, ami egy dupla rajzóra keretében készült el az összevont 2-3. osztályosokkal. A fák ilyenkor már kopaszok, az almafák gyümölcsei is a kamra polcain sorakoznak. A hagyomány szerint szenteste, amikor együtt van a család, egy almát annyi szeletre kell vágni, ahányan az ünnepi asztal körül ülnek. Az elfogyasztott almaszeletek az összetartozást jelképezik, bárhol is vagyunk a világban. Mi ennek jegyében képzeletben leemeltünk egy csodálatos almát a polcról, amit annyifelé szeltünk, ahányan voltunk. Az almát egy fél csomagolópapírra rajzoltam fel, amit ollóval nyírtam szét. Egy borítékban kis szókártyákra pozitív fogalmakat írtam, amik a jótettek hozadékai és amikből minden gyerek húzott egyet. Minden fogalmat egyenként értelmeztünk, megbeszéltük, hogy miként kapcsolódhatnak az általunk végzett jócselekedetekhez. Ezután mindenki felírta a saját fogalmát az előzőleg sorban megszámozott „saját almaszeletére”, majd kiszínezte azt pirosra. A számozás alapján végül összeragasztottuk a szeleteket a csomagolópapír másik felére. Középre „magháznak” egy összetartozási szimbólumot választottam, ami maga a gyümölcsfa, hiszen a magocskákból nő ki az új növény. Tehát nekünk nem a fán vannak a gyümölcseink, hanem a gyümölcsben van a fa. Az alkotásunk annyira tetszett mindannyiunknak, hogy készítettünk még egy ugyanilyet a 4. osztályosokkal is, csak sárga színben.

Elkészült a „Jócselekedetek borítékja” is, amit minden tanuló egyénileg díszített, majd beragasztott a saját füzetébe. Ebbe helyezhették el kis cetliken az elvégzett jócselekedeteket. Segítségképpen megkapták a gyerekek a Mf. 67. oldaláról kifénymásolt „Adventi kihívás” című kalendáriumot, amiben szorgalmasan pipálgatták egész hónapban a megvalósított eseményeket. Igyekeztünk bevonni az iskola többi tanulóit is a kihívásba, úgyhogy egy nagy csomagolópapíron elkészült az „Adventi jócselekedetek tablója”, ami a „Jónak lenni jó!” címet kapta és felkerült a falra. Erre a tablóra bárki felírhatta és megoszthatta másokkal a boldogító jócselekedeteit (Lsd: képek között, alul!).

Már a hónap elején elindítottuk a „Titkos angyalkák vagyunk!” című játékot, amelynek kapcsán mindenki kihúzta egy dobozból egy osztálytársa nevét, akit észrevétlenül különleges és kitüntetett figyelemben részesített a következő időszakban. Az év utolsó boldogságóráján aztán lelepleztük magunkat, kis ajándékkal kedveskedtünk egymásnak, megbeszéltük a játék során felmerült érzéseinket, élményeinket. Többen is arról számoltak be, hogy érezték, ki a „saját angyaluk”.

Sokat beszélgettünk arról, hogy kapni jó, de adni még jobb, hiszen az önzetlen, érdektől mentes adakozás minket is pozitív érzésekkel tölt el. Ennek szellemében vettünk részt a helyi Karitász ajándékgyűjtő akciójában, az Angyalbatyu programban, melynek keretében cipős dobozokba gyűjtöttünk, csomagoltunk ajándékokat a rászoruló, nehéz sorsú gyerekek részére.

Hétköznapjaink is a folyamatos segítségnyújtásról szóltak: segítettünk avart takarítani az iskola udvarán, ügyeltünk a tanterem tisztaságára, rendet tartottunk a folyosón, a fogasokon és a cipős polcokon, és mindenki örömére folyamatosan díszítettük, dekoráltuk ünnepi köntösbe a bejáratot, a faliújságot, a tantermek és a folyosó ablakait, majd elkészítettük közös karácsonyfánkat is.

Az önzetlen adakozás jelentőségét a szülők saját példájukkal is igazolták, mert szülői felajánlás keretében kaptuk a karácsonyfánkat, sőt a díszeket is, az osztály pedig kapott egy Mikulás alakú, 24 kis rekeszből álló adventi naptárt. Örömmel és izgatottsággal húzták ki nap, mint nap egymás nevét és a felnyitandó rekesz sorszámát a gyerekek, majd boldogan vették magukhoz az apró, titokzatos ajándékokat. Öröm volt látni, hogy utolsó héten a barátok/barátnők egymást is megajándékozták kis apróságokkal.

A hónap során azonban folyamatosan beszélgettünk arról és tudatosítottuk magunkban, hogy nemcsak a tárgyiasult ajándékok fontosak az életünkben. Egy kedves szó, egy szívélyes mosoly, egy ölelés vagy kézfogás, dicséretek és elismerések mind-mind boldogságot adhatnak a másik embernek. Ennek jegyében tanulóim ünnepi versekkel, hangszeres fellépéssel, énekszóval vettek részt az iskola és a falu karácsonyi programjain, a jótékonysági „Adventi forgatag” elnevezésű vidám délutánra pedig árusítható karácsonyi díszeket is készítettünk.

Mi is kaptunk ajándékot, hiszen az osztályunk egy szervezett program (Lázár Ervin Program) keretében eljuthatott Veszprémbe, a Várszínházba, ahol megtekinthettük az „Égigérő fű” című előadást. Igazi ajándék volt ez, mert a szülőknek nem került pénzbe, sem az előadásért, sem az utazásért nem kellett fizetni. Számunkra pedig hatalmas élményt jelentett, hiszen igazi színházban, valódi díszletek között élvezhettük az előadást.

Csodálatos volt ez a hónap, hálás volt a téma! A sok-sok apró jócselekedet remélem minden kis tanulóm szívében „kicsírázik” a karácsonyfa alatt és szép „növénnyé” fejlődik majd az ”újesztendőben”!