Csoportommal ebben a hónapban is nagyon jó éreztük magunkat a Boldogságórán. Az óra elején ráhangolódtunk a témára, meghallgattuk a hónap dalát. A gyerekekkel gyűjtöttük a sok-sok jó cseleledetet,amit egész évben megtettünk. Ezt követően készítettünk szivecskéket,melyek hátuljára rárajzoltuk a tetteinket,majd a szivecskéket felakasztottuk a Jócselekedet fára. Az óra remek hangulatban telt.
Csacsogók csoportja
Boldogító jó cselekedetek
Az adventi időszakban pásztorjátékkal szereztünk örömet az idősek otthonában, az óvodában, az osztály karácsonyi ünnepségén és az iskolai karácsonyon. A gyerekek megértették és megérezték, milyen jó dolog örömet szerezni egy szép ünnepléssel. Sok munkájuk van benne, de úgy érzem, életre szóló volt.
A december csodákat tartogatott. Ebben a hónapban kinyílt a világ. Kitaláltak, hogy meglátogatjuk a szomszéd óvoda egyik ovis csoportját. Készítettünk egy kis műsoet csupa karácsonyi dalokból és egy angyalkát, amit elvittünk ajándékba. A gyerekek nagyon boldogok voltak.
Elkészítettük az osztály karácsony fáját, ahová a gyerekek a gömbökbe belerajzolták, hogy milyen jót fognak cselekedni a családjukkal, barátaikkal, és ezt egy valakivel meg is kellett osztani, így a másik gyerkőc nyomon tudta követni, hogy teljesült e. A foglalkozások végi meditációk is egyre jobban sikerülnek.
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
A jó cselekedetek, a szeretet fontossága
Kádas György EGYMI Tagintézmény
A december hónap az összes hónap közül kiemelkedő, hiszen az ünnepek közeledtével, a szeretet az odafigyelés hangsúlyosabban jelenik meg. Ezek pedig arra ösztönzik az embereket,hogy minél több jó cselekedetet vigyenek véghez.
Épp ezért a gyerekeknek ez a téma a leginkább megfogható,hiszen maguk is átélik. A foglalkozás első részében beszélgettünk arról, hogy mit jelent számukra a jó cselekedet. Rendkívüli módon jöttek a személyes tapasztalatok. Csoportokat alakítottunk ki és arra kértük a gyerekeket, hogy mindenki a legemlékezetesebb jó cselekedetéről meséljen a többieknek. A bele hallgatott beszélgetésekből kiderült, hogy valaki a barátjával, osztálytársával, szüleivel,testvéreivel, kedvenc állatával tett jót. Ezután a csoportban levő gyerekeknek felírtuk a nevét egy papírra és azt egy dobozba dobtuk. A gyerekeknek az volt a feladatuk, hogy húzzanak egy nevet és miután elolvasták ne árulják el az illető nevét, hanem az elkövetkezendő időben figyeljenek oda rá és ezt bármilyen módon nyilvánítsák ki a társuk felé. A mese meghallgatása után elmondták, hogy hogyan hatott rájuk a történet, mit tartottak jó cselekedetnek. A foglalkozás záró részében egy fenyőfát színeztünk ki és a gömbökre ráírtuk azokat a jó cselekedeteket,amelyeket szeretnénk megvalósítani.
Ünnepi készülődés a csoportban, ajándék készítés.
Győri Váci Mihály Általános Iskola
Jót tenni jó, adni öröm. Apró papírszívekkel kedveskedtünk, próbáltunk örömet okozni…
Egyházasharaszti Körzeti általános Iskola
Az diákjaimmal kik az Egyházasharaszti Általános Iskola 3. osztályába járnak, örömmel vetettük bele magunkat a decemberi „Boldogság óra” kiválasztott témájába: A jó cselekedetek gyakorlása ( Boldogító jócselekedetek)
A téma feldolgozását előre eltervezve az utolsó tanítási napra, az adventi időszak végére helyeztem. Szerettem volna, ha a közös munkánkat teljes egészében átjárná a várakozás, az ünnepre hangolódás, mert nincs is annál szebb, mikor a lelkünk is átérzi, amiről az ünnep szól. Sokat beszélgettünk, játszottunk ( szituációs gyakorlatokat végeztünk) és alkottunk a délelőtt folyamán. A plakátunkra feltettünk színes korongokat-olyan színeseket, amilyenek mi emberek is vagyunk, s a korongok egymásba vannak kapaszkodva, mint ahogy nekünk is kell, hogy érezzük nem állunk egyedül a világban-s a karácsonyfánkat néhány szösszenettel is csinosítottuk, amit együtt alkottunk őszinte szeretettel.
A téma minden gyermekem és a saját lelkemet is átmelegítette. Nincs nagyobb öröm, mint adni, embertársainknak, állatoknak, sőt a növényeknek is és nem csak ilyenkor mikor ünnep van.( a karácsonyfánk gömbjeibe jó cselekedeteket rajzoltunk színes ceruzával, melyet szituációs játékokkal egészítettünk ki. )
A tanóra végén megtanultuk a hónap dalát, mely a lelkünkben szunnyadó jóságot is még jobban felerősítette.
Adtunk és kaptunk-így telt ez a hónapunk. Minden nap próbáltunk egy -egy kis jócselekedettel szebbé tenni a karácsonyi készülődést! Sokat beszélgettünk mit is jelent örömet okozni másoknak azáltal, hogy figyelünk, segítünk. A gyerekekkel készítettünk képeslapokat, amelyeket idegen embereknek ajándékoztak miközben mentek haza az iskolából. Boldogan mesélték az anyukák, hogy
a gyerekek rendet raktak a szobájukban. Megtapasztaltuk, hogy milyen nagy ereje van a mosolynak. Látszott rajtuk, hogy örömmel tették, és ez engem is boldoggá tesz, hiszen a sok munka gyümölcse beérett. A boldogságórák által jobbá tesszük, tehetjük nemcsak a gyerekek életét, hanem általuk a szüleikét, nagyszüleikét is. Mindjárt vége ennek az évnek. Hálás vagyok, hogy a boldogságórák által szebbé tehetem a gyerekek mindennapjait, és persze az enyémet is, mert én is sokat tanulok tőlük, hiszen a gyermeki őszinteség, önzetlenség a legnagyobb
tanító. Boldog új évet kívánok minden kedves kollégának!
Speciális Alapiskola Hurbanovo
Jó cselekedetek
Az idén mindjárt december 1-én kezdődött az adventi időszak, a decemberi témát ennek jegyében tartottuk. Megbeszéltük mi is számít jó cselekedetnek, milyen érzéseket vált ki a kedvesség, figyelmesség, segítségnyújtás, jótékonyság. Elhatároztuk, hogy az osztályon belül jobban figyelnek egymásra, legyenek elnézőbbek, kedvesebbek. Az iskolán kívül igyekezzenek másokat segíteni, olyat tenni, amit máskor nem szoktak. Amikor ez megtörtént elmesélték az osztályban és beszámoltak az átélt érzésekről.
Spongyabob csoport