A gyerekek jócselekedetei egy folyton termő fához hasonlatosak. A meleg, szeretetteljes környezetben ugyan mi más is teremhetne? Mindannyiunk szíve szeretettel és hálával telt, mire készen lettünk ezzel a feladattal.
Boldogító jó cselekedetek
Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk.
Ajándékot kapni jó, de adni még jobb…
Az év utolsó osztályfőnöki óráján megbeszéltük, hogy milyen élményt jelentett a boldogságóra programban való részvétel.
Furcsállták a dalokat, és kérték, hogy mást hallgassunk.
A meditációról kimondta egyik diák, hogy sírhatnékja támad néha, és szeretne kifutni az osztályból. Ezért azt a megoldást találtuk, hogy ezután nem körben ülve meditálunk.
Hevesvezekényi Gyermeksziget Óvoda
A relaxációs gyakorlatok után a gyerekek meghallgatták a Szívem kertje című mesét, amely nagyon tetszett nekik.
Ennek kapcsán néhányan már maguktól mondták, hogy ki milyen jót szokott tenni.
A legtöbbjük szerint ők akkor cselekednek jól, ha segítenek az anyukájuknak, illetve óvodán belül amikor segítenek a kiscsoportosoknak. A foglalkozás zárásaként a gyerekek Boldogságvárat készítettek, ami elég nagyra sikeredett, hiszen a gyerekek aszerint építették, hogy mennyi jócselekedetüket tudták összeszámolni.
Decemberben az egyik boldogító jócselekedetünk egymás megajándékozása volt. A télapó-ajándék részeként kis verset is írtak egymásnak a 3.a-sok.
A szülőkről sem feledkeztünk meg, karácsonyi műsorral készültünk: így szereztek örömet a gyerekek, így fejezték ki szüleik iránt érzett hálájukat és szeretetüket.
Közös adventi naptárt készítettünk, amelybe egy-egy napi jócselekedetet írtunk bele. Minden nap kihúztuk egy gyerek nevét és csak jót, pozitív tulajdonságokat mondtunk róla. Az illető a napi jócselekedetet kirakta egy fenyőfa formára, és igyekeztünk megtenni azt az elkövetkező napokban. December 13-án (péntek), Luca napján modern jó kívánságokkal lucáztunk a telephely osztályjaiban.
Bélapátfalvai Petőfi Sándor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
A szilvafára feljegyezték a diákok a jó cselekedeteiket. Minden termés egy-egy jó tett.
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
Boldogító jócselekedetek