Csoportommal az optimizmusról tartottunk foglalkozást.
Bevezetésként kitöltötték kiscsoportban a keresztrejtvényt, miután megbeszéltük a kifejezés különböző jelentéstartalmait.
Aztán elolvastuk az Optimista mesét, megbeszéltük a különbségeket a pesszimista és az optimista között. Majd zárásként párban, az optimista szemüveg segítségével a tanulók pozitív megerősítéseket mondtak egymásnak.
A foglalkozás hozadékának azt látom, hogy a tanulókban tudatosodott, hogy ez nem csak a velük született adottságokon múlik, hanem tudatosan tehetnek érte, és ezt érdemes gyakorolni.
Az optimizmus gyakorlása

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Béke Általános Iskolája
Az optimizmus hónapjában próbáltuk az önbizalmunkat erősíteni. A „Nem tudom megcsinálni!” „Úgy sem sikerül!” „Nem értem!” – megjegyzések helyett egyre többször hangzott el az „Egyre ügyesebb vagyok!” „Már nekem is megy!” „Végre sikerült!” – kifejezések. Az optimista mesét egy csoportmunkás órán dolgoztuk fel. Az első csoport Vidámfalvát rajzolta le olyannak, amilyennek ők képzelték, a második csoport Szomorúfalvát. A harmadik egy hidat tervezett Vidámfalva és Szomorúfalva közé, a negyedik csoport pedig egy lányos és egy fiús varázsszemüveget rajzolt. Az optimista képregényt a következő héten készítettük el, amikor már ügyesen tudtunk optimistán gondolkodni.

Mártonffy György Általános Iskola
Két évvel ezelőtt be akartam jelentkezni a bibliatáborba, de, sajnos, nem volt több hely.
Édesanyám felhivta a táborvezetőt, hogy érdeklődjön, aki sanálkozva mondta, hogy már foglalt az összes hely. Nagyon szomorú, vigasztalhatatlan voltam. De…egy hét elteltével megcsörrent a telefon. A táborvezető volt. Nekem nagyot dobbant a szivem, mert azért hivott, hogy közölje, elmehetek a táborba! Egy páran visszaléptek, igy maradt üres hely és én nagyon, de nagyon boldog voltam!
Tanulság: Várjuk ki mindennek a végét!
Kristály Ágoston, V. osztály, Csikkarcfalva

.Tasner Antal Általános Iskola
A témához kapcsolódó dalt még szünetben is énekeltük 🙂 Eleinte nehezen, majd egyre könnyebben találták meg a rosszban a jót, a savanyú mellé az édeset. A végén rengeteg „limonádé” készült 🙂


Kis-forrás Német Nemzetiségi Általános Iskola
nagyon kedvelt elfoglaltság az osztályban a foci. Sokat beszéltünk az optimizmusról, a lelkesítésről, az erőfeszítésről, a tettekről. Elhatároztuk, most megnyerjük az alsós focibajnokságot. Edzés, pozitív megerősítés és optimizmus.
Az eredmény? Nyertüüüüünk!!!!

Miután tisztáztuk az optimizmus fogalmát, a gyerekek nagy része azt mondta, hogy ők optimisták, tehát tulajdonképpen nincs is szükségük ennek fejlesztésére. De végül játszodtunk, beszélgettünk, s elkészültek a képregények is.


A gyerekek üzenete társaiknak:”A boldogság bennünk van, és a barát az, aki ki tudja azt hozni belőlünk.”Legyünk együtt nagyon boldogak!