
Az optimizmus gyakorlása


A 2. Boldogság órán az optimizmus gyakorlásának témájában készítettek a gyermekek rajzot.
„Hogyan beszélsz magaddal játék” és rajzkészítés előre fénymásolt színes lapokon történt. A játék előtt már néztünk egy rövid videót és beszélgettünk az optimismusról, pesszimizmusról, és az ehhez kapcsolódó pozitív és negatív érzelmekről, gondolatokról.
Ebben a játékban megerősítő, pozitív gondolatokat, szuggesztiókat kerestek a gyermekek, melyek felidézése jó érzést vált ki belőlük. Írtak és rajzoltak a kis ablakokba (munkafüzet 31. oldal).
A rajz készítése közben a „Pozitív gyerek vagyok” dalt hallgattuk /10 perc/.

Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
Csoportunkkal 1956 eseményeivel kapcsolatos kisfilmet tekintettünk meg. Beszélgettünk a látottakról, a film alatt is magyarázatot fűztem a képsorok értelmezéséhez. Ezt követően kirajzolhatták magukból a látottakat az 1. b osztályos kisgyermekek. Némely képen mosolygó arcokat is találhatunk, de a virágra szálló pillangóval szimbolizáltuk a reményt éltető optimizmusunkat.

Rétsági Általános Iskola Madách Imre Tagintézménye
Az egyik legkedvesebb témánk! Előkerült a Optimista Miska, és Pesszimista Pista, és újra „elbeszélgettünk” velük is. A szituációs játékokkal, a mesével, és a pozitív tükörkép elkészítésével, valamint a pozitív üzenetek megfogalmazásával mélyítettük az optimizmus „gyakorlását” . És persze a dalolással, amit önfeledt tánccal kísértünk, hisz „…én egy pozitív, pozitív gyerek vagyok!”

Októberben \\\” Az optimizmus gyakorlása\\\” volt a feladatunk. Igyekeztünk a pesszimizmust háttérbe szorítani, és az optimistán látni a világot, meglátni minden rosszban a jót. A héten lovaskocsikázni készültünk a közeli erdőbe, de amikorra ezt a programot terveztük esett az eső, így a csoportban maradtunk. Mondtam a gyermekeknek, hogy ne szomorkodjanak, majd holnap elmegyünk, mert addigra szép napos időnk lesz. Ma pedig biztassuk a napot, készítsünk, egy boldog, optimista napocskát! Mindenki festhetett vidám és szomorú jelet. Közösen megfestettük a felhőket, kivágtuk a sugarakat, majd összeragasztottuk a részeket. Egyénileg kiválaszthatták, hogy melyik jelet helyezik fel a képre. A gézengúzok a mosolygós jelet használták fel mivel a \\\” felhők mögül mindig kisüt a nap\\\”. Ez így is történt, mire kész lettünk ki is sütött napocska. Másnap elmehettünk kirándulni. Az erdőben nagyon jól éreztük magunkat, leveleket, terméseket gyűjtöttünk, megnéztük, megtapintottuk a Gledícsfa tüskéit, és rájöttünk, hogy ennek a szúrós törzsű fának milyen szép a termése. Nem szomorkodtunk, hogy elmúlott a nyár, mivel minden évszaknak megvan a maga szépsége, amit élvezni lehet. Hazafelé vidáman énekeltük \\\”Bagdi Bella: Ha boldog vagy\\\” című dalát. A folyosóra kihelyeztük a boldog napocskás képüket, amelyre ha ránézünk mindig optimisták leszünk.
ZSZC Lámfalussy Sándor Szakképző Iskolája
Kedves Barátom!Azért írok, mert biztatni szeretnélek ezzel a néhány sorral.Kérlek ne hagyd, hogy a múlt befolyásolja a jövődet!Fordulj mindig a jövő felé és csak a jóra koncentrálj!
Kedves Barátom!Higgy magadban, az erődben és a kitartásodban!Minden sikerülni fog!Nem szabad félni a változástól, csak jobb lesz minden!
Kedves Barátom!Ne feledd, hogy minden nap egy újabb lehetőséget rejt magában!Légy pozitív és bizakodó!
ZSZC Lámfalussy Sándor Szakképző Iskolája
Szia!Azért írok, mert szeretném ha tudnád, hogy Melletted állok és most megosztom Veled a kedvenc idézetemet:”Az optimisták hisznek abban, hogy az összes jó lehetőséggel élni kell, amit az élet dob eléjük!”
Szia!Rajtad múlik, hogy éled az életed, de tudnod kell, hogy a pozitív gondolkodás nagyon sokat segít.Sőt!Egészségesebb és boldogabb leszel tőle!
Szia!Figyelj a jó dolgokra, amelyek körülvesznek a mindennapok során!A szebb jövőre gondolj és ne hagyd, hogy eltántorítson valami!Én drukkolok Neked és Melletted állok!

Az Erdőfülei Általános Iskola III. osztályában az optimizmus témájának kapcsán „varázsszemüvegeket” készítettünk, amelyek segítenek abban, hogy mindennek és mindenkinek a jó oldalát lássuk.