
Az optimizmus gyakorlása

Kisvárdai Egyesített Óvoda Móricz Zsigmond úti tagóvoda
Optimizmus olyan szó, amit egy óvodásnak nem könnyű megérteni. A mi csoportunkban a „nagyító” feladattal igyekeztünk a gyerekek figyelmét ráirányítani arra, hogy minden olyan helyzetben, ami pillanatnyilag szomorúságot okoz, megtalálják azt, ami megvigasztal. A közös munka egy olyan fa volt, amelynek a levelei már elszáradtak, de egy szép alma még ott piroslott a fán. Sokat beszélgettünk arról, ki hogy vigasztalódik meg, mitől lesz vidámabb. A hónap végén ajándékba kapott a csoportunk egy teknőst. A lakóhelye, amiben érkezett, egy kicsi terrárium. A teknős a gyerekek szerint szomorú volt, ezért úgy határoztunk, hogy áttelepítjük egy nagyobb terráriumba. A nap, amikor a kis állatunk új otthont kapott, a „boldog áttelepítés napja” lett – így fogalmazták meg óvodásaink.

Ebben a hónapban is „becsempésztem” a boldogságórákat az állatok köré szerveződő 2 hetembe.
Szomorú Szilárd és Boldog Blanka feladatának tapasztalatait kíváncsian vártam, mert nem tudtam hogyan fogadja a csoport. Nagyon élvezték, teljes átéléssel vettek részt benne és rövid idő alatt megnevettette a vidám csapat a szomorút. Sajnos fénykép nem készült, pedig nagyon édes arcocskákat láthattam közben.
Tódi törpe varázsszemüvege című mese meghallgatása után természetesen mi is felpróbáltuk a csoport varázsszemüvegét és kerestük a szép dolgokat a környezetünkben. Megneveztük kedvenc állatainkat és a varázsszemüveg segítségével felsoroltuk jó tulajdonságaikat.
Akinek volt kedve elmesélhetett egy szomorú esetet és azt, hogy hogyan vigasztalódott meg.
” Ezt tudom már, erre is képes vagyok!” feladatlaphoz kapcsolódva készítettük el az értékek fáját, melyre egész hónapban gyűjtögettük a leveleket.Öröm volt nézni, hogy a szülők is hosszú perceket töltöttek a fácska előtt és kíváncsian keresgélték csemetéjük jelét.
Kíváncsiságból a tükrös feladatot (Bennem az a jó….) a hónap elején és most a végén is játszottuk, mert úgy gondoltam ennél a feladatnál jól mérhető az eredményesség. A hónap elején inkább a külső vonásokat sorolták fel a gyerekek és több gyermeknél kellett a csoporttól segítséget kérni az erősségek felsorolásában, a hónap végére szinte mindenki szívesen sorolta a jó tulajdonságait és ezek már inkább belső értékek voltak.
A hónap óvodásoknak ajánlott zenéjénél a mackóknak jobban tetszett a Világomban minden rendben van című dal, ezért ezt hallgattuk, erre táncoltunk.
Ebben a hónapban egy versenyfeladatot is sikerült elkészítenünk (Nagyító). Mivel állatos 2 hetünk volt, ez a feladat is ehhez kapcsolódott. A kicsik örömmel rajzolták a szelet, a nagyobbak ragasztották az udvarról gyűjtött faleveleket. „Milyen állat örül a lehulló faleveleknek?” kérdésre közösen gondoltuk ki képünk főszereplőjét, egy fázós, keresgélő sünit akit egy nagycsoportos fiú rajzolt meg. A levelek alatt édesen szunyókáló sündisznó egy középsős kislány keze munkája.

A csoportom tanulói nagyszerűen ráéreztek az optimista szemlélet ismérveire. Az általuk készített rajzon is jól látható a romos ház mellett a boldog gyermekkor. Szegényes körülmények között is lehet optimista jövőkép.

Gelsei Weöres Sándor Általános Iskola
Sokszor elveszünk a mindennapok sodrásában. A feladatok, a gondok, a kudarc és az attól való félelem szürke felhőként telepszik ránk, elfedve szemünk elől az apró örömök megélését, s ez által a pozitív életérzést.
Tedd a nagyítót a szíved elé, a benned lévő örömök hadd vetüljenek ki a környezetedre is. Ha jó a kedved vidám színeiddel fesd át társaidat is. Mosolyogj, s mosolyt látsz viszont.
Így biztatjuk egymást:
Menni fog! Ez az! Ne add fel! Végre! Mosolyogj! Hurrá! Próbáld újra!


Pécsi Testvérvárosok Terei Ált.Isk.
A mindennapjainkból felidéztünk olyan eseményt, amiktől valamiért féltünk. Megismertük az optimista és pesszimista szavak jelentését, összegyűjtöttük a rájuk jellemző tulajdonságokat. Eljátszottuk, hogy nehéz helyzetekben hogyan gondolkodhat egy optimista és egy pesszimista ember. Csoportmunkában optimista sms-t is írtak a gyermekek.
Pestszenlőrinci Kerekerdő Óvoda Zöldike tagóvoda
A gyerekekkel színes képeket készítettünk különböző tevékenységekről. Amit ezek közül már ők is el tudnak végezni, ahhoz a képhez egy jellel ellátott színes csipeszt tesznek. Ezáltal nő az önbizalmuk, önbecsülésük.

Az optimista sms feladatát az osztály Facebook-csoportjában oldottuk meg. A saját életemből vett szituációt kaptak kiindulópontnak a gyerekek, és a részemre fogalmaztak meg bátorító üzeneteket. Megoldásképpen a néhány szavas jókívánságtól egészen az optimista dal linkeléséig több üzenet is érkezett. A gyerekek kedves szavai nagyon kellemesen érintettek engem, nekik pedig bizonyára sikerült átérezni a feladatban megfogalmazott problémát, és megtalálni azt a pontot, amivel gondolataik igazán bátorítóan hatnak.
A feladat:
Írjatok a főhősnek bátorító, pozitív hangú smst!
Magyartanárotok a félév végén etikából szerez diplomát (remélhetőleg). A szakdolgozatának a leadási határideje november 30. Eddig csak a szakirodalom feldolgozásával készült el, ez egyébként egészen jól sikerült neki, meg is dicsérte a tanára. A dolgozat fele azonban még hátra van. Ez egy kérdőíves vizsgálat feldolgozását jelenti, amihez a barátai csak nemrég tudták elkezdeni az adatfelvételt, így összesen maximum két hete lesz nagyjából 20 oldal szöveg és egy csomó táblázat elkészítésére. Nagyon kétségbe van esve, mert addig még meg kell írnia két beadandó dolgozatot, fel kell készülnie két beszámolóra, emellett az osztálya végzős, így december 1-én szalagavatójuk is lesz, és hát persze a tanítási óráira is készülnie kell. Most úgy érzi, hogy biztos nem fog sikerülni megoldania minden feladatát, és veszélyben a szakdolgozat 🙁
És a megoldások:
Sikerülni fog, tanárnő, ne búsuljon 😉
Ne legyen szomorú, Tanárnő! Sikerülni fog! Fel a fejjel!😁
Fel a fejjel, Tanárnő, minden sikerülni fog, bízunk magában! 😊
Az erő legyen magával, Tanárnő!😊
Csak pozitívan, tanárnő, sikerülni fog😉
Bízunk Önben ☺
Meg tudja csinálni!!
Fel a fejjel Tanárnő, csak nézze a dolgok napos oldalát!😄 https://youtu.be/SJUhlRoBL8M
Sikerülni fog, Tanárnő!😊
Csak legyen kitartó és sose adja fel! 😄😊
Sok sikert tanárnő,Szurkolok! 😊
Ne tessék feladni, tanárnő, sikerülni fog, bízunk Önben!😊
Tanárnő lesz az, aki meg fogja csinálni. „Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja.”
Az osztályfőnök üzenete: Én tudom, hogy Tanárnő csak (feleslegesen) aggodalmaskodik, el fog készülni határidőre. Különösen, hogy számíthat a barátaira, segítünk, amiben tudunk! Azért csak kitartást! 😊❤
Köszönöm mindenkinek az októberi munkát és ezeket a kedves szavakat is! 🙂