
Az optimizmus gyakorlása


Nagykárolyi 1-es számú napköziotthon
A nagykárolyi Bogyó és Babóca vegyes csoport szerint: \”Optimista nagyítóval szebb a Világ!\”. Körben állva, testi kontaktussal köszöntöttük egymást. Vállainkat összeérintve, egymásnak vándor simit, vándor piszét és vándor mosolyt adtunk. Nagyító alatt megvizsgáltuk azokat a pozitív tulajdonságokat, melyeket szeretünk egymásban. Megbeszéltük, mit jelent pozitívnak, azaz optimistának lenni. Kikiabáltuk a Világba, hogy: \”POZITÍV GYEREK VAGYOK!\” BÁRMIKOR, BÁRMIRE KÉPES VAGYOK! A Nagyító című témánál, a természetvédelemre fektettük a hangsúlyt. Megbeszéltük, hogy melyek a természetromboló és természetvédő cselekedetek. Színes ceruzát ragadtunk, s lerajzoltuk hogy milyen rendetlennek látjuk jelenleg a Világot, s milyen gyönyörűvé varázsolhatnánk, ha optimista nagyítóval szemlélnénk. Végezetül táncolva elénekeltük Bagdi Bella \”Pozitív gyerek vagyok\” című dalát.

Optimistaként mindenben a jót, a szépet, a kedveset, a varázslatosat keressük és főleg látjuk meg. Nem kellenek ehhez nagy dolgok, inkább csak fogékonynak, nyitottnak kell lenni az életünk apró örömeire, csodáira. Célunk, hogy ebben segítsük a gyerekeinket! Érezzék, hogy fontosak, úgy vannak jól, ahogy vannak. Meggyőződésünk, legjobb módszer a dicséret! Hiszen minél többet dicsérjük a gyermeket, annál inkább tudatosul benne, hogy ő is ügyes, mindent meg tud csinálni, nyilván az életkorához mérten. Ez pedig motiválja, hogy egyre pontosabban, önállóbban, kreativan végezze a dolgait.
A hónap feladata az optimizmus gyakorlása volt. Nálunk ezt gondolták róla a gyerekek…….
• Milyen az optimista ember? (boldog, vidám, mosolygós)
• Hogyan lesz valakiből optimista? (Mindent megpróbál, ha jól csinál valamit, sokat dicsérik, ügyes, segit másoknak, pozitívan gondolkodik, hisz magában)
• És milyen az, aki nem optimista? (pesszimista, morgós, nincs kedve semmihez, szomorú, ideges, kiabálós, azt hiszi, hogy semmit se tud megcsinálni, sokszor leszidják, megbüntetik)
• Mit érezhet az egyik ember és mit a másik? (jó kedvet – szomorúságot)
Jól körül jártuk a témát, közben voltunk optimisták, voltunk pesszimisták.
• Melyik helyzetben éreztük jobban magunkat? (Amikor optimisták voltunk, sokat nevettünk, tudtunk segíteni, sikerült bekötni a cipőfűzőt, megtanultam kétkerekűvel bicajozni, sikerült megvigasztalni egy sírós ovistársat…)
Úgy tűnik, az optimizmus tényleg egyenlő a pozitív gondolkodással!
Mindenki kívülről fújja: ..Mert én egy pozitív, pozitív gyerek vagyok!”

Jászszentlászlói Szent László Általános Iskola
Kedves Kevin! Sokat gondolunk Rád. Tudjuk, hogy holnap fognak műteni, de kérünk ne aggódj, mert biztos sikerülni fog! Bízz az orvosokban, meglátod minden rendben lesz! A tanulás miatt ne fájjon a fejed, megbeszéltük, hogy ki miben fog Neked segíteni, nem fogsz lemaradni a tanulással! Most az a fontos, hogy ne izgulj, tartsd be az orvosok utasításait, pihenj sokat, gyógyulj meg mielőbb, hogy köztünk lehess! Várunk vissza! Szeretettel: az osztálytársaid

Géza Fejedelem Redormátus Általános Iskola, Óvoda és Bölcsöde
Az optimizmus nagyon fontos az ember életében.
A gyerekek már ismerték az optimista és pesszimista szavakat. Mivel ők még gyerekek, a legtöbb példát, mondatot, így az sms-t is az iskola, a tanulás köré építették. Az optimista sms-eket csoportmunkában írták meg.
Optimista sms
• Ne izgulj! Jó lesz a felelésed, hidd el! Ha sokat tanulsz, tuti ötös lesz!
• Ne aggódj Lacika a futóverseny miatt! Még ha nem is leszel első, biztosan nagyon ügyes leszel! Üdv. Levi
• Szia. Tudom, hogy holnap versenyed lesz. Ne izgulj, szurkolok neked. Üdv. Eduka
• Szia! Biztos jól fog sikerülni az érettségid. Mi szurkolunk neked. A vizsga után ünneplünk. Üdv. a legjobb barátod és családja
• Úgyis jól sikerül majd a vizsgád, ne aggódj miatta!!!

Bóné András Alternatív és Augmentatív Kommunikációs és Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Intézmény
Októberben az optimizmus témakörével foglalkoztunk a növendékekkel. Mivel ez a tanulóink számára nagyon elvont fogalom, ezért 3 tanórai előkészítést igényelt.
Az első boldogságórán az optimista és a pesszimista fogalmáról, megközelítések különbségeiről beszélgettünk egy mese segítségével. Az optimista mese vidámság falváról és szomorú falváról szólt. A növendékeknek a mese megértését PCS képekkel, gesztusokkal és sok magyarázattal támogattuk meg. Óra végén mindenki arról mesélt, hogy ő melyik csoporthoz tartozik.
Második órát az önmegismerésre és a kortárs interakciókra fordítottuk. A tulajdonságok átismétlése után, mindenki kommunikátorral mesélt, hogy milyennek látja önmagát. Párba rendeződtünk, és egymásról is véleményt mondhattak. Ezeket a véleményeket egy vicces applikáció (Puppet Pals) segítségével megnéztük. A növendékek nagyon élvezték a játékot. Egy-egy videot többször is meg kellett néznünk, mert annyira nevettek, hogy a beszédet alig lehetett hallani. Jó volt látni, hogy milyen jó véleménnyel és mennyire reálisan látják egymást. Zárásként összehasonlítottuk a saját magukról alkotott képet a társak által alkotottal és levontuk a tanulságokat.
Készítette: Kondákor Anna és Langné Felföldi Anna

Rimóci Szent István Általános Iskola
Szeretünk kint játszani. Ha esik az eső, szomorúak leszünk.
Papírcsónakot hajtogatva jól telik az esős nap is. Ha kisüt a Nap, a csónakokat
kivihetjük a szabadba.


