Az órát egy kis ráhangolódással kezdtük. Minden diák olyan pozícióba relaxált, amelyik neki a legkényelmesebb volt. A feladat az volt, hogy próbáljanak meg olyan dolgokra, eseményekre gondolni, ami aznap nekik örömet okozott, ami miatt érdemes volt a napot elkezdeni. Egy pár perc múlva megbeszéltük, hogy kinek-mi jutott eszébe. Mindenki tudott olyan dolgot mondani, aminek örült, illetve a vidámabb gyerekek segítettek azoknak a társuknak is találni valami jót, akiknek nem indult jól a napjuk. Hisz azért minden rosszban van valami jó.
Majd arcjátékkal kellett kifejezniük, hogy kinek-milyen volt az aznapi hangulata. Olyan vicces arcokat is vágtak a gyerekek, hogy akinek rossz kedve volt, ő is elnevette magát.
Ezután mesét néztünk és megbeszéltük a mese alapján, hogy miért jó vidámnak lenni, pozitívan látni a dolgokat, nem szomorkodni.
Majd az osztályt két csoportra osztottuk és az volt a feladatuk, hogy egy egymást meg kellett nevettetniük viccekkel, történetekkel.
Az óra végén feladatlapot töltöttünk ki optimista és pesszimista szituációkkal kapcsolatosan.
Az óra nagyon jó hangulatban telt, mindenki jól érezte magát.
Az optimizmus gyakorlása
A gyerekkel elkészítettük saját varázsszemüvegünket, amit ha rossz kedvünk van, bármikor felvehetünk, és máris szebbé válik benne az egész világ. Az optimizmus megértéséhez nagy segítségünkre szolgált a mese, általa a gyermekeknek könnyebb volt megérteni a szó jelentését, az eszközkészítés pedig még jobban hozzájárult ehhez. A gyerekek nyelvén beszélgettünk arról, miért fontos, hogy az optimista szemüveget gyakran felvegyük.
Októberben megtanultuk, hogyan legyünk optimisták. A legfontosabb az volt, amikor egy nem tetsző feladatot optimista szemlélettel közelítettünk meg. Nagyon sok vidám percet éltünk meg együtt a gyerekekkel, aminek gyümölcse a gyerekek színes, sokrétű munkáiban tükröződik. Jobb velünk a világ!
Optimisták vagyunk!
A Bălcescu-Petőfi Általános Iskola másodikosai rajzokban mutatták be, hogy mit jelent számukra az optimizmus.
Tódi törpe varázsszemüvegét elképzelve mi is elkészítettük a sajátunkat. Ez segít minden helyzetben pozitívabbnak látni a nem mindig szép és boldog világot.
Igazán nagyszerű téma.Ahhoz hogy egy kisgyermek is sikeres és boldog tudjon lenni,nagyon fontos hogy optimista legyen.A gyerekek így születnek , csak valahol elrontunk valamit. Lehet a pesszimista szülő példája, a nem megfelelő dicséret vagy kritika lesz az ami negatívan befolyásolja a gyermeket. Mivel az óvodás különösen a felnőttet utánozza, elengedhetetlen a példamutatás. Ezért azt hangsúlyozzuk hogy ” tévedni emberi dolog ” , semmi baj, kezdjük újra! Ne add fel, meg tudod csinálni! Örüljünk minden apróságnak , lássuk meg mindenben a jót! Hagyjuk felfedezni egyedül. Azt vallom, hogy a szabad játékon keresztül tanulnak a legtöbbet, nem avatkozunk be azonnal ha valamit nem tud egyedül megcsinálni. Ha azt érzi megbízunk benne és sikerül neki megoldani a problémát, boldogság fogja eltölteni. Szituációs játékot játszottunk, eldramatizáltuk nekik a kisfiú és kislány történetét a kórházban vannak,mert betegek. Ez nagyon tetszett nekik. elkészítettük a varázs szemüveget, amin keresztül sokkal szebb a világ 🙂 Köszönjük a jó témát ! Zárásként a felnőtteknek: Má 6:34 “Soha ne aggódjatok, hát a következő nap miatt, mert a következő napnak meglesznek a maga aggodalmai. Minden napnak elég a maga baja.
Az óra elején arról beszélgettünk, ki az optimista és milyen a pesszimista ember. Megbeszéltük miért jó derűlátónak, optimistának lenni. Mindenki elmesélt egy jól végződő történetet az életéből. Az órát az optimizmus meditációval folytattuk, melynek végén mindenki elmondta, milyen optimista jelszót választott magának. Az óra további részében megírták a kitalált történetet a kép alapján.
Az órát egy képpel indítottam, melynek kapcsán megbeszéltük, hogy nekik mit mond, mit mutat a kép. A kép kapcsán megemlítették az optimista világfelfogást, így már könnyű volta a fő témánkkal foglalkozni.
Megbeszéltük az optimizmus szó jelentését, és azt is, hogy milyen jellemző tulajdonságai vannak az optimista embereknek és milyenek a pesszimisták. Felolvastam a gyerekeknek Laura King, kísérletét, aki 4 egymást követő napon vizsgált személyeket, akik 20 percig fantáziáltak arról, hogy: „Milyen az élet, ha minden álmuk valóra válik.” Arról beszélgettünk, vajon a professzor mit tapasztalt a kísérlet után, a kísérleti személyeket vizsgálva! Természetesen meglepődtek milyen változást tudunk létrehozni pusztán a gondolataink segítségével.
Rögtön ki is próbáltuk a gyakorlatot párokban. Az volt a feladat, hogy keressenek maguknak egy társat, és 2 percben osszák meg egymással azt az érzést, és azokat a képeket, amikben elképzelik, a lehető legjobb életet maguk számára. Volt nagy kacagás, mindenkinek fülig ért a szája!
Miután a gyerekek újra elfoglalták a helyüket, egyoptimista mesét olvastam el nekik (Békamese címmel). A mese utolsó mondatát nem olvastam el, megkértem őket, fejezzék be a mesét, mi lehetett a nyertes béka titka?! A mese végén közösen vontuk le a tanulságot: a szavaknak ereje van, melyek befolyásolják tetteinket, ezért nagyon fontos, hogy mi az, amit érdemes meghallgatnunk, és mi az a helyzet, ahol a füldugó használata javasolt. A béka helyzete bizonyította azt, hogy minden helyzetben van választásunk, hogy minden a fejünkben dől el! Ha optimistán tekintünk a jövőbe, a lehetetlennek tűnő helyzetekben is találunk megoldást! Ha pozitív tulajdonságainkat erősítjük, és másokban is megkeressük a jótulajdonságokat, elérhetővé válnak a kitűzött céljaink!
Ennek kapcsán kaptat feladatot a gyerekek. Hoztam be nekik színes magazinokat, színesceruzát, melyek felhasználásával ara kértem őket, alkossanak egy olyan rajzot, vagy keressenek egy olyan képet, mely az egyik jó tulajdonságukat szimbolizálja, jeleníti meg. Az elkészült képeket, kivágott fotókat ragasztották fel egy kartonpapírra.
Miután mindenki felragasztotta a képet, megkértem őket, üljünk körbe, és fogalmazzanak meg egy mondatot arról, mit tanultak meg a mai alkalommal, vagy mit adnának tovább ismerőseiknek?
Az óra hátralévő részében meghallgattuk Bagdi Bella: Világomban minden rendben van c. számát, majd jókedvűen elbúcsúztunk egymástól!
Igazi kihívás az olyan összetételű csoportban a boldogság témákat feldolgozni, mint a mi csoportunk, ahol 20 kiscsoportos és 3 nagycsoportos gyermek jár a csoportba. A mese feldolgozásnál már alakul a szokásrend, a bábok is hallgatják velünk együtt a meséket. / Boldog Dóra és Szilárd /. A rajzos feladatot a nagyobbakkal beszéltük meg, a kicsik a „hallgatóság” voltak. Nem tudtak egy dolgot kiválasztani, így lett a mi rajzunkon több olyan tevékenység is lerajzolva, amit szeretnek együtt csinálni. Mondtam a végén, hogy ha már így rajzoltak, le kellett volna rajzolni minden kiscsibét. / Ez humor lett volna. / Persze én ezt a gyerekekre értettem. Amíg a kicsikkel játszottunk, addig készítették a nagyok a rajzot. Amikor megláttam az elkészült munkát, olyan boldog lettem, mert a rajzon a kiscsibék jelenítették meg a csoportunkat. Az én örömömet látva a kicsik is ” átvették ” a hangulatomat és jókedvűen tettük ki a falra az elkészült munkákat! Ezek a rajzok addig díszítik a csoportunkat, amíg a következő hónap rajzos feladata nem készül el. Nagyon optimistán nézünk a következő hónap feladatai elé.
Igazán nagyszerű téma.Ahhoz hogy egy kisgyermek is sikeres és boldog tudjon lenni,nagyon fontos hogy optimista legyen.A gyerekek így születnek , csak valahol elrontunk valamit. Lehet a pesszimista szülő példája, a nem megfelelő dicséret vagy kritika lesz az ami negatívan befolyásolja a gyermeket. Mivel az óvodás különösen a felnőttet utánozza, elengedhetetlen a példamutatás. Ezért azt hangsúlyozzuk hogy ” tévedni emberi dolog ” , semmi baj, kezdjük újra! Ne add fel, meg tudod csinálni! Örüljünk minden apróságnak , lássuk meg mindenben a jót! Hagyjuk felfedezni egyedül. Azt vallom, hogy a szabad játékon keresztül tanulnak a legtöbbet, nem avatkozunk be azonnal ha valamit nem tud egyedül megcsinálni. Ha azt érzi megbízunk benne és sikerül neki megoldani a problémát, boldogság fogja eltölteni. Szituációs játékot játszottunk, eldramatizáltuk nekik a kisfiú és kislány történetét a kórházban vannak,mert betegek. Ez nagyon tetszett nekik. elkészítettük a varázs szemüveget, amin keresztül sokkal szebb a világ 🙂 Köszönjük a jó témát ! Zárásként a felnőtteknek: Má 6:34 „Soha ne aggódjatok, hát a következő nap miatt, mert a következő napnak meglesznek a maga aggodalmai. Minden napnak elég a maga baja.