Milyen érzéssel érkeztél !

Beszámoló

Mesevár Óvoda és Bölcsőde, Törpike csoportjában megtartott Boldogság óráról Mendén, amelyen Az optimizmus témát dolgoztuk fel a gyerekekkkel

Foglalkozásunkat Bagdy Emőke relaxációs gyakorlataival indítottuk, ezután meghallgattuk Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok c. dalát, amelyet lehulló levelekkel, tánclépésekkel kísértünk, és többször is megismételtünk.
A régi élményekre alapoztam, amikor „bokopogtatott” hozzánk a csoportba ismét „Boldog Blanka” és Szomorú Szilárd” .
Az ismerős bábokat használtam az elményszerzéshez, a közös játék megindításához.
A közös játék során, nagyon jó hangulatot teremtett, a két csapatra osztott csoport, ahol vagy vidámabbá próbáltuk tenni „Szomorú Szilárdékat”, vagy Szomorúvá szerettük volna „varázsolni” „Vidám Blankáékat”. Jó volt újra eljátszani a már ismert játékot, nagyon élvezték a csoport tagjai.
Sokat nevettünk, a kitalált grimaszokon, az elváltoztatott mimikákon, és azon, hogy melyik csapat volt az ügyesebb, leleményesebb.
A mesehallgatáshoz csengettyűvel hívtam a gyerekeket, és elmondtuk közösen a meseváró mondókánkat.
Az ismert mesét nagy örömmel hallgatták újra a gyerekek. A mesélés utáni beszélgetés során az is kiderült, hogy egészen más volt számukra fontos és lényeges a meséből, mint ezelőtt.
A mesét mindenki a maga készítette varázsszemüvegben hallgatta végig.
Szerettem volna lehetőséget biztosítani a mese mélyebb átélésére, ezért a mesét dramatizálással is eljátszottuk, közösen kiosztva a szerepeket. Nagyon lelkesek voltak a csoport tagjai, mindenkinek nagyon tetszett a mese, és boldogan játszotta szerepét.
A mese tevékenység megszervezésénél kiemelt szempontnak tartottam, hogy a kötetlen tevékenység mindenkihez szóljon, de ne legyen kötelező jellegű.
A mese bemutatását ezért úgy terveztem, hogy igyekeztem mindvégig fenntartani a tevékenységben résztvevők figyelmét, illetve bevonni a később csatlakozókat is.
Mesélés közben törekedtem arra, hogy a történet és a szereplők bemutatása érdekes, érzékletes legyen.
Nevelői szándékom szerint, a hangsúlyos, érthető beszéd, a mimika és gesztus mintaként szolgált a gyerekek számára, szókincsük bővítéséhez, kifejezőkészségük szebbé tételéhez.
A dramatizálás során a gyerekek szereplési kedvét, kifejezőkészségét sikerült sokoldalúan fejleszteni.
A tevékenyég sikerét a gyermekek aktív részvétele igazolta, az, hogy tetszett a meseválasztás, érdekes volt számukra a megjelenítés.
A tevékenység motivációja /a már ismert törpe báb bemutatása/ nagy érdeklődést váltott ki ismét a gyerekekből. A mesélés előtti játékok már ráhangolták a gyerekeket a mesehallgatásra.
Eredménynek tartom, hogy a csoportban a közösségi szellem, az együtt játszás jelen volt, segítették egymást, figyeltek egymásra.
A mesét türelemmel hallgatták a gyerekek, segítettek egymásnak a hű visszaadásra a mese dramatizálásakor, beleélték magukat a szerepükbe.
Az egész mesélést jó hangulat szőtte át, kíváncsian és örömmel játszották el a mesét, gyakorolták a helyes viselkedési szokásokat.
A mese után a nagyon lelkesen készítették el a csoport tagjai „értékeink fáját”valamint optimista tükörképüket és varázsgömbünkben kívánságaikat.
Tódi törpe házikójának színezésekor, képalakításukban megjelent a közösen átélt élmény.
Úgy érzem, sikeresen törekedtem arra, hogy kérdéseimmel, a közös beszélgetéssel fenntartsam a gyerekek érdeklődését, inspiráljam őket a további tevékenységekre.
A tevékenység minden mozzanatában választhattak, dönthettek arról, hogy mivel játszanának a legszívesebben.
A CD lemezről hallgatott zenével, zenei érzékük, ritmusérzékük fejlesztése mellett, a zenei kultúra megalapozása is célom volt.
Úgy gondolom, hogy olyan élményközpontú tevékenységet végeztünk a gyerekekkel, amelyben nagyban elősegítette azt, hogy kialakulhasson igényük a
Pozitív gondolkodásra, a pozitív látásmódra.
A mese sokoldalú rögzítésével, a sok kreatív ötlet megvalósításával az volt a célom, hogy a gyerekekben szereplési vágyuk kielégítése által, valamint a sokoldalú tevékenykedések által a pozitív beállítódás még jobban elmélyülhessen.

A második téma feldolgozását is hasonlóan építettem fel, mint az elsőt. Beépítve a heti tevékenységekbe, fokozatosan nap, mint nap „másztuk meg” a második lépcsőfokot a Boldogságvárba. Az első napon terveztem a Tódi törpe varázsszemüvege című mesét, melynek előzménye volt a reggeli játékidőben a szemüvegkészítés. Filctollal és színes ceruzával dekorálhatta mindenki kedve szerint a saját szemüvegét, amit utána közösen belamináltunk. Azt játszottuk, hogy optikusok vagyunk, akik készítik a szemüveget, hiszen a keretet elkészítette mindenki magának, a lencsét pedig a lamináló géppel helyeztük bele. Már maga az „optikus” szó is tetszett nekik, nem sokan ismerték még, és milyen véletlen, hogy hasonlóan cseng, az „optimista” szóval…  Ráhangolódásként eljátszottuk a Szomorú Szilárd és Boldog Blanka hangulatjátékot. A fiúk és a lányok szembe állva egymással, felvették azt a hangulatot, amit mutattam nekik és a boldog csapat felvidította a szomorú csapatot. Ezt többször megismételtük. Eleinte bátortalanok voltak, ami érhető, hiszen újdonság és nem is igazán egyszerű, de utána ráéreztek és élvezték. A mese előtt relaxációs játékot játszottunk – Égig érő fa vagyok… és Almát szedj, ügyesedj… – és bekészítettem a Boldogságvárat és Boldog Dórát báb formájában. Kíváncsi voltam, hogy emlékeznek-e még a várra, hogy mi is a feladatunk vele, mi volt az első lépcsőfok, így elsőként erről beszélgettünk bevezetésként és felelevenítettük a Boldogságmondókát. Tehát a kialakított Boldogságóra rituálénkkal elkezdődött a mese tevékenység. Szemléltetésként hoztam egy törpe/manó bábot, és készítettem rá szemüveget – ő volt Tódi törpe, elmeséltem a történetét. Mese után megkapta mindenki a saját szemüvegét és gyakorolni kezdtük mi is a Szebben látó mondókát. Beszélgettünk az optimizmusról, ismerkedtünk magával az optimista szóval, hiszen egy óvodás korú gyermek szókészletében ez ritka. Ehhez használtam a mese erre vonatkozó részeit, hogy megértsék. Mese után pedig, akinek volt kedve, kiszínezhette Tódi törpe házikóját.
A következő napon relaxációs játékunk volt a Napimádás és a Fújj-fújj, újra elmeséltem a mesét és újra elmondtuk a Szebben látó mondókát a szemüvegeinkkel. Majd leültünk egy nagy körbe a szőnyegre és egy kis tükörrel eljátszottuk a Tükörjátékot. Megkértem a gyerekeket, hogy a tükörbe nézve, mondják el, hogy mit látnak szépnek a tükörképükben vagy mi az, amit szeretnek magukon és azt is kértem, hogy mondják el, hogy miért szeretik vagy miért tetszik az az adott dolog saját magukon. Törekedjenek az összetett mondatok használatára. A kört én kezdtem, segítségként, hogy ráérezzenek, mit szeretnék. Két példát is mondtam, hogy el tudjam őket indítani. Pont fodrásznál jártam előző nap, így elmondtam, hogy tetszik a hajam, amit megszépített a fodrász néni és szeretem a szemem, amivel láthatok szép dolgokat. Többek külső jegyeket fogalmaztak meg, főleg lányok (hajpánt, ruha, fülbevaló). Illetve jellemző egymás ismétlése némi átköltéssel. De voltak nagyon ügyes gondolatok, amelyeket meg tudtak fogalmazni, például: „Szeretem a számat, mert el tudok vele mondani dolgokat. / Azért szeretem a szám, mert tudom hívni XY-t játszani.” Majd a tükör visszatért hozzám és én újra belenéztem mosolyogva és ebből vezettem át őket az Optimista tükörkép rajzolásába. Elővettem a papírokat, ami a tükröt ábrázolta. Megbeszéltük, hogy az előbb láthatta mindenki magát a tükörben, mit is láttunk benne. Tehát most mindenki rajzolja le magát úgy, ahogy a tükörben látta, de csak az arcát. Átbeszéltünk a fejünkön lévő testrészeket, érzékszerveket, mi hol helyezkedik el, miből mennyi van. Nem egyszerű feladat, hiszen általában teljes emberrajz ábrázolására szoktunk törekedni. Többek igényeltek segítséget, aki szerette volna, újra elé raktam a tükröt, de végül nagyon ügyes rajzok születtek. Itt mondtam nekik, hogy esetleg, aki az optimista varázsszemüvegben jobban látja a szépet, és a jót, annak odaadom és hátha azzal sikerül. Olyan lelkesen kérték el sorban, és nézték rajta a rajzukat – nyilván nem láttak vele jobban, de elképzelték, beleélték magukat és ez volt a cél.
A következő nap reggelén kínáltam fel faleveleket, amiket kivághattak. Volt több színű – szintén még az őszi témakör jegyében -, és többféle formájú, amivel a differenciálást tettem lehetővé az ollóhasználatban. Egyet mindenkitől kértem, de aki szeretett volna, vághatott kettőt. Utána megkapták az „Ezt is tudom már, erre is képes vagyok!” színezőt, mindenkivel egyenként megbeszéltük, hogy melyik ábra mit jelöl és, hogy azokat színezzék ki, amit ők is tudnak, képesek rá. Majd behoztam egy általam előre megfestett fát egy nagyméretű karton lapon. A fa csupasz volt, az ágak végére pedig odaragasztottam ugyanazokat az ábrákat, amelyeket korábban láthattak a színezőn. Egy-egy ág jelölt egy-egy képességet, értéket. Elmondtam a gyerekeknek, hogy ennek a fának az a neve, hogy az Értékeim fája – többen azt gondolták, hogy megint Hálafa lesz -, és próbáltam őket rávezetni arra, hogy amit előzőleg kiszíneztek, azok olyan dolgok voltak, amiket ők meg tudnak csinálni, amire ők képesek és, hogy ezeket a dolgokat, cselekedeteket nevezhetjük értékeknek is, mert ezek jó, értékes dolgok. Ez után a gyerekek egyenként kijöhettek a fához, megkapták a reggel kivágott faleveleiket és a színezőjüket, amin volt, aki több mindent kiszínezett. De arra kértem őket, hogy a lapon kiszínezett értékek közül válassza ki azt az egyet, ha egy falevele van, vagy azt a kettőt, ha két falevele van, amiben a legügyesebb és ragassza arra az ágra. Végén őszi falevelek borították a fánkat, kicsit matematikai tartalommal töltöttem meg a zárást: Melyik ágon, melyik értéknél van több falevél, melyiken van kevesebb, ugyanannyi. Úgy gondolom segítette őket a két feladat összevonása a téma megértését.
Majd elérkeztünk az utolsó naphoz – az október 23-ai péntek miatt négy napunk volt a héten a feldolgozásra. A reggel folyamán felkínáltam színezésre az optimizmus jelét, de akkor még nem mondtam el, hogy mi ez, de mivel ismert szimbólum, így mosolygós fejnek, emoji-nak, smiley-nak titulálták. Az előző téma kapcsán, a hálavirághoz hasonlóan most is kettőt kértem, hogy színezzenek. Az egyikre mindenki választhatott egy matricát (szintén smiley-t ábrázolót). Miután mindenki elkészült, elbáboztam nekik saját készítésű síkbábokkal a beteg kislány és kisfiú történetét, amelyet interaktív formában zártunk. Elmondták a gyerekek a kisfiúnak, hogy mit csináljon, hogy ő is meggyógyulhasson. Majd következett a zárókör, leültünk mindannyian a szőnyegre egy nagy körbe. Hoztam magammal egy gömbformájú tárgyat, és azt mondtam a gyerekeknek, hogy ez egy varázsgömb. Körbeadtuk és mindenki mondott egy kívánságot. Majd odaadtam mindenkinek a reggel kiszínezett mosolygós arcokat, először a matricával megjelöltet. Ezt a mosolygós arcot hazavihették, ez lett a sajátjuk. A másik mosolygós arcot pedig a körben jobbra mellette ülő társának ajándékozta mindenki és kívánt neki egy jó dolgot. Így ismét lett mindenkinek egy saját készítésű jele és egy ajándék jele. Majd újra ott termett a Boldogságvár, már tudták, hogy utolsó naphoz érkeztünk, azaz megmásztuk a második lépcsőt, de hiányzik róla valami, a jel. Hoztam Boldog Dórát, akinek a táskájába rejtettem ismét az optimizmus jelét, ami nem más volt, mint a mosolygós arc. Közösen felragasztottuk az optimizmus lépcsőjére a szimbólumot. Végül zárásként felkínáltam nekik a Varázsgömb rajzot, amibe belerajzolhatták a korábban elmondott kívánságukat.
Így elérkeztünk a második témakör végéhez, sikeresen megmásztuk a második lépcsőfokot. A téma szintén kissé nehezen fogható volt a korábbi hálához hasonlóan, magával az optimista szóval kellett ismerkednünk. De úgy gondolom, hogy alaposan körbejártuk, különösen az optimista varázsszemüveg segített ebben és a hozzá illő mondóka, mese. A saját varázsszemüvegük egész héten a rendelkezésükre állt szabadon. Meg is beszéltük az első napon, hogy bármikor, amikor úgy érzik, hogy szükség lenne rá, vegyék el és nézzenek bele. Olyan jó volt napról-napra látni, hogy használják főleg játék közben, rajzolás alatt – hogy tudnak fantáziálni, hogy elképzelik, hogy segít a varázsszemüveg megépíteni egy tornyot vagy elkészíteni egy rajzot. Emellett az elméleti részt pedig a meséből kiragadt résszel igyekeztem bennük tudatosítani, hogy mit is mondott Tódi törpe, milyen az, aki optimista? A választ pedig már kórusban mondták: „Hisz a jóban, a szépben, és a csodában!”
Úgy gondolom a téma mondanivalója roppant aktuális a jelenlegi helyzetben. Remélem tudnak hinni a jóban, a szépben és a csodában, akár varázsszemüvegben, akár nélküle, mert most nagy szükség van az optimista hozzáállásra az életünkben.