A második Boldogórát a Boldog vagyok dallal indítottuk el. A gyerekek vidáman, énekelve, táncolva helyezkedtek el a szőnyegen. A ” Napra forgó a napraforgó” mozgásalapú relaxációs gyakorlattal indítottunk. A pozitív gyerek vagyok dalra ismét dalra fakadtunk, majd sétálós páros mozdulatokkal koreografáltuk a dalt. A két csapat kialakítása könnyen ment, viszont nehezen értették meg mit is kell csinálni. Segítettem őket bemutatással. Boldog Dóra megjelenése örömet jelentett számukra, már mondogatták a versikét. A mese hallgatása után nagyon aktívan válaszoltak a kérdésekre. Felvették a varázsszemüveget és megosztották a társaikkal saját élményeiket. A jó dolgokról nyilatkoztak meg szívesebben. Tükörben megnézték saját magukat, kisebb segítséggel mondták el jó tulajdonságaikat. A munkafüzetbe saját magukat rajzolták le mosolygósan. Az optimizmus jelét, már reggel kiszínezték, amelyet a második lépcsőfokra helyeztünk el. Vidám zenehallgatással, táncolással fejeztük be az órát.
Az optimizmus gyakorlása
A gyermekekkel beszélgettünk az optimizmusról és annak jelentéséről. A minta ötletekből választva, eljátszottuk a gyerekekkel a trópusi eső hangjait, melyet a gyerekek nagyon élvezték, odafigyeltek arra, hogy mi után mit kell csinálni. Annyira tetszett nekik, hogy napokon keresztül igényelték, hogy játszunk megint olyat. Az esernyős célbadobó játék is elnyerte a tetszésüket, mindenki szerette volna fogni az esernyőt, így hosszan lekötötte a figyelmüket. A mozgás mellett ez a játék fejlesztette a türelmüket, szókincsüket, gondolkodásukat is. Befejezésül meghallgattuk a Zivatar lány című zenét az Alma együttestől, amelyre táncolhattak felszabadultan.
Örülök, hogy itt vagy!…
Októberben valósítottuk meg, több alkalommal az optimizmus gyakorlása témakört. A hónap során több alkalommal foglalkoztunk a témával. Minden alkalommal, a gyermekekkel a csillaglégzés, relaxációs gyakorlattal kezdtük a foglalkozást, majd leültünk körben a szőnyegre. A foglalkozások alatt szólt a relax zene.
Megvalósított játékaink:
• Napimádással készültünk rá a mesére! Nagyon szívesen végzik el a gyakorlatsort a gyermekek.
• Kerekerdő kalandra hív téged verssel kezdtem, majd elmeséltem a Tódi törpe varázsszemüvege című mesét.
• A mese után beszélgettünk a szomorúságról, ki miért szokott szomorú lenni, majd elmesélhették a gyermekek, hogy kit, ki vagy mi segített megnyugodni.
• Megtanultuk a Tódi törpe Szebben látó mondókáját, melyet el is mutogattunk.
• Beszélgettünk saját értékeinkről, majd eljátszottuk, hogy kitettünk egy csodaszéket, amire ülve mindenkinek csak jó dolgokat lehetett mondani. Azt szeretem benned…!
• Egy másik alkalommal mindenki kiszínezhette a saját varázsszemüvegét, melyet felpróbáltunk és így is elmondtuk a verset. Ez után megbeszéltük, hogy milyen lehet a varázsszemüvegen látott világ, és mi az, amit másképp szeretnének. Mit változtatnának, ha megtehetnék. Nagyon érdekes válaszokat mondtak a gyermekek.
• Eljátszottuk a Témához kapcsolódó bábjátékot, mely nagyon tetszett a gyermekeknek, majd utána a tükörjátékot és az arckifejezések a tükörben játékot.
• Kinek milyen napja van játékot is eljátszottuk. Kihelyeztem egymással mellé a szomorú és a vidám szmájlit, majd mindenki eldönthette, hogy akkor éppen milyen a hangulata. Elmondhatta azt is, hogy miért szomorú vagy vidám. Utána a vidámak felvidították a szomorúakat. Bohóckodtak, simogattak, csikiztek, így a végére mindenkinek jó kedve lett. A végén a „Hova mész falevél dalra táncoltunk, mely ellazított minden gyermeket.
• Pénteken, a szeretetfolyosón végig mehettek a gyermekek, ahol mindenkiről csak pozitív dolgokat lehetett mondani!
Nagyon jól éreztük magunkat a játékok során, a gyermekek szívesen vettek részt a játékokban, bátran válaszoltak kérdéseimre. Nagyon tetszett nekik a mese és a bábozás is. Nagyon büszkék voltak a szemüvegekre!
A hónapot énekléssel indítottuk, a pozitív gyerek vagyok és Minden a legnagyobb rendben van bennem című dalokkal. Utána kiszineztük Tódi törpe házikóját, és az ügyes, kedves dajkanénink papírfonással is elkészítette a kis házat. A gyerekek nagy örömmel fogadták, beszélgetésre ösztönözte őket. Azután a csoportnak egy óriási varázsszemüveget készítettünk együtt, amin keresztül szebbé válik minden. A készítésben minden korosztály közreműködött, együtt színezett. Sokan elmondták közben a vágyaikat az érzéseiket. A tükörjáték nagyon tetszett a gyerekeknek, de gyakran rá kellett vezetni őket a külső szép vonások mellett a belső értékek szépségének létezésére.
Október hónap témája az optimizmus gyakorlása volt. A foglalkozás Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok, a világomban minden rendben van című dal meghallgatásával indult. A későbbiekben felállva, különböző mozgásokkal kísérve énekeltük el. Elővettem Szomorú Szilárdot és Boldog Blankát, akik nem voltak ismeretlenek a gyerekek számára. Kialakítottunk 2 csoportot, és különböző szituációkat eljátszva, hol szomorúak, hol pedig vidámak voltak. A szőnyegen ülve meghallgatták Tódi törpe varázsszemüvege című mesét, majd megbeszéltük közösen. Ezt követően az asztalhoz ülve mindenki tetszés szerint kidíszítette a saját varázsszemüvegét, melyet haza is vihettek, hogy otthon a szülők is kipróbálhassák.
Szentesi Felsőpárti Óvoda, Dr. Mátéffy Ferenc utcai Tagóvodája
A boldogságóra második hónapja az optimizmus gyakorlása.
Nagyon fontosnak tartjuk az optimista szemlélet kialakítását. Az a meglátás hogy mindig mindenben van valami jó. Meghallgattuk és együtt énekeltük a Világomban minden rendben van című dalt. A dalra körben jártunk és tapsoltunk. Játszottunk Szomorú Szilárdal és Boldog Blankával sorversenyt.Elmeséltük Tódi törpe varázs szemüvege című mesét . Megtanultuk Tódi Törpe szebben látó mondókáját. Feltettük hozzá a már elkészült varázsszemüvegeket. „Tök Jó” napot szerveztünk ahol tököcskéket készítettünk vidám arcocskákkal. A gyermekek nagyon élvezték a készülődést, vidáman teltek a napjaink.