„Egy,kettő, három, négy…” projektünk méltó témája volt a „hála” gyakorlása. Újra együtt az óvodában beszélgető kör keretében bemutatkoztunk egymásnak, felnőttek, gyermekek egyaránt napraforgó plüssünk körbeadásával, hogy még jobban megismerjük egymást. Felelevenítésre kerültek a nyári élmények is. Egymás megismerése közben feltettem a kérdést, hogy mi is az a hála. Gyakorlott most már nagy- és középsős korú gyermekek már pontosan meg is tudták fogalmazni, hogy mi is az a hála. Miért is lehetünk hálásak a mai nap? Nagyon érdekes megfogalmazások lettek: „Azért vagyok hálás, mert újra együtt vagyunk”; „Hálás vagyok, hogy a testvérem már nem beteg és itt van velem”; „Hálás vagyok, hogy van anyukán”….s még folytathatnám. Közös énekléssel „Boldog vagyok” zártuk le a beszélgetést. Majd vizuális tevékenykedtetésként „Hála emblémát” készíthettek, minden kisgyermek élt ezzel a lehetőséggel és büszkén vitték haza. Szülői visszajelzésből tudjuk, hogy otthoni témaként is megjelent a hála témakör, melyről maguk a szülők meséltek.

A nevelési évet a beszoktatás után boldogságos percekkel, napsütéses hangulatban töltöttük el. A „hála napján” boldogság sétát, öröm futást és hála csomagot készítettünk a szüleinknek a természet kincseiből, megköszönve szeretetüket, önzetlenségüket.🥰❤️

Újra elindultunk a boldogság útján

Ebben a hónapban a hála témakörével foglalkoztunk. Bevezetésként „Az oroszlán és a kisegér” című tanmesét mutattam meg diafilm segítségével a gyermekeknek. A mese kapcsán beszélgettünk arról, hogy az oroszlán miért volt hálás a kisegérnek, és hogyan tudott a kisegér segíteni egy nála sokkal nagyobb állatnak. A gyerekek érdeklődve figyelték a történetet, és megfogalmazták saját gondolataikat a hála fontosságáról.

Ezután közösen kerestük a választ arra a kérdésre, hogy mit is jelent a hála, és kiknek lehetünk hálásak. Képek segítségével beszélgettünk arról, hogy a szülőknek, barátoknak, óvó néniknek, a természetnek – például a fáknak, a napnak, a kisállatoknak – is köszönetet mondhatunk. A gyermekek lelkesen sorolták saját példáikat, amihez vidám történeteket is fűztek.
Közös alkotásként elkészítettük a Boldogságfánkat, melynek leveleire ráírtuk a gyerekek által elmondott hála ötleteket és konkrét köszöneteket. A fa így hamar megtelt színes levelekkel, amelyek jól mutatták a gyermekek őszinte érzéseit.

Ezután kézműves tevékenység következett: a gyerekek „hálamanókat” készítettek. A kis figurákat pálcára ragasztottuk, hogy otthon akár könyvjelzőként, akár a szoba díszeként vigyázzanak a gyerekekre. A manók így emlékeztethetik őket arra, hogy minden nap érdemes hálát adni valamiért.

Újra előkerült a polcról a Szívmanó és a Pozitivity Szupererő kártyacsomagunk is, ezek is segítettek minket a beszélgetés tovább lendítésében, a tavaly tanultak felidézésében és tovább gondolásában.

Megköszöntük az óvodánk azon dolgozóinak a sok segítséget, akik nincsenek nap, mint nap velünk, de nélkülük nem tudnánk kiélvezni a mindennapjainkat (pl. takarító néni, konyhás nénik, karbantartó bácsi, a bácsi, aki mindennap az ennivalót hozza, az óvodatitkár). A gyerekek kis kutyusos kártyákat készítettünk és adtak át nekik és megköszönték, hogy vannak nekünk.

A hónap második felében megemlékeztünk a Gyermekek Világnapjáról. Beszélgettünk arról, hogy hányfélék vagyunk, miben különbözünk, és miben hasonlítunk egymásra. Példákon keresztül fedeztük fel, hogy miért lehetünk hálásak annak, amink van: például Afrikában mindig meleg van, míg az eszkimó gyerekek hógolyózhatnak és hóembert építhetnek. Közösen készítettünk egy színes plakátot a népek gyermekeiről, amely bemutatta a világ sokszínűségét.
Zárásként meghallgattuk Michael Jackson „We are the world” című dalát, amely segített még inkább megérteni, hogy bár különbözőek vagyunk, mégis összeköt minket az emberi szeretet és a hála érzése.

A gyerekek nyitottan és érdeklődve vettek részt a tevékenységekben, a hónap végére pedig mindannyian gazdagodtak élményekben és pozitív érzésekben.

Zárszóul pedig mi az, ami engem, mint Boldogságórát tartó óvodapedagógust igazán hálássá tett ebben a hónapban? A csoportunk tagjainak együttműködése és segítőkészsége. A tudat, hogy már a 3-4 éves gyermekeink is számíthatnak egymásra. Például, amikor egyik kicsi felsegítette minden kérés nélkül a másikra a cipőt, aki megköszönte neki a segítséget. Ilyenkor érzem azt, hogy az út, amin járunk egy nap valóban a Boldogságvárba vezet el minket.