Nagy izgalommal kezdtem el első boldogságórámat a másodikosaimmal. Hatalmas élmény volt mindannyiunknak – köztük nekem is az egész ” tanóra”. A gyerekek – még azok is, akiknek általában nehéz- kinyíltak! Azok a gyerekek, akik ingerszegényebb környezetből érkeztek az osztályba (sok van köztük sajnos), szegényes a szókincsük, ezért sokszor nem is kezdenek bele érzéseik vagy gondolataik megfogalmazásába, azok is nagyon szívesen részt vettek az órán, és lelkesen osztották meg gondolataikat. Egymással versenyezve fűzték a szavakat. Az óra csúcspontja a hálakuponok alkotásánál volt. Megszabtam, hogy először az osztálytársak közül válasszanak vkit, akinek vmiért hálásak, és annak készítsenek beváltható kupont. Nagyon lelkesen hozzáfogtak, alig várták, hogy átadhassák egymásnak az egymáshoz való meghívásokat, a fociígéreteket, a vacsorameghívásokat stb. Óra végén pedig egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy többen meg is ölelték egymást, a fiúk összekapaszkodtak… odafordultak egymáshoz, még közelebb kerültek egymáshoz. Azóta is minden nap azt várják, kérdezik tőlem, mikor lesz már a következő boldogság óra! Boldoggá tesz, hogy részese lehetek ennek a programnak és örülök, hogy még egy kis pluszt adhatok ezáltal a gyerekeknek. Már alig várjuk a következő témát!