2019. szeptemberében a 10.B osztályban kezdődött el a „Boldogságórák” tartása.
A vegyes összetételű osztály (HH, HHH) tanulói számára különös színfoltot jelentenek azok a percek, amelyeket együtt töltünk.
A hála gyakorlása
Magyarpolányi Kerek Nap Német Nemzetiségi Általános Iskola és AMI
A hála gyakorlása (Ablak a világra)
Magyarpolányi Kerek Nap Német Nemzetiségi Általános Iskola és AMI
A hála gyakorlása (Ablak a világra)
Mórahalom Város Önkormányzata Napköziotthonos Óvoda
Boldogság vára és a Hála gyakorlása
A Boldogságórákat a Boldogság vár játékkal vezettük be, hogy keretet adjon a témáknak, lássák a gyerekek, honnan indulunk és hova fogunk megérkezni.
Először a Szép nap, ölelj most át engem c. dalt hallgatták meg a gyerekek a szőnyegen ülve, nagyon tetszett nekik, már azonnal ringatózni, dúdolni kezdek rá.
A dal végén arra kértem őket, mondják el, tetszett-e a dal, mi jutott eszükbe közben, mit képzeltek el, milyen lett a kedvük a zenét hallgatva? Csupa szép képet festettek maguk elé és kedves emlékek jutottak eszükbe, öröm volt őket hallgatni.
Ezután beszélgetőkörben beszélgettünk általában a boldogságról. Mi a boldogság? Hogyan tudnád elmondani, megfogalmazni? Mikor vagy boldog? Mi okoz neked boldogságot? Mikor mondják a felnőttek, hogy boldogok? Hogyan mondod másképpen, hogy boldog vagy? Minek szoktál örülni? Minek szokott örülni anya és apa vagy a testvéred? Érdekes volt őket hallgatni, sokan akkor voltak boldogok, mikor a családjukkal nyaraltak, kirándultak, többen akkor, mikor a barátaikkal lehetnek, együtt játszanak, vagy amikor a születésnapja van és megkapja a rég vágyott ajándékot, vagy akár a nagyszülőknél vannak.
Ezek után következett a vár megépítése: Képzeljük el, hogy eljuthatunk egy Boldogságvárba, ahol mindig jól érezzük magunkat és boldogok vagyunk, de ez a vár magasan van, tíz lépcsőn át lehet feljutni. Együtt építjük fel ezt a csoda várat és együtt is juthatunk fel oda. Mivel a csoport nagyon szeret kirakózni, így óriás kirakó darabokból építettük meg a várat, mindenki hozzáadva egy részt, végül összeállt a Boldogság várunk. Majd megbeszéltük, kinek mi okoz boldogságot, mitől érzi magát boldognak és az ennek megfelelő kis képecskét a jelével együtt felragasztottuk a vár köré.
A hála gyakorlása témáját az Add tovább a falevelet! c játékkal vezettük be, jól ismerik ezt a típusú játékot, nagyon tetszett nekik a szép színes, általuk gyűjtött levelekkel is.
A munkafüzet rajzai segítségével megbeszéltük, miért lehetünk hálásak, mit jelent a hála.
A Hálafa történetét nagyon figyelmesen hallgatták, a mese jól rávezeti a gyerekeket a hála fogalmára. A mese után többször elmondtuk a fa mondókáját.
Végül elkészítettük a mi Hálafánkat, kis állatkákkal, akiknek hálás lehet a fa, és színes őszi levelekkel, melyek felragasztása közben a gyerekek elmondták, kinek és miért hálásak.
Ebben a tanévben átszervezés miatt a Maci csoport vezetését vettem át. Az utazó logopédus kolléganő jelezte, hogy ő már nem tartja a Boldogság órákat óvodánkban. Úgy éreztem az 1 éves tapasztalatom alapján, megpróbálom tovább vinni a Boldogság órákat, mert szükség van a gyermekek pozitív gondolkodásra való nevelésére. Fontos mintát mutatunk arra, hogy szóban és viselkedésünkkel ezeket hogyan mutassuk ki más emberek iránt.
Ez az első a hála gyakorlására szolgáló óra volt. Az ajánlásokat követve a ráhangolódás Bagdi Bella zenéjére történt
( Világomban minden…). Zárt körben helyezkedtünk el, hogy érezzék az együttlét fontosságát. Példatörténettel, ötletekkel és saját példával érzékeltettem, mit is jelent hálásnak lenni valamiért, majd a gyerekek mondhatták el sorban, kinek szeretnének köszönetet mondani. Ez után őszi leveleket adtunk körbe egymásnak, míg szólt a zene. Az asztalnál minden kisgyerek lerajzolhatta azt a dolgot, amiért hálás valakinek. A foglalkozás lezárásaként a levelekből egy hálafa készült, amit azóta is szívesen „látogatnak”, nézegetnek.
Szeptemberben a hála állt a középpontban. Ennek szellemében dolgoztak például a 4. b osztály tanulói osztályfőnökük, Reichardné Réz Zsuzsanna közreműködésével. Beszélgettek a hála mint cselekedet fontosságáról, arról, hogy miért is lehet hálás az ember. Igyekeztek olyan jó cselekedeteket végrehajtani, amellyel kivívhatták mások háláját. Ilyen volt – többek között – az állatok védelme, egy kutyamenhely lakóinak figyelemmel kísérése is. A gyerekek gyűjtést szerveztek és erről levelet is írtak az ajaki Vahúr Állatvédő Egyesületnek, hogy hozzájáruljanak a kutyák komfortosabb elhelyezéséhez. Adományukat Reichardné Réz Zsuzsanna osztályfőnök vitte el Ajkára, és adta át az egyesület munkatársainak, akik hálásan fogadták iskolánk tanulóinak küldeményét.
A zentai Petőfi Sándor Általános Iskolában működő „Ifi csapat” feladata az erőszak megelőzés és az iskolai légkör vidámmá és pozitívvá hangolása. A csapat tagjai felső osztályos tanulók, akik önként vesznek részt a munkában. Ebben a tanévben szeretnénk a gyerekeket megismertetni a pozitív gondolkodás technikáival, és arra ösztönözni őket, hogy különböző iskolai akciók keretein belül ismertessék meg társaikkal is a tanultakat. A csapatot Döme Ágnes pszichológus és Szalkai Orsolya pedagógus koordinálják.
Egy szép őszi napon az osztályfőnök tanító néni kinézett az ablakon és nagy boldogsággal töltötte el, amikor megpillantotta mosolygós osztályát, a hetedikeseket. Hálás, hogy ő lehet az osztályfőnökük. A diákok nagy örömmel kopogtak be az ablakon, látva az osztályfőnököt. Hálásak vagyunk, hogy vagyunk egymásnak.
A foglalkozást beszélgető körrel kezdtük a szőnyegen. A hála fogalmát magyaráztuk meg, majd megbeszéltük kinek és miért lehetünk hálásak. Minden tanulónak külön én is elmondtam, neki miért vagyok hálás. Meghallgattak egy ide illő mesét. Hálakuponokat készítettek egymásnak is és hozzátartozóiknak is. Aki készített hálakupont az osztálytársának, átadta és elmondta, hogy miért hálás neki.