A témát két órában dolgoztuk fel.
A hála gyakorlása
Az elmúlt tanév rendhagyóan alakult a járvány miatt, így a tanévzáró is rendhagyó módon történt. Rábai Annácskánk csodálatos otthonában búcsúztattuk a tanévet, és hálásak voltunk, hogy végre ismét együtt lehettünk. Ajándékként mindenki kapott egy fa dobozkát és tároló ládikát. Arra kértem a családokat, hogy a nyáron együtt fessék ki, díszítsék fel, és ha ismét találkozunk az iskolában, akkor megcsodáljuk az egymásét, és gyűjthetjük benne a kincseket. Erről készítettem néhány fotót. Ez a „Hála-láda”.
Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodája Móricz Zsigmond u. Telephely
A hála feldolgozását a fogalom megértetésével kezdtük. Mi felnőttek sokat használjuk a kifejezést, ezzel érzékeltetve jelentését. Elmeséltem a gyerekeknek az Alma című mesét, ahol a medvének kellett segíteni a gyümölcs elosztásában. Az állatok nagyon hálásak voltak neki. Talán ez a mese közelebb hozta a hála fogalmának megértését.Mielőtt hála álarc készítésébe kezdtünk, beszélgettünk azokról a hősökről, akik „álarcban” tesznek jót az emberekkel. Ez a vírus időszakában nagyon aktuális téma.A komplexivitást megvalósítva, mivel közeleg az állatok világnapja minden kisgyerek egy számára kedves állatot ábrázoló álarcot készíthetett. Ezeket a szüleiknek vihették haza ajándékba. Kerestünk szivecskéket is, melyeket az állatok nyomait követve találhattak meg. Olyan helyekre rejtettem el, pl.gyümölcsök közé, játékpolcra, könyvek közé, melyekről könnyebben megtudták fogalmazni, hogy miért is lehetünk annak a helynek hálásak.Próbálkoztunk a hálajátékkal, és a mozgásos feladattal is.
BESZÁMOLÓ-HÁLA
Szeptember hónapban még soha nem voltam ilyen hálás. Tanítom és tanulok .Egy óra helyett hármat is sikerült tartanom. Belecsempésztem a technika és az ének órákba is.
Az előkészületek a „nagy meglepetésre” teljes titoktartásban maradtak, a gyerekek hihetetlen módon majdnem három hétig hallgattak a készülő nagy méretű Hálavirágról. Tavalyi tanító nénijük kapta meg az igen jól sikerült alkotást, melyben minden gyermek szíve-lelke benne volt. Nagy lelkesedéssel és figyelemmel végeztek minden feladatot, miközben az ide kapcsolódó zenét hallgattuk és tanultuk.
A virág átadása úgy zajlott, hogy az asszisztens kicsalta Edit nénit az ebédlő tetejére, ahonnan jó a rálátás az iskola belső udvarára, ahol már a 4.d. osztály feküdt nagy szív alakzatot kirakva saját magukból, hála szóval középen. Reakció: boldog sírás. Ezek után tanító néni lejött az udvarra közénk. Itt pedig ő lehetett a töltelék a szeretetgombócban, melyet Aranyosi Ervin: Mit szólnál egy öleléshez kezdetű verse kísért. Mosolyogva sírt a meglepetéstől a kolléganőm. Engem is elkapott a gépszíj és örülök, hogy kifejezhettem hálámat.
Ezen kívül készítettünk még hálakuponokat családtagjaink számára is. Volt olyan eset, hogy viszonozták a gyereknek a hálakupont. Megindult az adok-kapok!
Beszélgettünk arról, hogy mi is történt velünk a digitális oktatás és a nyári szünet ideje alatt. A gyerekek közös rajzot készítettek a legjobb dologról.
Ebben az évben csatlakozott óvodánk a Boldog Óvoda Programhoz. Megtartottuk az első Boldogságóránkat, ahol elmondtam a gyerekeknek, hogy ezeken az alkalmakon mi fog történni, milyen témákról fogunk beszélgetni. Nagyon lelkesen, örömmel fogadták az újdonságot. Ráhangolódásként meghallgattuk a hónap dalát: Szép nap, ölelj most át engem. Ezután körbejártuk a hála témakörét, megbeszéltük közösen, hogy mennyi mindenért lehetünk hálásak. A gyerekek szüleikért, testvéreikért, családjukért voltak a leginkább hálásak, de sokan említették, hogy hálásak azért, mert sok játékuk van, mert szép az idő vagy azért mert voltak mostanában valamerre kirándulni.
Ezután szemügyre vettük az óvodánkat, főként a csoportunkat, hogy az oviban miért lehetünk hálásak, minek örülhet a szívünk? A helyszínekre, tárgyakra a gyerekekkel közösen ragasztottuk fel a Hálaszíveket, melyek emlékeztetőül sokáig ott is maradnak majd. Került Hálaszív például a csoportszobánk galériájára, hiszen sok kedves emlék fűződik hozzá, illetve a gyerekek szívesen játszanak, beszélgetnek, pihennek ott.
Emellett került Hálaszív például:
– a babakonyhára, ahol sokat tudnak játszani és finomakat főznek egymásnak
– a gyerekek ágyaira, ahol mindig jókat tudnak aludni
– a bejárati ajtóra, hiszen azon át vezet az út a sok mesés, örömteli játékhoz, tevékenységhez
– a könyvespolcra, ahol sok szép könyvünk van, amit szívesen nézegetünk és olvasunk belőlük közösen
….és így tovább. Az egyik kislány azt mondta, hogy hálás, amiért óvodába járhat, így legszívesebben az egész óvodánkra tennénk egy óriási Hálaszívet.
Végezetül elkészítettük a csoportunk Hálapárnáját, amit a gyerekek örömmel vettek használatba és ezentúl a csoportunk életében kiemelkedő szerepe lesz.
Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
Hálás pillanatok a nyári szünet alatt
Újra elérkezett a szeptember, az ovikezdés hónapja és egyben a Boldogságóráinak gyakorlása. Már mindenki várta, hogy újra jöhessen az óvodába és társaival, barátaival játsszon.
A hála gyakorlása
Miért vagy hálás? A hála szívből jövő köszönet. A hála az a köszönet, az az érzés, amit alig tudunk elmondani.
A hála bevezetéséhez a Hálafa történetét meséltem el a gyerekeknek.
Megbeszéltük, hogy mi történt a fával, miért volt szomorú, és mit tettek az állatok, hogy jobb kedve legyen. Ezáltal pedig hálás volt nekik.
A gyerekek is elmondhatták, hogy ők miért hálásak.
Majd ezt követően megkértem mindenkit, hogy rajzolja le azt a személyt (barátot, családtagot illetve tárgyat, játékot stb.), akinek hálás valamiért. Azt is lerajzolhatja, hogy miért hálás.
Ezen felül még színes papír szívecskéket adtak át egymásnak melyeket felragasztottak a lap tetejére, közben elmondták ki miért hálás a társának, barátjának. Kedves és szívmelengető mondatokat hallhattunk, mint például: ” Azért vagyok hálás, mert sok barátom van itt az oviban,…mert szeretek vele játszani,…mert mindig kedves hozzám,…mert szeretek vele nevetgélni,…..mert csak úgy szeretem,….
Befejezésképpen pedig a rajzokat felhelyeztük a hálafára.
2020. 09. 22.