Beszámoló
A Mesevár és Bölcsőde Mende
Törpike csoportjában megtartott Boldogságóráról, amelynek témája:
A Hála téma volt
A csoport tagjai nagy örömmel fogadták, hogy ismét boldogságórát tarthatunk.
Boldogan jöttek játszani velünk, és nagyon aktívan vettek részt a feladatok megoldásában, a játékokban.
A tevékenység során, fontosnak tartottam, hogy a gyerekek figyelmét az érdekes, motiváló játékokkal felkeltsem, beszélgetésre hívjam őket a képek válogatásával, amelyek segítettek ráhangolni a csoport tagjait arra, hogy bátran meséljenek a velük történt eseményekről.
Fontosnak éreztem, hogy a gyerekekben tudatosodjon, hogy mennyi mindenért lehetünk hálásak, sokszor az apró dolgok, történések is milyen nagy örömet okozhatnak.
Otthonról hozott képeket nézegettünk, Ki merre járt? –/ amíg volt rá lehetőség/ a nyáron. Milyen szép, és jó pillanatért hálás?
Énekeltünk, táncoltunk. Meghallgatttuk Bagdy Emőke: Szép nap ölelj át most engem c. dalát. Bagdy Emőke relaxációs feladatiból is négy feladatot eljátszottunk. /Körbe-körbe-karikába, Fújj, fújj, Az én hangom, Napimádás/
Utána mindenki mesélhetett egy rövid kis történetet arról, hogy milyen volt a nyár leghálásabb pillanata.
„Vidám napom” címmel.
Nagyon tetszett a gyerekeknek, önfeledten, boldogan mesélték el a nyár legszebb, leghálásabb pillanatát.
Többféle módon, hála álarccal, ügyességi játékokkal, – hála szívek megkeresésével, színes korongos játékkal, zárókör játékkal hangolódtunk minél jobban a témára.
A tevékenység felépítésénél szem előtt tartottam a gyerekek egyéni képességeit.
Figyelembe vettem a csoport jó együttműködési képességét, akkor is, amikor közösen kellett a hála szíveket megtalálni a csoportnak, vagy a leveleket továbbítani egymásnak. Néhányan még segítséget is nyújtottak társuknak.
A motiválás során olyan együttes élményre kívántam alapozni, amelyet nagyban segített Bagdi Bella: Szép nap ölelj most át engem c. dala. A zene, az együtt éneklés megteremtette a tevékenység jó hangulatát, beindította a gyerekek képzeletét, fantáziáját.
A csoport tagjai örömmel vettek részt a közös tevékenységekben, sikerült érdeklődésüket felkelteni és mindvégig fenntartani.
Meghallgattuk A Hálafa története c. mesét ismét. A mesét nagy átéléssel hallgatták a gyerekek, a mese végén elmondták kérdéseiket, amelyek most már újabbak voltak, a mese lényegéből más részek ragadtak meg a gyerekek emlékezetében, a felvetődő kérdéseket közösen meg is beszéltük.
Örömmel nyugtáztam, hogy beleélték magukat a gyerekek a mese történetébe és kérték az újra mesélést.
A maci bajban van c. bábjelenetet is eljátszottuk a hónap során, közösen készítettük el a bábokat, napközben is szívesen báboztak vele a gyerekek.
Ügyesen elmesélte mindenki, hogy ő miért hálás, mi okoz a számára nagy örömet, remekebbnél, remek ötletek hangzottak el. Nagyon ügyesen választotta ki mindenki a képek közül azt is, amiért ő hálát érez. Bátran és őszintén meséltek a gyerekek arról is, hogy mi az, amit meg szeretnének majd tenni felnőttként, hogy irántuk is hálát érezzenek. / – ha orvos leszek, és meggyógyítom a betegeket, hálásak lesznek nekem… – ha majd házakat építek, hálásak lesznek, hogy lesz hol lakniuk az embereknek – hangzottak el a későbbi tervek.
A beszélgetés alatt végig jelen volt a kellemes, családias légkör, a másik meghallgatása, az érdeklődés és a figyelem.
A legnagyobb sikere a Hálakert elkészítésének volt, mert mindenki elhelyezhette a hála virágát ebben a kertben.
A csoportnak a Hálajáték c. játék tetszett a legjobban, többször is eljátszottuk, nagyon élvezték a gyerekek.
„Boldog tablónk” készítésében mindenki hozta a saját színes hála álarcát, és a hála virágokat, a képek felkerültek a tablóra, majd megbeszéltük közösen, kié lett a legszebb színezés.
Az egész tevékenység nagyon jó hangulatban, sok beszélgetéssel, meséléssel zajlott le.
Befejezésként, kezdő énekünket énekeltük el újra, mert nagyon tetszett a gyerekeknek.
Mindenki eldöntötte, hogy amikor majd megérkezik az Anyukája, nagy öleléssel fogadja, mert nagyon hálás, hogy Ő van neki.
És ekkor fogalmazódott meg, hogy az egész óvodát meg kellene ölelni, mert nagyon hálás mindenki, hogy óvodába járhat.
Mindenkinek jó egészséget kívánunk!
Vigyázzon mindenki magára és egymásra!
Hálásak vagyunk, hogy ismét küldhetjük a beszámolóinkat.
Szeretettel Mendéről a Törpike csoport