A 2.a osztályos gyerekek a relaxációs gyakorlat után megbeszélték kinek mit jelent a hála. Ezután elkészítettük a hálaszívet.
A hála gyakorlása
2020.A hála éve
„Köszönöm amit látok: a teremtett világot, hogy még a rossz sem céltalan:
mindennek jelentése van.” (Vas István)
Szeptember a hála hónapja a Boldogságóra programban.
A hála az egyik legfontosabb boldogságfokozó technika, hiszen a hálás gondolkodás képes semlegesíteni a negatív érzéseket. A hála kapcsolatban áll az elménk és testünk egészségével.
-A hosszú karantén után hálát adtunk, hogy újból együtt lehetünk.
-Meséken keresztül dolgoztuk fel ezt a témát.
-Hálásak voltunk gyönyörű nyári élményeinkért.
-Rengeteget beszélgettünk a hála fontosságáról, mely boldogságot okoz.
Hálás vagyok osztályomnak, hogy újból együtt folytathatjuk ezt a szép programot,mely sok csodálatos, közös élménnyel gazdagít minket.
2020.A hála éve
„Köszönöm amit látok: a teremtett világot, hogy még a rossz sem céltalan:
mindennek jelentése van.” (Vas István)
Szeptember a hála hónapja a Boldogságóra programban.
A hála az egyik legfontosabb boldogságfokozó technika, hiszen a hálás gondolkodás képes semlegesíteni a negatív érzéseket. A hála kapcsolatban áll az elménk és testünk egészségével.
-A hosszú karantén után hálát adtunk, hogy újból együtt lehetünk.
-Meséken keresztül dolgoztuk fel ezt a témát.
-Hálásak voltunk gyönyörű nyári élményeinkért.
-Rengeteget beszélgettünk a hála fontosságáról, mely boldogságot okoz.
Hálás vagyok osztályomnak, hogy újból együtt folytathatjuk ezt a szép programot,mely sok csodálatos, közös élménnyel gazdagít minket.
2020.A hála éve
„Köszönöm amit látok: a teremtett világot, hogy még a rossz sem céltalan:
mindennek jelentése van.” (Vas István)
Szeptember a hála hónapja a Boldogságóra programban.
A hála az egyik legfontosabb boldogságfokozó technika, hiszen a hálás gondolkodás képes semlegesíteni a negatív érzéseket. A hála kapcsolatban áll az elménk és testünk egészségével.
-A hosszú karantén után hálát adtunk, hogy újból együtt lehetünk.
-Meséken keresztül dolgoztuk fel ezt a témát.
-Hálásak voltunk gyönyörű nyári élményeinkért.
-Rengeteget beszélgettünk a hála fontosságáról, mely boldogságot okoz.
Hálás vagyok osztályomnak, hogy újból együtt folytathatjuk ezt a szép programot,mely sok csodálatos, közös élménnyel gazdagít minket.
Az idei tanévtől már 2. éve van jelen az óvodánkban a boldogságprogram. Nagy lelkesedéssel és bizakodva a jó eredményekben fogtuk hozzá az idei tanévtől is.
Az első hónap feladata a hála gyakorlása, mely a leghatásosabb boldogságfokozó technika, mellyel képesek vagyunk semlegesíteni negatív érzéseinket. A mi csoportunkban is fontosnak tartom, hogy a gyerekek át tudják alakítani a negatív érzéseiket pozitívvá, hogy felismerjék és értékelni tudják a jót az életükben, hogy ez által erősödjön önbecsülésük, aktívabbak, kiegyensúlyozottabbak legyenek.
A beszoktatás időszaka jó alkalom volt az új program bevezetésére. Beszélgettünk a boldogság érzéséről, kifejezéséről.
A csoport életének része lett, bevezettük a csoport szokásai közé a reggeli beszélgető kör megindításához a Bagdy Bella: Szép nap… kezdetű dalát, mellyel napjainkat indítjuk. Segíti a szokásrendszer kialakítását, egységérzetet, az összetartozás érzését kelti a gyerekekben, és ráhangol az adott napra bennünket. Ezen felül minden reggel bárki elmondhatja, hogy aznap miért hálás, milyen pozitív gondolattal érkezett az óvodába, aminek kifejezése után hála sütihez hálalisztet tehet egy üvegbe.
Igyekeztem a csoport összetételének megfelelően (vegyes korcsoport), érdeklődési körét figyelembe véve kiválasztani a téma feldolgozásához a tevékenységeket.
Szívesen hallgatták a történetet a Hálafáról. Nagyon hatásos és a gyerekek gondolatait felébresztő, érzelmeikre ható történet.
Nagyon gyermekbarát és könnyen tanulható, fülbemászó a Bella összes dallama. Mi a hónapban a már említett Szép nap… kezdetű dalt építettük be a mindennapjainkba. A cd-ken található relaxációs zenéket használtuk fel ellazuláshoz, alvásidőben elalvás előtti, mesehallgatás utáni pillanatokhoz. Mindez hozzásegítette őket a feszültségeik felismeréséhez, testi érzékeik tudatosításához, és a stressz kezeléséhez.
Reggelente gyermekjógát, mint relaxációs gyakorlatokat is végeztünk, mely mozgás alapú módszerek segítségemre voltak a legkedvezőbb indító lelki állapotok létrehozásában, szorongásoldásban és a cselekvési lehetőségek felszabadításában.
Igyekeztem a beszoktatás időszakában a mindennapos tevékenységeim tartalmaként beépíteni a hála gyakorlását. Ezáltal az ábrázoló tevékenységeink során elkészítettük a csoport hálafáját, melyre az ősz színeivel tenyérlenyomatként kerültek fel a levelek. Ez lett az egyik csoportszobai dekorációnk.
A tavalyi évhez képest a sok kiscsoportosra való tekintettel az új ötleteket alkalmaztam a csoportban. Kerestünk a csoportban elrejtett hálaszíveket, melyek nagyon elgondolkodtató és nyelvi megfogalmazást igénylő feladatnak bizonyult, amellett, hogy csoportösszetartás, együttes problémamegoldás lehetőségét is rejtette.
Bevezettük a reggeli beszélgetőkör során a hálaljátékot a színes korongokkal, mely szintén elgondolkodtató feladat volt. A nagyobbak egészen kreatív és kedvességre utaló megfogalmazásokat adtak.
Úgy gondolom a célom elértem a hónap feladatainak teljesítésével. Megismertünk egy új szemléletmódot, nézőpontot a világlátásunkhoz, mely jó alap lehet a továbbiakban. Megtanultuk, hogyan lehet észrevenni és értékelni, hogy ki miért fontos és értékes a számunkra. A gyermekközpontú tevékenységek, melyeket a téma feldolgozásához segítséget nyújtanak, nagyon hasznosnak bizonyult a számomra. Minden óvodai tevékenységhez beilleszthető volt, nagyon motiválttá tette a gyermekeket, fejlesztőleg hatott rájuk. Nemcsak erkölcsi, hanem szociális területeken és értelmi képességeik fejlesztésében is nagy szerepet játszott.
A tevékenység lezárásaként elkészítettük a hálalisztünkből a hálasütiket, melynek kifejezetten nagy sikere volt. Megérte észrevennünk és meghálálnunk a velünk történő dolgokat.
Mindezen pozitív élményekkel kezdünk hozzá az új hónap „kihívásához”, az optimizmus gyakorlásához.
Csólyospálosi Általános Iskola
Osztályommal felelevenítettük a szép nyári emlékeinket és közben beszéltünk arról, hogy kinek lehetünk hálásak a megvalósulásukért.
A hála lépcsőn sikeresen feljutott minden Pipacs csoportos óvodásunk. Nagyon örültünk annak, hogy milyen változatosan fogalmazták meg mi mindenért tudnak hálásak lenni. Egy közös játékhelyzetért, az anyukájukért és természetesen a tárgyi ajándékok sem maradtak ki a gyermekek felsorolásából, hogy miért tudnak hálásak lenni.
Balatonfüredi Fekete István Általános Iskola, 8230 Balatonfüred Iskola u. 2.
A boldogságfokozó hála témájával három tanítási órát fogllakoztunk. Tanulóink 1. osztályosak, még nem foglalkoztak korábbi években ezzel a programmal. Fontosnak tartottuk a program bevezetését és az előkészítését. Az első órán a hála témájával, jelentésével foglalkoztunk. Megbeszéltük mit jelent a szó, mikor érezhetjük, miért lehetünk egy napunkban hálásak. A második és harmadik tanórán elkészítettük a feladatunkat. Egy tablók készítettek a gyerekek, ahol a nyári fényképeik segítségével fogalmazták meg, miért voltak hálásak. Végezetül meghalgattuk a hónap dalát, ami nagyon tetszett a tanulóknak, szívesen énekeltük együtt.
Mi Mackó csoportos gyerekek és óvónénik hálásak vagyunk, hogy ismét együtt lehetünk. Örülünk a mindennapoknak, az egészségünknek és hogy megismerhettük az újonnan érkező kis ovisainkat, akik reméljük hamarosan megérzik a szeretetünket irányukba és kevesebbet lesznek elkeseredve.
Csoportommal ebben a tanévben kezdtük a boldogság órás foglalkozásokat.Izgatottam vártam,hogyan fog sikerülni,a gyerekeknek mennyire fog tetszeni.
Első alkalommal a hálafa történetével ismerkedtünk meg, ezután mi is elkészítettük a csoport hálafáját. A fánkon a leveleket színes tenyérlenyomattal készítettük,majd rákerült egy hála szívecske a jelükkel.A szív a gyerekeknek a szeretetet jelképezi.
Következő alkalommal, a reggeli relaxációs gyakorlatok elvégzés után, a beszélgetésünkön egy eltévedt méhecske kért tőlünk segítséget,akit Züminek hívtak.
A méhecske csoportot kereste, de rossz ablakon repült be. Igyekeztünk útba igazítani, megetettük, megitattuk, majd hívtuk a hős katicabogarat, (dallal:Elindult egy pettyes..) aki a csoportunk kabalája, kísérje el. Zümi is kapott egy hős álarcot, mert bizony ha ő nem lenne, nem ehetnénk finom gyümölcsöt sem. Zümi nagyon hálás volt nekünk a sok segítségért, kedvességért.
Miután elmentek,megbeszéltük, mit jelent a hála, ki milyen szuperhőst ismer a mesékből, és vajon rajtuk kívül kik lehetnek még hősök, akiknek hálával tartozunk a cselekedeteikért.( Pl. tűzoltó, rendőr, orvos, anya, apa,..stb.,) és akár még ők is, ha valami jót cselekednek valakivel, amiért hálásak lehetünk. Nosza kaptuk magunkat és mi is megrajzoltuk saját hálaálarcunkat, amit az udvaron kisebb társaiknak odaadtak kipróbálásra. Nagyon jól telt ez a két nap,a gyerekekkel együtt hálásak vagyunk,hogy részesei lehetünk ennek a közösségnek.