Az osztályunkból egy tanuló a nyár folyamán átiratkozott egy másik iskolába. Ez a tény kellemetlenül érintette a gyerekeket. Nagyon hiányolják az osztálytársukat. Többször átbeszéltem már velük ezt. Emiatt döntöttem úgy, hogy készítünk egy HÁLA EMLÉKKÖNYVET és odaadjuk a kisfiúnak aki elment tőlünk. Mindenki lerajzolta a legmaradandóbb élményét Jocival és a rajzokat összefűztük. Bízom benne, hogy ez segít a gyerekeknek a történtek feldolgozásában és a pozitív emlékek megőrzésében.
A hála gyakorlása
Hosszú hetek első munkája. Az apró részletek ma összeálltak teljes egészé. Mindenki megtervezte a saját szivét, beleírta a nevét, majd körben felragasztottuk a lapra. A gyerekek elmondták, hogy miért hálásak valakinek és húztak a nevéhez egy színes vonalat. Így készült a mi kis színes hála hálónk. A gyerekek élvezték és nagyon jó és őszinte dolgokat mondtak egymásnak, amivel bátrabbá tették társaikat.
A gondolatébresztő mese után, minden tanuló, örömmel rajzoltatta át a keze vonalát, és színezte be saját kézlenyomatát.
Közben elmondták ki miért hálás. Ezt írtam be a virágszirmokba.
Szilvási Általános Iskola Felsőszilvási Általános Iskolája
Elsősökkel készítettük a feladatokat. Sokat segített az Ez igen ! kártyák használata.A hála kifejezés ilyen kis gyerekeknél valami kézzel foghatót jelent, nehezen értették meg a jelentését.Az 1 perces kirakó nagyon tetszett nekik.
Kisvárda Egyesített Óvoda Tompos úti tagintézménye
Hálásak vagyunk a Napocskának az életadó napsütésért, ezért a csoportunkban elkészítettük a saját Napocskánkat kéznyomatok segítségével, és eljátszottuk A három pillangó című mesét, amiben hálát adtak a pillangók is, hogy kisütött a Nap, és megszárította a szárnyukat, így újra tudtak repkedni a mezőn. Mi is így adunk hálát minden nap, ha süt a Napocska, és tudunk az udvaron játszani.
11. évfolyamos Nemzetközi Érettségi csoportommal angol nyelven tartottam a Boldogságórát. Feldolgoztuk a mellékletben található szöveget, amelyből infografikát, ppt-t készítettek csoportokban, majd azt bemutatták.
Meghallgattuk a TED előadást és megbeszéltük a megadott szempontok szerint.
Végül a Mini történetek feladatot adtam ki nekik, de nem szívesen osztották meg a leírtakat, így csak párokban beszélték meg, hogy miért voltak hálásak az elmúlt hat hónapban.
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
Boldogságóránkat középső csoportosaimmal szeptemberben a hálafa meséjével kezdtük, melyet utána megbeszéltünk és feldolgoztunk kérdésekkel. Munkafüzetben a hálához kapcsolodó feladatlapot minden gyermekkel kiszineztük. Színes szívecskéket vágtunk ki, majd felhelyeztük a szekrényünk ajtajára, mely azóta is csoportunkat diszíti.
A gyerekekkel szeretet üzenetet készítettünk. Mindannyian elmondták véleményüket a szeretetről, és a háláról.
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
Szeptemberi első boldogságóránkat a hála gyakorlásásval keztük gyerekekkel. Beszélgettünk arról, hogy mi mindenért lehetünk hálásak. Tenyérnyomattal napocskát készítettünk a “Három pillangó” c. meséhez.