A lélek gyümölcsei, amiért hálásak lehetünk
A hála gyakorlása
Hálafa elkészítése a faliújságra. Hálásak vagyunk, hogy a boldogság útjára léphettünk.
Több hónap után újra együtt!
Hála-leltárt készítettünk.
Hálásak vagyunk, hogy:
– találkoztunk
– újra együtt lehetünk
– egészségesek vagyunk
– mindenki itt van
Hálásak lehetünk reggel, délben este:
– felébredtem
– szeretteim vesznek körül
– indulhatok az iskolába
– együtt tanulhatunk
– hálás vagyok a finom ebédért, amit az iskolában fogyaszthatok el a társaimmal együtt
– hálás vagyok a friss levegőért és a közös játékért az udvaron
– hálás vagyok, hogy hazatérhetek a családomhoz.
– hálás vagyok, hogy van kényelmes otthonom, ágyam.
Megtanultuk a hála dalát.
A hála témakörével foglalkoztunk a Boldogságóra során. CI-ot visel a tanuló és hosszú, elmélyült beszélgetést folytattunk a Hála témakörében. Megkerestük, hogy miért lehet hálás, annak ellenére, hogy viselnie kell a CI-ot.
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
A 3. évfolyamon is a hálával kezdődött a tanév. A gyerekek megírták és lerajzolták egymásnak hála üzeneteiket.
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
A tanév első boldogságórájának témája a hála volt a 4. évfolyamon is. A gyerekekkel tanítóik összeszedték közösen, hogy miért lehetnek hálásak és megalkották a hála fa, őszi, színes hálaleveleit.
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
Az év 2. boldogságóráján a hála témával foglalkoztunk. Megbeszéltük, hogy miért fokozza a boldogságérzetünket, ha átgondoljuk, hogy mi is történt velünk aznap, amiért hálásak lehetünk. A gyerekekkel közösen összeszedtük, hogy mik azok a dolgok, események, amiért hálásak lehetnek, amik kapcsán hálát éreznek.
Az alkotás során szívecskéket készítettek a gyerekek, amikbe belerajzolták, illetve írták azokat a dolgokat, amik kapcsán hálát éreznek.