A Liliom csoport gyermekei hálásak a természet kincseiért: zöldségek, gyümölcsök, friss levegő, virágok. A tevékenységek során mélyítettük a közösségi magatartást, a boldogság fokozó gyakorlását.
A hála gyakorlása
A Liliom csoport gyermekei hálásak a természet kincseiért: zöldségek, gyümölcsök, friss levegő, virágok. A tevékenységek során mélyítettük a közösségi magatartást, a boldogság fokozó gyakorlását.
A hála témájának a feldolgozását az „Irkafirka” relaxációs gyakorlattal kezdtük, ami megalapozta a gyermekek jó hangulatát. Ezután zenehallgatásként behunyt szemmel meghallgattuk: Szép nap, ölelj most át engem című dalt. Körbeadtunk egy falevelet a gyermekek és felnőttek megfogalmazták miért hálásak. Pl.: „Hálás vagyok az anyukámért” „Hálás vagyok az esőért, mert így nem szárad ki a málna bokrunk.” „Hálás vagyok, hogy délben értem jönnek, így nem kell itt aludnom. ”
Ezt követően A Hálafa története című mesét olvasta el a pedagógus, amit a gyermekek nagy áhítattal figyeltek. A délelőtt lezárásaként a gyermekkel közösen hálafát készítettünk, amit kitettünk a folyosót díszíteni. Hálásak vagyunk ezért a délelőttért.
A hála gyakorlása témáját a Bagdi Emőke által kidolgozott relaxációs gyakorlattal kezdtük. A „haragom kifújom, mint a cica nyújtózom” mondókával hangolódtunk. Ezt követően meghallgattuk a hónap dalát (Bagdi Bella: Szép nap, ölelj most át engem), majd Bezzeg Andrea Hálafa történetének elmesélése következett. Minden gyermek aktívan részt vett a tevékenységben. Nagyon magával ragadta őket a történet, a végén meg is tapsolták. Sokat beszélgettünk a háláról. Azt tapasztaltuk, hogy a gyerekek korukhoz képest, nagyon érett gondolatokat fogalmaztak meg. A hálaerdő elkészítésében mindenki érdeklődve vett részt. A tevékenykedés közben örömmel elevenítettük fel a hálával kapcsolatos gondolatainkat és egy jutalomtapssal ajándékoztuk meg magunkat az erdő elkészítése után.
Hevesvezekényi Gyermeksziget Óvoda
Szállj be a hálavonatba!
Balatonfüredi Fekete István Általános Iskola, 8230 Balatonfüred Iskola u. 2.
Megbeszéltük, átismételtük a gyerekekkel a hála szó fogalmát. Gyűjtöttünk dolgokat, hogy a nap során mi mindenért lehetünk hálásak. A hála szó használata kiemelkedő fontossággal bírt a hónap alatt.
Hálakövet festettek a gyerekek.
Meghallgattuk a hónap dalát is.
Balatonfüredi Fekete István Általános Iskola, 8230 Balatonfüred Iskola u. 2.
Megbeszéltük, átismételtük a gyerekekkel a hála szó fogalmát. Gyűjtöttünk dolgokat, hogy a nap során mi mindenért lehetünk hálásak. A hála szó használata kiemelkedő fontossággal bírt a hónap alatt.
Hálakövet festettek a gyerekek.
Meghallgattuk a hónap dalát is.
Megpróbáltuk megfogalmazni, mi a hála. Gyűjtöttünk dolgokat, eseményeket stb, hogy miért lehetünk hálásak. A mese alapján kiválasztottuk, hogy melyik szereplő kinek lehet hálás és miért. Keresztrejtvényt fejtettünk, színeztünk, 3 fő fogalmat kerestünk, miért jó hálásnak lenni. Végül pedig megformáztuk a hála szó betűit.
A következő hétfőt pedig azzal kezdtük, mi történt veled a hétvégén, amiért hálás lehetsz?
Tervem, hogy hála-dobozt készítek, amibe be lehet dobni egy-egy szót egy kis cetlin, amiért épp aznap hálásak vagyunk.
Osztályfőnökként egy új ötödikes osztályban a szeptember sok tekintetben az ismerkedésről szól. Azt tudtam, hogy nem ismeretlen a diákoknak maga a boldogságóra, ám csak a sok-sok beszélgetés kapcsán derült ki-és fog majd kiderülni-, hogy egy-egy témában mennyire tudtak az előző évben elmerülni.
Nagyon sokat beszéltünk a hála szó jelentéséről, a hozzá kapcsolódó pozitív érzetről és megnyilvánulásról. Általánosságban tájékozottak voltak a gyerekek, ám azt tapasztaltam, hogy a mindennapi apró dolgokat természetesnek veszik. Így erre fektettem a hangsúlyt, a látókörüket és a gondolkodásmódjukat ezen a területen bővítettem.
A felső tagozatban egy új közösséget építünk, ezért nagyon örültem, amikor a közös tablókészítéskor önmaguktól emelték be a gyerekek az új közösség és az új nevelők felé érzett hálát.
Közös ötletbörze után együtt készítettünk tablót, mely a termünket fogja díszíteni a tanévben.
Szeptemberben a Hála témakörét jártuk körül a gyerekekkel, aminek a lényegét meséken, színezőkön, játékokon keresztül sajátítottuk el. A gyermekeknek nagyon tetszett és rendkívül jól megértették a jelentőségét a hálának. A hónapunkat az egymásra való jobban odafigyelés, kedvesség, nyugodtság jellemezte. Nagy hasznomra vált a Boldogságóra kézikönyv, melyben számos ötlet és játék segítette a munkámat. Az összes játékot kipróbáltuk és volt, ami a gyermekek szabad játékában is visszaköszönt és ez volt számomra a legnagyobb és legpozitívabb visszajelzés, hogy sikeresnek bizonyult a téma átadása. Játszottunk például „Add tovább a falevelet”, elkészítettük a saját Hála falunkat, melyre az színezett hálafát, akinek volt hozzá kedve, ugyanis nem szerettem volna senkire sem ráerőltetni a témához kapcsolódó játékokat. Meghallgatták a színezés és az Add tovább játék előtt a Hálafa történetét, így jobban tudták értelmezni mi mindent foglalhat magába a hála. A falra még a szülőknek szóló naptárat is kiakasztottam, hogy bármely család részére elérhető legyen, akiket mélyebben foglalkoztat a téma, ezt a honlapról tudtam letölteni, ahogyan a hónap dalát is, melyet minden nap meghallgattunk és közben a gyermekek relaxáltak a szőnyegen, vagy éppen csendesen folytatták tovább a szabad játéktevékenységüket. Hálás vagyok, hogy részt vehetek ebben a programban, kaptam továbbképzést, melynek segítségével én is tovább tudom adni a gyermekeknek a csodát.