Az idei első boldogságóránk témája a „hála” volt. A gyerekek nagyon ügyesen felsorolták, hogy miért is lehetnek hálásak az életük során. A hónap dalát is meghallgattuk, majd csoportokat alakítottunk. Közösen kitaláltuk, hogy melyik csoport milyen eszközökből – amelyek a teremben is megtalálhatók – rakják ki a „hála” feliratot. Nagyon örültek, hogy csoportban dolgozhattak és büszkék voltak kis alkotásaikra. 🙂
A hála gyakorlása
A 2023 szeptemberében kezdődött tanév első beszámolójával jelentkezünk.
Fogadjátok szeretettel a Hála hónapjának jegyében készült videónkat.
Öleléssel: kissbé-négybé
-Kezdőkör:Mondóka: „A mai napon a boldogságra rátalálok..” -Mit jelent az,hogy érezni valamit?Mik azok az érzések?(pantomim játék-érzések elmutogatása) -Mese: A hálás kisfecske (Örömvár című könyv 8.oldal) -Változzunk át mi is kisfecskévé: Fecskeászana -Boldogságóra munkafüzet 3. oldal.Te miért vagy hálás?-Színezd ki! -Zárókör;A mai napon miért vagy hálás?
Elérkezett a szeptember. Büszkén ültem le a szőnyegre a gyerekek közé, mégpedig azért, mert 7. éve „hirdetem a Boldogságórák igéjét”. Ilyenkor mindig izgatott vagyok, mi maradt meg az ovisaimban az előző évből. Öröm volt számomra, hogy nagycsoportosaim, akiknek már ismerős volt a hála fogalma, sok együtt megélt pillanatra emlékeztek. Segítettek abban, hogy a kiscsoportosaink is könnyebben megértsék, mit jelent hálásnak lenni.
Szülői értekezlet keretében a felnőttek is képet kaptak arról, miről szólnak a Boldogságórák. Fő feladatomnak tartottam, hogy őket is rávilágítsam arra, milyen fontos fogalmakról beszélgetünk ezeken az órákon. Az óvodánk folyosóján elhelyeztem a Hálabefőttünket és izgatottan vártam, mikor telik meg a hálához kapcsolódó gondolatokkal, rajzokkal. Azt tapasztaltam, hogy a kiscsoportos gyerekek szülei kicsit nehezebben nyíltak meg, hiszen nem ismertük még egymást. Szükségük volt némi biztatásra, hogy bátran ragadjanak papírt, ceruzát és írják le érzéseiket. Természetesen megtelt az üvegünk. Izgatottan bontogattam az összehajtogatott levélkéket. Nagyon megható írások és rajzok születtek.
Mivel Napraforgó csoport vagyunk, így a „Napraforgó” relaxációt választottam a gyerekeknek az első órán. Meghallgattuk a „Szép nap, ölelj át most engem!” című dalt, elmeséltem „A hálafa történetét”, a munkafüzetből is dolgoztunk. Megmutattam az újonnan érkezőknek a falon elhelyezett Boldogságvárunkat, milyen témákkal foglalkozunk majd ebben az évben.
Beszélgettünk érzésekről, érzelmekről: szeretet, boldogság, szomorúság, vidámság. Elmondtam nekik, hogy én miért vagyok hálás:
– az egészségemért, szerveim egészségesen működnek
– az életszemléletemért, igyekszem pozitívan gondolkodni
– a családomért és barátaimért, mert mindenben számíthatok rájuk
– a cicámért, hűségével és kedvességével nagyon sok mindenen átsegít, színesebbé teszi mindennapjaimat
– a hivatásomért, a gyerekek szeretetéért, öleléseikért
– a természet szépségeiért, erejéért, mert mindig feltölt
– a sportért, a jógáért, a biciklizésért
– az anyagi javaimért.
Kíváncsian vártam a kérdésemre az ovisaim válaszait: Te miért vagy hálás? A legtöbben anyukájuknak, apukájuknak, játékainak és házi állataiknak voltak hálásak.
Szeptember hónapban a méhecskékkel foglalkoztunk. Remekül beillesztettem a hálával kapcsolatos érzéseket ebbe a projektbe, hiszen a méhek nagyon fontos szerepet töltenek be az életünkben. Megint bebizonyosodott, hogy a Boldogságórák témái itt vannak a mindennapjainkban. Papírból méhecskéket készítettünk, közben pedig összefoglaltuk a tanultakat és elmondtuk, miért vagyunk hálásak ezeknek a zümmögő csodáknak. A témához kapcsolódóan egy családi délutánt rendeztünk, mely nagyon jó hangulatban telt. Hálás voltam a szülők részvételéért, aktivitásáért, a gyűjtőmunkájukért, mellyel segítették a projekt megvalósulását, a finom süteményeikért és az együtt töltött időért.
Hálát adtunk a napfénynek, fáknak, növényeknek, bogaraknak, állatoknak és a természet feltöltő erejének, az időjárásnak, hiszen az idei ősz napos óráit tekintve szép hosszúra nyúlt. Sokat sétáltunk, kirándultunk.
Az idei évben is újult erővel és energiával közvetítem a Boldogságórák üzenetét.
Kárpáti János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Mit is jelent hálásnak lenni? Ezzel kezdtük a hónap témájának feldolgozását, hogy megbeszéltük, gyűjtöttünk olyan dolgokat, amiért tudunk hálálkodni. Meghallgattuk a hónap dalát és mindenki elkészítette a saját hálaszívecskéjét. Az elkészült szíveket kitettük a táblára és egész hónapon át gyűjtögettük rajta a kis hálaszíveket. A gyerekek nagyon hamar ráéreztek a hála, a köszönet fontosságára és apró kis figyelmességekkel igyekeztek minél több hálaszívet gyűjteni. A hála világnapján különösen figyeltünk, hogy a napunkban észrevegyük, meglássuk azokat a dolgokat, amikért hálásak lehetünk. Kipróbáltuk az önbizalom hegyhez tartozó kalandrajzot is, amit nagy élvezettel készítettek el a gyerekek és olyan ügyesen elmondták az érzéseket, amiket a hegymászó érezhetett.
A Hálafa c. mese után a gyerekek képeket készítettek egymásnak hálájuk jeléül.
A pohár tej történetét olvastuk és beszélgettünk a háláról, a hála pozitív hatásairól. Idézetek közül kaptak párban a gyerekek egyet, melyről leírták, hogy szerintük, aki írta férfi volt vagy nő, hány éves volt, mi történhetett vele, amikor ezt írta és hogyan változott meg az élete. Az idézeteket kitettük a faliújságra és színeztünk is hála feliratot.
Bárczi Gusztáv Ált. Isk., Szakiskola , Készségfejlesztő Iskola és EGYMI
Meglepő érzéseket neveztek meg a gyerekek a hegy lábánál. Kiderült, mennyire frusztrálja néhányukat a feladathelyzet. Sajnos volt aki az „elért eredményt” sem tudta örömmel megélni.
A diákokkal hálaábrát készítettünk;melyben elmondták, ők miért hálásak és ezt milyen gyakran fejezik ki.
Ezután a motiváló idézetek segítségével próbálták megszemélyesíteni a szerzői karaktereket.
Német nemzetiségi iskolaként a boldogságórába is sokszor csempészünk bele német tartalmat. Így a tanórát egy német történet felolvasásával kezdtem „Die Glücksbohnen” (Boldogságbabok) felolvasásával kezdtem, majd mindenkinek adtam egy marék száraz babot, akinek kedve volt így otthon tudja pozitív gondolatokat előtérbe helyezve folytatni a történet feladatát.
Majd a pozitív napindító idézetek keresésével folytattuk a tanórát, melyeket lapra vetve összegyűjtöttünk egy dunsztos üvegbe, s kihelyeztük az iskola elé.
Így bárki, akinek kedve van legyen az felnőtt, vagy gyermek, egy mosolyra a vendégünk.