Hálabefőtt a nyárból
A hála gyakorlása
Mórahalom Város Önkormányzata Napköziotthonos Óvoda
Nagycsoportosok lettünk. A csoport összetétele megváltozott. Egy esős napon dolgoztuk fel az adott hónap témáját. add tovább játékkal kezdtük a foglalkozást, amit labdákkal játszottunk. Meghallgattuk a Szép nap ölelj most át engem dalt, beszéltünk a dal hatására kiváltott érzéseinkről. majd meghallgatták a Hálafa történetét. A mese végén beszélgettünk a tanulságokról.
A hála papírlánc egy kreatív és egyszerű módja annak, hogy kifejezzük hálánkat a mindennapi dolgokért. Minden láncszemre ráírhatjuk, miért vagyunk hálásak, így egyre hosszabbra nő a pozitív érzésekkel teli lánc.
Iskolánkban több éve működik a Boldogságóra program. Ebben az évben egyéni TÉR-célként vállaltam, hogy havonta egyszer Boldogságóra délutánt tartok azoknak a gyerekeknek, akik érdeklődnek iránta, akiknek nem elég csak a tanítási órákon a tananyaggal ötvözött boldogságórai elem. Nagy örömmel fogadtam, hogy az alsósok közül 18 kisgyerek magától jelentkezett és izgatottsággal várta, mit fogunk csinálni a foglalkozáson. Először is beszélgettünk a hála fogalmáról, közben a hónap dala jó kedvre derített minket. Bevetettem a Hála-híd kártyajátékot a gyerekeknek, az első és másodikos gyerekeknek nehezebb megfogalmazni, hogy miért hálásak, de nagyon szépen igyekeztek ők is részt venni a játékban. Nagy öröm volt, amikor az egyik kislány azt mondta, hogy azért hálás, hogy ebben az évben délután is lesz boldogságóra. Úgy gondolom, hogy az ilyen érzésekért, gondolatokért érdemes ezt az egészet csinálni. Igyekszünk a gyerekeket a pozitív nevelés szemléletében tanítani az iskolai élet minden területén. Említettem a gyerekeknek, hogy a hónap hátralevő részében hálakaviccsal, rajzzal viszonozzák az őket ért pozitív tetteket. Az óra második felében elkészítettük közösen a hálafánkat, ami most az iskolánk falát díszíti. Bízom benne, hogy az októberi délutánon még több gyermek fog részt venni a foglalkozáson.
Szikszai György Református Általános Iskola
A gyerekekkel hála befőttet készítettünk. Miért is lehetnek hálásak? erre a kérdésre adtak válaszokat írásban.
Csoportokban dolgoztak a gyerekek. Egy lapra mindenki ráírta, vagy lerajzolta, hogy mi jut eszébe a hála szóról. Írtak mondatokat is arról, hogy ki miért és kinek hálás
Hála óra
1. Körben ülünk.
2. A tanulók egy-egy dolgot mondanak, ami a mai napon örömet okozott számukra.
3. „ A világ tele van varázslatos dolgokkal, amik csak arra várnak, hogy felfedezzük őket.”
Eden Philpotts
Az idézet felolvasása után mindenki mond valamit, ami szerinte varázslatos dolog a világban.
4. Az Egy pohár tej című történet felolvasása, a gyerekeknek ki kell találniuk, mi a történet utolsó mondata. A történet megbeszélése.
5. Egy külső és egy belső kört alkotnak a gyerekek, a külső körben állók szemben állnak a belső körben állókkal, majd köszönetet mondanak egymásnak valamiért. A külső körben állók eggyel jobbra lépnek, és a következő tanulónak mondanak köszönetet valamiért, ez így folytatódik, addig ameddig végig nem ment a kör.
6. Minden tanuló kap egy cetlit. Az egyik oldalára felírja, kinek hálás, a másik oldalra azt, hogy miért. Összeszedjük a cédulákat, egy kalapból kihúzunk kettőt, és összepárosítjuk oly módon hogy az egyik céduláról azt olvassuk, kinek vagyunk hálásak, a másikról, hogy miért.
7. Meghallgatjuk Koncz Zsuzsa Köszönöm című dalát, közben kicsit belülre figyelünk, és arra gondolunk, kinek, miért vagyunk hálásak az életben.
Az órán meghallgattuk Bagdi Bella egyik dalát, majd relaxációs gyakorlatokkal folytattuk. A továbbiakban feldolgozuk a témát, majd a kreatív alkotás után a témát újraismételtük.
Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvoda Könd Utcai Telephely
Hála témakörével foglalkoztunk, felelevenítették a gyermekek, hogy mi mindet csináltak a nyáron, kinek hálásak azért, hogy ennyi élménnyel gazdagodhattak. Közös mozgásos relaxációt követően meghallgathatták a hónap meséjét Bezzeg Anna A hálafa Története, majd BLIP robot segítségével összegyűjthették az előző napon megfestett szíveket, és elmondhattak egy egy nyári élményt egymásnak. A szívekből közös hála fát alkottak, melyet a teremben jól látható helyre helyeztünk el, mindennap ebéd előtt megbeszéljük, hogy azon a napon ki miért hálás, milyen esemény történt vele, ami a napjában pozitív élmény volt.
Időnként tudatosan megállunk és időt szánunk arra, hogy észrevegyük, miért és kinek lehetünk hálásak.