ÖTLETTÁR 5. – Hol van az aranykulcsod?
- Írta: Boldogságóra,
- Megtekintve: 4331
GYAKORLAT OVISOKNAK
GYAKORLAT KISISKOLÁSOKNAK
GYAKORLAT KAMASZOKNAK
Megküzdési stratégiák gyerekekkel
A frusztráció, szorongás, félelem, ijedtség, aggodalom, bizonytalanság, csalódottság, düh, szomorúság, magány a gyerekek érzelmi életének gyakoribb vendégeivé válhatnak a jelen körülmények között. Mi felnőttek a saját nehéz érzéseinkkel is meg kell küzdjünk, de közben nem szabad megfeledkezni arról, hogy a gyerekek még inkább ránk vannak hangolódva ezekben a nehéz időkben és ők is igénylik, keresik azokat a megküzdési eszközöket, ami segíthet nekik abban, hogy derűs lélekkel tudjanak keresztül menni ezen a mindannyiunk számára sok kihívást rejtő időszakon. Ráadásul, mivel az időnket most teljes egészében együtt töltjük, még inkább felértékelődik az általunk adott minta szerepe, és arra “kényszerülünk”, hogy valóban összekapaszkodva együtt keressük a lehetőségeket az előrevivő megküzdésre.
Hogyan?
Az ötlettárban minden nap 1-1 egyszerű gyakorlati ötletet adunk különböző korú gyerekeknek. Minél többfélét kipróbálunk, annál könnyebb lesz nekik felépíteni egy megküzdési repertoárt, amit aztán egyre gördülékenyebben és tudatosabban alkalmazhatnak majd nehézségek idején. A gyakorlatokat pedig hasznos együtt végezni, a saját megküzdésünket is garantáltan segítik ezek a technikák. A gyerekek eszközeit alkalmazva kiléphetünk egy időre a felelős felnőtt szerepből, és átélhetjük az önfeledtséget, a befelé figyelést, a megosztás meghittségét.
Gyakorlat – Ovisoknak
Aranykulcs
A kicsik számára rendkívül fontos és kedvelt eszköz a mese. A mese több, mint kikapcsolódás. A mese világa a gyerekek számára otthonos, hiszen a fantáziabirodalom és a valóság között számukra még könnyű az átjárás. Velük tehát most Bezzeg Andrea, boldogságórás pedagógusunk Aranykulcs című meséjét fogjuk feldolgozni, amit hanganyag formában innen tudtok letölteni.
A mesét először hallgassátok meg együtt! A legjobb összekucorodva, egy bögre forró csokival vagy kakaóval a kezetekben, puha takarók alatt. A meghitt közegben még könnyebb hozzáférni a belső világunkhoz!
A mesehallgatás után pedig rajzoljatok közösen! Használjátok hozzá a mellékelt labirintust, amit innen tudtok letölteni! Nem lehet kifogás, hogy nem tudtok rajzolni! Lejjebb egy kis segítséget is találtok hozzá.
Kedves Gyerekek!
- Melyik a kedvenc részetek a mesében? Rajzoljátok le!
- Kérd meg anyát vagy apát, hogy a labirintus bejáratához rajzoljon egy királylányt, a kijárathoz meg egy szép aranykulcsot.
- Segíthetsz nekik, hogy milyen színű legyen a királylány haja, a ruhája, a cipője.
- Ha készen van, menjetek végig a labirintuson egy ceruza segítségével.
Itt van egy kis segítség a rajzokhoz. 🙂
Királylány rajzolása:
Kulcs rajzolása:
És ha nagyon belejöttetek, akkor sárkányt rajzolni is megtanulhattok:
Közben pedig beszélgethettek a meséről az alábbi kérdések mentén:
- Vajon miért dobálta kővel a királylány az embereket? Te mikor szoktál dobálni?
- Mi volt a sárkány célja? Miért rabolta el a királylányt?
- Ha lenne aranykulcsod, te mit nyitnál ki vele? Kinek adnád oda? Hova rejtenéd el?
- Sorolj fel három nehéz feladatot, amit meg kellett oldanod. Mi/ki segített a megoldásban?
Gyakorlat – Kisiskolásoknak
Mostanában sok szó esik a nehézségekről, a nehéz helyzetek megoldási lehetőségeiről.
Egyet ajánlunk most nektek is, próbáljátok ki! A feladatlapot innen tudjátok letölteni hozzá.
Instrukciók a gyerekeknek:
- Gondolj vissza egy olyan nehézségre, amit már megoldottál. Lehet ez családi vagy iskolai konfliktus is.
- Térképezd föl a rajz segítségével az erőforrásaidat, ami segíthet egy nehéz helyzet megoldásában.
- Fogalmazd meg azt is, hogy hogyan fog változni az életed, ha leküzdöd azt a nehézséget.
- Legközelebb biztosan még ügyesebben megküzdesz majd a kihívásokkal!
Gyakorlat – Kamaszoknak
Nézzétek meg az alábbi videót:
Majd gondoljátok át közösen az alábbi kérdéseket:
- Mi számodra a videó üzenete? Mi a kulcsmondata? A mottója?
A jelenetben 4 szereplővel találkozunk:
- Taylor edző,
- Brooke,a fiú, aki a földre megy,
- Jeremy, a fiú, akit cipel,
- a csapattársak, akik végignézik.
Gondold végig magadban, akár többször is megnézve a jelenetet:
- Mit éreztek az egyes szereplők a jelenet elején? És mit a végén?
- Mit gondoltak a szereplők a jelenet elején? És mit a végén?
Ezen kérdések megválaszolásához használhatjátok az innen letölthető táblázatot is.
További kérdések:
- Kinek a helyébe tudod most beleképzelni magadat? Kivel könnyű azonosulni?
- Milyen eszközökkel motiválja az edző Brooke-ot?
- Téged mi motivál most ebben a megváltozott helyzetben?
- Mi/ki segít abban, hogy legyen erőd a megváltozott hétköznapokban jól jelen lenni?
Ha tetszettek az ÖTLETTÁR játékos gyakorlatai, és szívesen megosztanád másokkal is, kattints a Megosztás gombra itt a cikk alatt! Ha szeretnéd megtekinteni a teljes #jobbveledavilágotthon ötlettárat, kattints ide >>