ÖTLETTÁR 27. – Amiben a gyerekek a legjobbak a világon

otlettar_27_bejegyzes
GYAKORLAT OVISOKNAK
GYAKORLAT KISISKOLÁSOKNAK
GYAKORLAT KAMASZOKNAK

Flow-élmény

Mindannyiunkkal előfordult már, hogy annyira belefeledkeztünk egy tevékenységbe, hogy megszűnt körülöttünk a világ. Nem hallottuk, mi történik a környezetünkben, nem éreztük éhesnek vagy fáradtnak magunkat, szinte eggyé váltunk azzal, amit éppen csináltunk.

A pozitív pszichológia egyik legismertebb eredménye a flow-elmélet, amely Csíkszentmihályi Mihály nevéhez fűződik, aki kutatásai során olyan kreatív embereket figyelt meg, akik tevékenységük során átélték ezt az állapotot. A vizsgált személyek úgy írták le ezt az érzést, mintha a víz tovasodorná őket, innen ered a flow, vagyis az áramlat-élmény elnevezés.

Flow-élményt sokféle tevékenység közben átélhetünk, például sport, olvasás, zenehallgatás, valamilyen művészeti tevékenység, rajzolás, festés, írás, de akár takarítás, barkácsolás vagy munka közben is. A flow-élménynek több jele és kísérőtünete van: a feladat közben kitörő örömöt érezhetünk, sikerélményt, könnyedséget, koncentrációnk, fókuszáltságunk megnő, csak a feladat létezik, az éntudat megszűnik, azonosulunk a feladattal.

Kedves Szülők! Feltűnt, hogy a gyerekek a Flow állapot előidézésének és fenntartásának a nagymesterei? Figyeltétek már őket, amikor megteremtik a saját alternatív valóságukat, hogy csillog a szemük, és hogyan áramlanak a játékkal együtt.

Mostani ötlettárunk segítségével megfigyelhetitek őket, és tanulhattok is tőlük. Olyan ötleteket adunk, amelyeken keresztül együtt élhetitek át a flow-élményt.

Gyakorlat – Ovisoknak

Jussatok át az izzó láván!

Képzeljétek el, hogy egy vulkán tört ki nálatok! (Ezt talán nem is olyan nehéz elképzelni egy-egy rumlisabb napon.)

Az egész szobát elárasztotta a láva, és így kell eljutnotok egyik helyről a másikra. Dobáljatok a földre párnákat, mintha sziklák lennének, segítsetek egymásnak átjutni, közben győzzétek le az utatokba álló szörnyeket, sárkányokat vagy menekítsétek ki a lávába esett plüssöket.

Engedjétek szabadon a fantáziátokat, legyetek egy kicsit gyerekek ti is! Illetve vulkánkutató kalandorok. Vagy legyetek királylányok, királyfik, szuperhősök vagy kalózok…

Gyakorlat – Kisiskolásoknak

Állati kezek

A nagyobb gyerekeknél már gyakrabban fordul elő, hogy időnként elvesztik a gyermeki flow képességét, hiszen nekik már meg kellett tanulniuk, hogy vannak kötelességeik, feladataik, amiket el kell végezniük akkor is, amikor még a képzeletük épp egy következő állomásra vinné őket. Így megtanulnak szót fogadni, házi feladatot írni, házi munkát elvégezni. Ezek a feladatok természetesen teljesen rendben vannak, csak sajnos ezzel egy időben gyakran a fantázia kicsit alábbhagy, és lehet, nekünk kell emlékeztetnünk őket újra és újra képzeletük használatára.

Egy ilyen gyakorlatra hívunk benneteket. Rajzoljátok le a kezeteket, és képzeljétek el, milyen állat lehetne belőle. Szárnyaljon a képzeletetek, és akár olyan állatot is rajzolhattok a kezetekből, amilyen a valóságban nem is létezik.

Inspirációért olvassátok el Czernák Eszter A tenyérrajz című írását. Innen tölthetitek le >> 

Gyakorlat – Kamaszoknak

Flow-ban tanulni?! De hogyan?

A flow-élmény csodálatos érzés. Aki ezt megtapasztalja, máskor is keresi annak lehetőségét, hogy újra átélhesse. Milyen jó lenne úgy tanulni, hogy közben örömöt érzel, nem számít a külvilág, és szinte eggyé válsz a tanulnivalóval. Persze tanulás közben gyakran nehéz koncentrálni, mert a legapróbb dolgok is elvonják a figyelmedet. A flow-élményt mesterségesen nem könnyű létrehozni, de van néhány körülmény, ami segíti a létrejöttét, és ezekre érdemes odafigyelni.

Belső motiváció

Ahhoz, hogy flow-élményt éljünk át, jó, ha olyan tevékenységet választunk, ami alapból motivál bennünket. Nos, ez a tanulnivalóról nem mindig mondható el. De ilyenkor kitalálhatsz olyan dolgokat, amik motiváltabbá tesznek. Például bármi, amit meg kell tanulnod, lehet épp egy vágyott munkádhoz nyújt segítséget. Ha elképzeled ezt a munkát, ami számodra vonzó, máris vonzóbbá válhat maga a tananyag is, hiszen megvan a helye, ahol majd alkalmazhatod. De más trükköket is bevethetsz: Képzeld el, hogy egy tévés vetélkedőben épp erre a tudásra van szükséged, hogy megnyerd a fődíjat. Mennyire lennél motivált ettől?

A motivációról itt olvashatsz bővebben >>

Világos célok

Olyan célt tűzz ki magad elé, ami mérhető, konkrét, és elérhető. Például ha egy hosszabb anyagrész megtanulása a feladatod, tűzd ki célul, hogy 1 óra múlva könyv nélkül elmondod a lényegét.

A célokról, célkitűzésekről itt írtunk korábban >>

Fókuszáltság

Amikor olyan dolgot végzel, amivel határidőre kell kész lenned, vagy szeretnél minél hamarabb túl lenni rajta, érdemes teljes figyelmeddel erre koncentrálni. Ez az egyik legnehezebb feladat, miközben körülötted zajlik az élet. Két dolgot biztosan megtehetsz, és érdemes is: kapcsold ki a telefonod vagy tedd nagyon messzire magadtól, illetve kapcsold ki a számítógépet vagy legalább az internetet.

Azonnali visszajelzés

Tanulás közben te tudsz magadnak ilyen visszajelzéseket adni. Nahát, az első bekezdést már tudom is. Vagy igen gyorsan haladok ezzel az anyaggal. Ezt most egészen élveztem stb.

Kihívás és képességek egyensúlya

Érdemes megtalálni a feladat kihívása és a saját képességeink között az egyensúlyt. Ha ez nincs meg, akkor a tevékenység közben halálra unjuk magunkat vagy épp frusztráltak leszünk. Egy nehezebb feladatnál hagyjunk magunknak több időt a gyakorlásra, az elsajátításra. Egy könnyebb feladatot viszont lendületesen végezzünk el, és ha lehet, színesítsük olyan elemekkel, amelyekkel izgalmasabbá válik.

 

Küldjetek fotót az elkészült alkotásokról e-mailben az info@boldogsagora.hu e-mail-címre és mi közzétesszük azt a Facebook oldalunkon!

Ha tetszettek az ÖTLETTÁR játékos gyakorlatai, és szívesen megosztanád másokkal is, kattints a Megosztás gombra itt a cikk alatt! Ha szeretnéd megtekinteni a teljes #jobbveledavilágotthon ötlettárat, kattints ide >>