2020 a szorongás éve?

Névtelen terv (6)

Ha az elmúlt 6-7 hónap mérlegét szeretnénk megvonni, és azt kérnénk az emberektől, hogy mondjanak 10 olyan szót, ami az elmúlt hónapjaikat jellemezte, akkor egészen biztosan sok ember említené elsőként a szorongást, a félelmet, a kétségbeesést.

Sokféle kihívás elé állított minket az élet, tavasszal egyik pillanatról a másikra változott meg gyökeresen az életünk.

A kezdeti sokk után – ami ebben a helyzetben teljesen természetes, hiszen egy eddig ismeretlen, az egészségünket, a családunk, szeretteink életét veszélyeztető vírus ellen vívtunk harcot – lassan kezdtünk magunkhoz térni és az emberekbe kódolt túlélési ösztönnek engedelmeskedve alkalmazkodtunk a helyzethez. Megtanultunk otthon lenni, olyan dolgokat főzni, amiket eddig sosem, tanulni a gyerekekkel és valahogyan megszervezni a digitális oktatás adta plusz feladatokat, de érzelmileg is megtanultuk kezelni azt a helyzetet, amely sok lemondással járt. Nem látogathattuk a nagyszülőket, nem ölelhettük meg a rég nem látott barátainkat, kollégáinkat.

Lássuk be, a helyzet alapvetően őszre sem változott. Annyi csupán a – nem elhanyagolható – különbség, hogy most nem szólítanak fel minket arra, hogy aki tud maradjon otthon.

De az emberek egy része így is önkorlátoz, hiszen tavasszal látta, hogy mit okoz a vírus és azt is tudja, hogy valamit, amiről nagyon keveset tudunk jobb inkább elkerülni.

Így a bezártság, az elzárkózás maradt csak talán nem annyira látványos, mint tavasszal. Korlátokat emeltünk magunk és a másik ember közé. Nem közelítjük meg egymást 1,5 méternél jobban. Okoz-e vajon ez a testi távolság lelki távolságot is majd az emberek között?

Mire a járványveszély megszűnik – ami még hónapok, de lehet, hogy akár egy év is – megtanulja-e a lelkünk tartani a távolságot egy másik embertől?

Megszűnik-e a szorongás bennünk, ha egy másik ember közelebb jön és meddig gondolunk majd rá vagy magunkra mint potenciális fenyegetésre?

Mert a Covid-19 nevű vírus nemcsak a testet, de a lelket is károsítja és nemcsak orvosi értelemben.

Ezért is különösen fontos, hogy ebben a helyzetben kiemelt figyelmet fordítsunk a gyerekek és felnőttek mentális egészségének megőrzésére és a szorongás oldására.

Azért is van ennek különös jelentősége, mert bizonyos mértékű szorongás már gátolja, befolyásolja az egyéni teljesítményt.

Míg a szorongás normál vagy optimális szintű, a teljesítmény hatékonyságát fokozó hatással számolhatunk. A kóros szorongás azonban már visszahúzó erő, amikor a tünetet átélő személy nem tudja az általa megszokott, elvárható teljesítményt nyújtani.

A szakemberek sok szempontból vizsgálták a szorongás lélektani vonatkozásait, különböző elméletekkel magyarázva azt. Abban azonban mindegyikük egyetértett, hogy komoly hatással van az egyén teljesítményére, ami ebben a helyzetben, 2020-ban különös jelentőséggel bír. Rendkívül fontos tehát, hogy minden nap, de hetente legalább háromszor végezzünk olyan gyakorlatokat, amelyek csökkentik a szorongást, emelik a boldogságszintünket és ezzel jobb teljesítmény elérését teszik lehetővé.

A Boldogságóra Facebook oldalán gyűjtjük azokat a szavakat, amelyek 2020-at jellemzik a gyerekek és a felnőttek szerint. A szorongás előkelő helyen szerepel. Vegyetek részt a „házi kutatásunkban” és segítsetek megtalálni a legjellemzőbb szavakat. ITT TALÁLJÁTOK A POSZTOKAT!

Gyerekeknek szóló gyakorlatokat ITT találtok, vagy a boldogságóra könyvekben ITT!