A bizonytalanság rávilágít a jelen pillanat fontosságára.

A koronavírus helyzet jó erősen belekóstoltat bennünket a bizonytalanság érzésébe. A saját jóllétünk forog kockán, a négy fal közé kényszerültünk a magunk és mások sebezhetőségére vonatkozó kérdéseinkkel.

Amellett, hogy igyekszünk megtenni mindent, hogy másokon és magunkon segítsünk, gondoljuk át, hogy mire is taníthat bennünket ez a folyamatosan jelenlévő bizonytalanság. A vírus utat mutathat egy mélyebb bölcsesség felé, ahol meglelhetjük a bizonytalanságaink, belső kétségeink, az “irányítás illúziójának” gyökerét.

Mi a bizonytalanság?

A bizonytalanságban benne van a kétség, a szkepticizmus, a bizalmatlanság, a félrevezetés. Az emberek depresszióssá, szorongóvá válhatnak és segítségre szorulhatnak, ha nem látják maguk előtt a jövőt illetve kicsúszik a kezükből az irányítás.

A bizonytalanság önmagában nem egy rossz dolog, csupán egy helyzet, aminek lehet pozitív vagy negatív végkifejlete.

A bizonytalanság rámutat egy helyzet többféle valószínűségére és a figyelmet szigorúan a jelen pillanatra irányítja, nem enged tisztán látni hosszabb távon.

Az irányítás illúziója egy olyan fogalom, amely az jelzi, hogy alapvetően túlértékeljük az irányítási képességünket és hogy mekorra hatással tudunk lenni a dolgok kimenetelére.

Ezt a jelenséget Ellen Langer pszichológus írta le először. Az irányítás illuziója egy az ún. “pozitív illúziók” közül. Amikor ezt érezzük, készek vagyunk elhinni, hogy minden rendben van és a dolgokat irányításunk alatt tudjuk tartani. Még akkor is, ha “tudjuk” ugyan, hogy “egy autó bármelyik pillanatban elüthet bennünket” inkább azt választjuk, hogy nem gondolunk erre. Ugyanakkor az irányítás illúziója olyan esetekben is bűntudatot gerjeszthet bennünk, amikor valóban nem terhel semmilyen felelősség (mint pl a testvér halála) vagy olyan dolgok miatt is büszkék lehetünk, amihez esetleg nincs közünk (pl a felnőtt gyermekünk saját pénzügyi sikerei).

Bizonytalan időkben az irányítás illúziója növeli a jóllét érzésünket, mert azzal kecsegtet, hogy mi vagyunk a saját sorsunk kovácsa.

Bár néha gyötrő gondolataink támadnak, hogy „ a szűklátókörűségünk miatt lemaradtunk valami kedvező lehetőségről” vagy többnek érezzük magunkat másoknál, mert mi éppen szerencsésebbek voltunk, stresszes és félelemteli időkben is inkább az irányításhoz nyúlnánk mint, hogy egy homályos helyzetben maradjunk.

Azért, hogy megértsük milyen lehetőséget hordoz magában a jelenlegi helyzet, engedjük megjelenni a bizonytalanság, a tisztázatlanság és a kontrol hiányának mélyebb igazságát. Ez azt jelenti, hogy meg kell tanulnunk elfogadni létezésünk alapelemeinek olyan ambivalenciáit, mint az élet és halál, a jó és a rossz, a szeretet és gyűlölet vagy a kontrol és elengedés.

Sosem vagyunk teljesen biztonságban csak akkor, ha egy kissé hátra tudunk lépni attól az elképzelésünktől, hogy a tökéletes megoldást várjuk el és megengedjük magunknak a bizonytalanságot is. A mostanihoz hasonló idők a saját létezésünk bizonytalanságával állítanak bennünket szembe.

Az irányítás illúziójának az is része, hogy elméleteket gyártunk magunknak, hogy valójában mi történhet a háttérben. Lehet, hogy a vírus egy katonai vagy politika fegyver? Politikai célokat szolgál? A média a gyógyszergyártók vagy egészségügyi berendezéseket gyártók profit érdekeit szolgálja azon a módon, ahogy az eseményeket tálalja? A politikusok saját érdekeikhez használják fel a helyzetet? Ha azt érezzük, hogy megtaláltuk a felelőst, akkor azt támadhatjuk, azt győzhetjük le.

Az irányítás illúziója helyett megragadhatjuk egy mélyebb értelmét ennek a kollektív helyzetnek, amelyben megláthatjuk mindannyiunk sebezhetőségét és az együttérzést, amit a helyzet ébreszt bennünk. Ehhez úgy tudunk eljutni, ha tudomásul vesszünk lényünk komplexitását, hogy mindannyiunkban megvan a jó és a rossz egyaránt és nem próbáljuk a rosszat folyamatosan kívülre projektálni. Ahogy Alekszandr Szolzsenyicin, orosz író híres kijelentése is hangzik:

„A jó és rossz különválasztásának képessége nem államokon, politikai pártokon, osztályokon múlik, hanem minden emberi szívben benne lakozik.”

Nem azt mondom, hogy ne legyenek saját elköteleződéseink, hanem hogy legalább igy kicsit vegyük számításba az emberi lény komplexitását, miszerint a jó és rossz fogalmak önmagukban tisztán nem léteznek sem államok, sem szociális rétegek, sem poltikai pártok tekintetében.

Másik megközeletítés egy olyan képesség kifejlesztése, amit a pszichoanalízissel és mindfulness-szel foglalkozó kollégáim „negatív képességnek” neveznek. Ez az elmének egy olyan állapota, amikor az ítélkezés helyét átveszi az a képesség, hogy nem törődve a bizonytalansággal, megadjuk magunkat a helyzetnek. Amikor nyitottak vagyunk minden újonnan fellépő dologra, a kreativitás megerősödik bennünk. A fenti kifejezés egyébként John Keats, angol romantikus költőtől származik. 1817-ben egy magánlevelezésében így fogalmazott:

„… Shakespeare-ben ez annyira megvolt – úgy értem a negatív képesség, hogy az ember képes elfogadni a bizonytalan, misztikus, kétségekkel teli helyzeteket is anélkül, hogy állandóan tényeket és okokat keresne.”

A fizikai és gazdasági létezésünkben folyamatosan fennálló bizonytalanság közepette már kevésbé keressük a pontos tényeket. A jelen pillanatnyi helyzetben már el kell engednünk az irányítás illúzióját.

Nem létezik egy biztos recept arra vonatkozólag, hogy hogyan kezeljük a helyzettel kapcsolatos félelmeinket, a szociális elszigeteltséget, magát a betegséget. Megőrizni a jelen pillanat tudatosságát, anélkül, hogy tudnánk mit hoz a jövő, nem egyszerű dolog. Szeretnénk tudni, szeretnénk megjósolni.

Például én állandóan követem, hogy a környezetemben hogyan terjed a betegség. Nem mintha ez segítene nekem, de legalább úgy érzem, hogy teszek valamit. Ez nem túl nagy segítség, tudom. Ami viszont valóban többet segített, hogy több időt fordítok meditációra. Lelassítottam – kevesebb elfoglaltság, kevesebb tervezés, több szemlélődő gondolkodás.

Már maga ez a lelassulás azt eredményezte, hogy kevésbe merül fel bennem az igény a kontrolálásra, jobban megengedem, hogy a dolgok csak megtörténjenek és a tudatosságot megtartva a jelen pillanatban maradjak.

Úgy gondolom, hogy bizonytalanság tekintetében még ilyen fokú lehetőséggel nem találkozott az emberiség. Nagyon különleges pillanat a spiritualitásra, a személyes alázat megélésére. Ha ez a vírus ahhoz is hozzájárul, hogy az életünkben fellépő bizonytalanságot jobban el tudjuk fogadni illetve képesek legyünk kezelni, akkor már mindenképp volt pozitív hozadéka is, amellett, hogy mennyi szenvedést és nehézséget generált.

Szerzőről: Dd. Polly Young-Eisendrath, a Vermonti Egyetem Pszichiátriai és Pszichológiai tanszékének professzora, 16 könyv szerzője

Forrás:

https://www.psychologytoday.com/us/blog/living-love/202003/what-uncertainty-teaches