Megbocsátás a boldogság szolgálatában
- Írta: Csitári Nikoletta,
- Megtekintve: 1887
Ahogy figyelem gyermekeimet, rengeteget tanulok tőlük. Visszaidézik bennem saját gyermekkoromat, az akkori érzéseket, legyenek azok jók vagy rosszak. Felnőtt szemmel apróságnak tűnhet egy-egy problémájuk, mégis tudom, hogy milyen mélyen érintheti őket.
Pár hete egy lapot találtam első osztályos kislányom táskájában. Középre egy nagy szívet rajzolt valaki és fölötte ez az írás állt:
„Rebeka, kérlek bocsáss meg nekem, nem akartalak megbántani!”
Kiderült, hogy osztálytársa megígérte, hogy délután mellé fog ülni, de mégis egy másik társa mellett döntött. Amint a kislány észrevette Rebeka megbántottságát, ezzel a rajzos levéllel kért tőle bocsánatot. Barátságuk azóta is töretlen. Csodálatos a gyermeki őszinteség, egymásra hangoltság!
Van mit tanulnunk a gyermekektől!
Minél jobban kötődsz valakihez, annál mélyebben éled meg, ha megbánt téged. Felnőttként hurcoljuk a sérelmeinket, és minél több van belőle, annál inkább jogosnak érezzük, hogy mi is megbántsunk másokat. Ismered a mondást, „Nincsen rózsa tövis nélkül”. Ezekkel a tövisekkel szurkáljuk egymást ahelyett, hogy elengednénk őket.
Mert mi történik, ha elengeded ezeket a tüskéket, a megbántottságaidat? Újra gyermeki felszabadultsággal élheted az életedet!
Amikor megbocsátunk valakinek, nem neheztelünk többé rá, nem emlegetjük fel a sérelmeinket, képesek vagyunk elengedni ezeket, és tiszta lappal folytatni a kapcsolatot.
Mi nem egyenlő a megbocsátással?
- Ha megbántott valaki, és úgy teszel, mintha nem történt volna semmi.
Ilyenkor a megbántottság negatív érzése benned marad, és időről időre felbukkan. Őrlődsz miatta, de kerülvén a konfliktust, nem beszélsz róla. Ezzel sem magadnak, sem a kapcsolatotoknak nem teszel jót. Benned nő a stressz, míg a másik fél, ha nem tudja, hogy mit okozott, nem is tud rajta változtatni… - Ha tiszta szívből bocsánatot kér tőled, aki megbántott, te mégsem tudod teljesen elengedni a sértettségedet.
Ez olyan, mint a kötélhúzás. A megbántottság a kötél, amibe kapaszkodsz, néha odadobod a másiknak (ilyenkor felemlegeted a múltat), és elkezdődik a huzavona, ami egy idő után teljesen megmérgezi a kapcsolatotokat.
Mit érdemes tudni a megbocsátásról?
- Adj időt magadnak!
Megbocsátani nem könnyű dolog. Amikor valaki – akár akarva, akár akaratlanul – fájdalmat okoz neked, időbe telik, míg túlteszed magad a megrázkódtatáson. Szánj időt rá, hogy megértsd, miért történt, ami történt, mit tanított neked a helyzet! Éld meg a fájdalmadat, majd engedd el! - Az elengedés nem egyenlő a felejtéssel!
Azzal, hogy megérted, megéled a megbántottságodat, majd elengeded, a történtek nem merülnek a feledés homályába. És ez így jó, hiszen az emlékezés segítségével tudod felismerni és egyre jobban megoldani vagy elkerülni az életedben ismétlődő bántó helyzeteket. - A megbocsátás pozitívan hat az egészségedre!
A megbocsátásnak stresszoldó hatása van. A megbántás miatt felgyülemlett negatív érzelmek feloldódnak, amikor sikerül tisztázni a problémát, helyükbe megkönnyebbülés lép. Ha tudatosan alkalmazod, a kapcsolataid kiegyensúlyozottabbak, te magad nyugodtabb, egészségesebb és boldogabb leszel. - Az empátia a segítőtársad.
Biztosan voltál már olyan helyzetben, hogy akaratod ellenére te bántottál meg valakit. Ilyenkor az elvesztett bizalom miatti bánkódás, a lelkifurdalás téged is bánt, főleg, ha érzelmileg nagyon kötődsz valakihez. Emberek vagyunk, előfordul mindenkivel. Ezért légy megértő, és nézd a másik fél szemszögéből is, ha megbánt téged valaki. - A megbocsátáshoz nem kell feltétlenül a másik fél.
Kerülhetsz olyan helyzetbe, hogy már nincs módod szemtől szemben tisztázni a problémát. Lehet, hogy már nem él, elköltözött vagy egyszerűen teljesen megszakadt a kapcsolatod azzal az emberrel, aki megbántott. Megbocsátani és elengedni a negatív érzelmeket ilyenkor egy komoly belső munka, de meg lehet és meg is kell csinálni!
Dolgozz azon, hogy minél kevesebb sérelmet hordozz magadban! Élj a jelenben, éld meg döntéseid szabadságát, és válaszd a boldogságot! Segítsd gyermekeidet és tanítványaidat a megbocsátás gyakorlásában!