A mentális egészség egy olyan kapcsolat önmagam és a környezetem között, amely minden nap a felszínen van. Az emberi érzésekről, önmagunkról alkotott képről, a belső világunkról, kapcsolódásainkról emlékezünk, elmélkedünk. Van, amikor a világgal való viszonyunk halványul, göröngyösebb az út, vagy éppen kristálytiszta folyóban evezünk. Hajlamosak vagyunk leépíteni pozitív énképünket, nem befogadni a kedves szavakat, elhinni azt, amit gondolnak rólunk. Mások ruháját vesszük fel, miközben a sajátunk éppen a figyelemre, szeretetre, odafigyelésre vágyik.

Egy napon séta után megpihentem, leültem és átadtam magam a jelennek.

Előttem omladozó ház kacsintott rám. Emlékeit mutatta, apró téglái mintha életre keltek volna. A kopott cserepek között mohák kukucskáltak. Olyan volt, mintha manók integetnének nekem a magasból.

Megállni és körbe nézni. Leülni egy pillanatra. Csak erre vágytam.

Ősz van.

Suttog minden, ami körbevesz bennünket. Gondolatok a jelenből, sóhajok a múltból, üzenetek a jövőből.

Tovább figyeltem. A háztető mögött fa lombjait lengette a szél. A színes falevelek kottát nem ismerve dallamot játszottak, s az ágak között kikukucskáló napsugár énekelni kezdett.

Megálltam egy időre és a lelkem megtöltöttem ezernyi csodával.

Sokszor gyakorlom a tudatos jelenlétet, a mindfulness gyakorlatokkal is.

Lelassulni az időben…  Nem mindig sikerül, mert a mindennapok gondolatai gyakran bedarálnak. A nagy segítőm a toll és a papír. Sok gondolat született már egy – egy sétából. Az írás számomra önkifejezés, a könny és a nevetés színtere. Mindent leírhatok, amit érzek, szabadon, mint a madár.

Mindenki számára van egy módszer, amellyel tudatosan fejlesztheti, segítheti a lelki egészségét. Ilyen a mozgás, a séta, a beszélgetés, egy jó könyv, zene, alvás stb.

Ki tudja? Talán egyszer többen megpihenünk az őszben, a jelenben, a fák alatt egy mesélő padon, s kéz a kézben hallgatjuk egymás lélek meséjét.