Létezik egyáltalán ilyen? Sajnos nem létezik, a gyereknevelés nem egyszerű dolog: minden pillanatban döntéseket kell hoznunk, minden gyerek és szülő egyedi, másként viselkedünk a különböző szituációkban.

Azért van néhány alapvető kiindulási pont, amelyre támaszkodhatunk. Lássuk ezeket!

Ne kényeztessük el (túlságosan)!

A gyerekek még könyörögni is képesek, ha valamit el szeretnének érni. De sajnos nem kaphatnak meg mindig mindent. Néha könnyebbnek tűnik, ha engedünk, de minél többször teszünk így, annál nehezebb lesz majd megtagadni valamit. Az a gyerek, amelyiknek mindig minden kívánsága teljesül, nehezebben ismeri majd fel a saját határait, és a többiek kívánságait is nehezebben tolerálja.

Egyszerű és világos nyelvet beszéljünk!

A gyerekek nem értik az iróniát, és a sorok között sem tudnak olvasni. Mondjuk ki egyenesen, mit szeretnénk, rövid, egyértelmű mondatokban fogalmazzunk!

Szépen hangzik ez:

„Azt hiszem, jobb lenne, ha a játékaid a helyükre kerülnének.”

De mennyivel érthetőbb így:

„Kérlek, rakj rendet a szobádban.”

Legyünk következetesek!

Ha van okunk rá, hogy megtiltsunk valamit, akkor legyünk ebben következetesek! Egyszer így, egyszer úgy… – ehhez nem lehet alkalmazkodni. Vagy vannak szabályaink, vagy nincsenek. A jó szabály kereteket ad, biztonságot nyújt, még akkor is, ha sokszor az egyéni érdekeinket alá kell rendelnünk a közösségnek.

Ne menjünk bele a hatalmi játszmákba!

Nem kell mindig mindent megbeszélni, és a döntéseinket sem kell mindig megindokolni. De ugyanakkor azt sem szabad éreztetni a gyerekekkel, hogy nem fontos a véleményük.

Ilyen érveket semmiképpen ne használjunk:

„…mert én vagyok a felnőt!” „…mert nagyobb és erősebb vagyok nálad!”

Ezzel elhitetjük a gyerekkel, hogy jobb, ha meghunyászkodik, mert ilyen érvekkel még vitatkozni sem lehet. Ennek egyenes következménye lesz a dacreakció.

Valljuk be, ha hibáztunk!

Ne csináljunk túl nagy problémát abból, ha a gyerek valamit rosszul csinál. Magyarázzuk el, mi a helyes, és segítsünk neki! Mi is, a gyerekek is a hibákból tanulunk, emiatt nem szabad vesztesnek érezni magunkat. Még egyértelműbb, ha mi is elismerjük, hogy hibát követtünk el, és tudunk bocsánatot kérni. Ez csak növelni fogja a bizalmat, és erősíti a kapcsolatunkat.

Legyünk partnerek!

Néha nagyon nehéz a gyerekeink minden apró-cseprő problémáját komolyan venni. De azért próbáljuk meg! Segítsünk, magyarázzunk érthető nyelven, és valljuk be, ha mi sem tudjuk a választ. Ha komolyan vesszük a hozzánk forduló gyereket, később, amikor majd valódi gondjai lesznek, akkor is tudni fogja, kitől számíthat segítségre.

Tartsunk mértéket!

Ne legyünk partnerek abban, ha a gyerek minden apró problémából elefántot csinál! Nem mindig okos dolog besétálni ebbe az utcába. Ha minden apróságot eltúlzunk, a gyerek nem fogja tudni, mi igazán fontos és mi nem. Vezessük rá a gyereket, hogy legyen önálló, próbálja meg egyedül megoldani a helyzetet, és ne akarjon mindig mindenben ránk támaszkodni! Hallgassuk meg, de ne tegyünk mindent a feneke alá!

Minőségi időt töltsünk vele!

Az együttlét nem azt jelenti, hogy fizikailag ott vagyunk, hanem azt, hogy minden idegszálunkkal odafigyelünk a másikra. Ha játszunk, ne lapozgassuk az újságot, az együtt töltött időt valóban töltsük együtt! Ha szeretettel fordulunk a gyerek felé, nem csak félszívvel vagyunk ott, a köztünk lévő bizalom is erősödni fog.

Legyünk példaképek!

Ha nem szeretnénk, hogy a gyerekeinknek rossz szokásaik legyenek, szabaduljunk meg mi is a saját rossz szokásainktól! Legyünk barátságosak és udvariasak, ne káromkodjunk, és figyeljünk a rossz beidegződéseinkre! Ha a gyerek mégis „rosszul” viselkedne, kérjük meg, hogy fejezze be! De ha mi magunk is így viselkedünk, akkor nincs min csodálkoznunk.

Hagyjuk a gyereket kísérletezni!

Adjunk lehetőséget arra, hogy kipróbálja magát, teremtsünk olyan helyzeteket, amelyekben gyakorolhat! Persze nem veszélyes dolgokra gondolunk, elég kezdetben a cipőfűzés, vagy a mosogatás. Valószínűleg magunk sokkal hamarabb végeznénk, de évek múlva vállon veregethetjük magunkat, ha komolyabb feladatokat is bátran a gyerekekre bízhatunk. Megéri a befektetett energia!

Ne vegyünk mindent véresen komolyan!

Az érzelmeiket még a felnőtteknek is nagyon nehéz kifejezni. Ne keseredjünk el, ha a gyerek azt üvölti: „Utállak!” Valószínűleg nem találja a megfelelő szavakat, és csupán csak azt akarja kifejezni, hogy úgy érzi, igazságtalanság érte. Magyarázzuk el neki, hogy a szó veszélyes fegyver, és éreztessük vele, hogyan érezzük magunkat, ha ezt halljuk a szájából! Így hamarosan megtanulja, hogy a kimondott szavakért felelősséggel tartozunk. A harag gyorsan elpárolog, de a kimondott szavakat nehéz visszaszívni.

Csak olyat ígérjünk meg, amit be is tudunk tartani!

A könnyelműen kimondott ígéreteket hamar meg fogjuk bánni. Csak olyat ígérjünk meg, amit biztosan be tudunk tartani! Ne hagyjuk, hogy a belénk vetett bizalom elvesszen! Ha valamit mégsem tudunk teljesíteni, mindig magyarázzuk el, miért nem, és még elnézést is kérhetünk. Arra soha ne alapozzunk, hogy a gyerek elfelejti az ígéretünket! Ez soha nem fog megtörténni!

Figyeljünk oda rá!

A gyerek számára mi vagyunk a legfontosabbak, velünk osztja meg az élete minden eseményét, így tanulja meg, hogyan működik az emberek közötti kommunikáció. Hallgassuk meg, ne szakítsuk félbe és mindig figyeljünk oda! Egy olyan világ részesei lehetünk, ahol utoljára mi is gyermekkorunkban jártunk.

Vegyük komolyan a gyerek félelmeit!

Ha fél a sötétben, a szekrényében szörny lakik, vagy víziszonya van, ne hagyjuk egyedül a félelmeivel! Segítsünk neki a legyőzésükben, és kerüljük azokat a helyzeteket, amelyekben rosszul érzi magát! Nem biztos, hogy jó ötlet vízparti nyaralást tervezni olyan gyerekekkel, akik rettegnek e víztől…

Szeretet, szeretet és még egyszer: szeretet!

Mutassuk ki, hogy mennyire szeretjük, ölelgessük, szeretgessük, és adjunk neki gyakran puszit!

Azt fogjuk majd visszakapni, amit mi is adtunk, és szülőként ez lehet a legnagyobb jutalom, amit csak kaphatunk!

forrás: www.babycenter.de