Tegyük elviselhetőbbé az iskolai stresszhelyzeteket!
- Írta: Morvai Dóra,
- Megtekintve: 1306
A mai gyerekek az óvodából kinőve fiatal felnőtt korukig napjaik nagy részét az iskola falai között töltik. Sajnos a stressz már hozzátartozik a mindennapjaikhoz. Gyermekeink – úgy tűnik – túl nagy nyomás alatt vannak. Sajnos egyre fiatalabb korban jelentkeznek a jellegzetes tünetek: álmatlan éjszakák, szorongás a kudarctól, pánikrohamok…
Egy nemrégiben elvégzett kutatás szerint minden hatodik gyerek szenved ezen tünetek valamelyikétől. Valóban nincs kiút? Nem tehetünk semmit?
Az elvárások nyomása alatt
Óriási nyomás nehezedik ránk, hatalmas elvárásokkal szembesülnek a gyerekeink is. A média azt sugallja, hogy különlegesnek, sikeresnek kell lenni, meg kell mutatnunk magunkat, jelen kell lenni a közösségi médiában. Aki nem tud semmi érdekeset felmutatni, hamar értéktelennek gondolhatja magát.
Emellett sokszor maguk a szülők is túlzott elvárásokat támasztanak a gyerekeikkel szemben. Érdemjegyekben mérjük a gyerekeink teljesítményét, sokan már a négyes osztályzat láttán elkeserednek: Mi lesz ebből a fiúból/lányból?!
Pedig ha a gyenge jegyekhez társuló kudarcélmény állandósul, akkor a diákok ördögi körbe kerülhetnek: már előre rettegnek a sikertelenségtől, elvesztik önbizalmukat, visszahúzódók lesznek, és sokan már azelőtt fel is adják, hogy egyáltalán belekezdenének valamibe. Egyre nehezebben koncentrálnak a rájuk nehezedő stressztől, mások pedig akár testi tüneteket is produkálnak, sőt extrém esetben az iskolai agresszió is megjelenik a viselkedésükben. Ebből aztán nagyon nehéz kitörni.
A jegyek pedig nemcsak a gyerekek teljesítményét tükrözik, képet kapunk a pedagógus munkájáról, és a többiek eredményéről is. Ez így azonban nem lehet objektív, hiszen mindig viszonyítunk, és ott a kérdés bennünk: Másik iskolában, más gyerekek között vajon ugyanez az eredmény születne?
Nyugtalan felnőttek, nyugodt gyerekek?
Nyugodt és biztonságot sugárzó szülőkre van szükség, de sajnos a mai anyákra és apákra is hatalmas nyomás nehezedik. A reggeli kapkodás már rányomja a bélyegét a napunkra, főleg, ha a csemeténk nem is a mi elképzelésünk szerint viselkedik, vagy valami nem úgy alakul, ahogy terveztük. Ez aztán beindítja a dominóelvet, és minden feszültség a legkisebbeken, a gyerekeken csapódik le.
A mai digitális világ sem sokat segít rajtunk, az agyunk továbbra is analóg módon működik, nagyon nehezen tudunk koncentrálni egyszerre több dologra, pedig ez az elvárás felénk is.
De legyünk „csak” elég jó szülők! Figyeljünk oda magunkra is! Néha szánjunk egy kis időt egy nyugodt sétára a szabadban! Ha eltávolodunk a hétköznapoktól, kitágul számunkra a világ, és jobbnál jobb ötleteink támadnak a megoldhatatlannak tűnő problémákra. Ha csak egymásra figyelünk, türelmesebbek leszünk a gyerekeinkkel szemben is, kapcsolatunk is javulni fog.
Amit az iskola tehet
Néhány iskola már felismerte ezt, és ahol ez a szemléletmód uralkodik, a légkör is sokkal gyerekbarátabb lett, és az eredmények is jobbak lesznek a stressz csökkenése mellett. Több helyen projektmunkában – ahol mindenki képessége, érdeklődése és tehetsége szerint választhat a részfeladatok közül – dolgoznak, szöveges értékelést kapnak, és elfelejtik a hagyományos frontális osztálymunkát.
Ezekben az iskolákban aztán meglepően jól érzik magukat a gyerekek. De akkor miért nem alkalmazzák mindenhol ezt a szemléletet? Mert ez a hozzáállás csak látszólag a könnyebb út, sokkal több felkészülést, munkát igényel pedagógustól, szülőtől és gyerektől egyaránt. Ezt aztán már csak kevesen hajlandóak vállalni.
Pedig a megoldás kulcsa talán a kezünkben van: nyitottság az új módszerek felé, alkalmazkodás, és a lényeg a „mesés hármas”, azaz a gyerek, a szülő és a pedagógus alkotó együttműködése.
Így aztán az iskola is egy „mesés” hellyé változhat.
forrás: https://www.welt.de/gesundheit/psychologie