4 módszer melyekkel a gyerekek szorongásait kezelni lehet
- Írta: Boldogságóra,
- Megtekintve: 1274
Ha megtanítjuk a gyerekeknek, hogy hogyan birkózzanak meg a koronavírussal kapcsolatos szorongásaikkal, egy egész életre szóló hasznos tudást adunk a kezükbe.
A koronavírussal kapcsolatos hírek napról napra aggasztóbbak. Ugyan vannak gyerekek, akik örülnek, hogy a hét minden napján 24 órában pizsamában játszhatnak otthon, de mások azon aggódnak, hogy mi lesz, ha a barátaik elfelejtik őket vagy éppen az általános vagy középiskolában végzősök és hogy alakul majd számukra az évzárás. Egy bizonyos fokú szorongás rendben van különleges, felkavaró körülmények között, de bizonyos gyerekeknek valóban szükségük van segítségre, hogy hogyan kezeljék a félelmeiket.
Molly Gardner, az ohió-i gyermekkórház gyermek pszichológusa így nyilatkozott a témáról: “Egy kevés aggodalom rendben van. Tudjuk, hogy ezek arra ösztönöznek bennünket, hogy pl alaposan mossunk kezet vagy kerüljük el a beteg embereket.”
De előfordul, hogy az aggódás valódi szorongásba torkollik és ennek kezeléséhez már konkrét segítség szükséges.
“Ha a gyerekeknek folyamatosan a félelmeiken jár az eszük, sokat beszélnek róla, alvás problémáik vannak, akkor mindenképp érdemes segítségért folyamodni.” – mondja Gardner.
Fontos félelemkeltő tényező a koronavírussal kapcsolatban mind a gyerekek mind a felnőttek számára az, hogy sok körülötte a bizonytalanság. Az embereknek általában nincsenek pontos ismereteik a vírusokról, egy járvány elterjedéséről. Nem tudjuk ez a járvány meddig tarthat, meddig nem találkozhatunk, érintkezhetünk családtagjainkkal, barátainkkal.
“Ha nem tudjuk mi történik pontosan, akkor teljesen összezavarodhatunk” – mondja Gardner.
Dr. Deborah Gilboa kimondottan szülőkkel foglalkozó mentálhigiénés tanácsadó szerint a koronavírus járvány lehetőséget teremt a szülők számára, hogy megtanítsák gyerekeiknek a bizonytalan helyzetek kezelését. A szakértő megerősíti, hogy a szülőknek képesnek kell lenni kezelni a saját érzéseiket. Az aggodalmaikat ne a gyerekeikkel, hanem a barátaikkal vagy más felnőttel beszéljék meg.
“Fontos, hogy a szülők is foglalkozzanak olyan dolgokkal, amitől jól érzik magukat. Ennek pozitív hatása a gyermekeikre is átterjed.” – jegyzi meg Gardner.
Dr. Gilboa 4 technikát ajánl, melyekkel a gyerekek szorongásai csökkenthetők:
- Pontosan derítsd ki, hogy mi van a gyermeked fejében a koronavírussal kapcsolatban
Először és kérdezd meg, hogy mit tud róla. “Helyére tudjátok tenni a téves információkat így együtt tudtok tanulni. Így az érzeseinkben korrekt tényekre hagyatkozhatunk.” – mondja dr. Gilboa.
Ha megkérdezzük a gyerekeket arról, hogy honnan kapták az információikat, akkor megtaníthatjuk őket arra, hogy hogy tegyenek különbséget a valódi információk és a szóbeszéd között. Ez egész életükre egy fontos útravalóul szolgál. A helyzet lehetőséget teremt arra is, hogy a szülők tisztábban lássanak a tekintetben, hogy mely hírforrások okozhatnak szorongást a gyermekeiknek. Nagyon fontos, hogy megszakítás nélkül hallgassuk meg őket az érzéseikről.
“Mutass együttérzést a gyermekeid érzései tekintetében, ne mondd azt nekik, hogy ez hülyeség vagy valótlan dolog.” – tanácsolja dr. Gilboa.
- Derítsd ki, hogy a gyermekednek mi kell ahhoz, hogy biztonságban érezze magát
A gyerekek aggodalmaskodhatnak amiatt is, hogy esetleg elvesztik a barátaikat amíg nincs iskola. Aggódhatnak amiatt, hogy sportban évet veszítenek, elmaradnak események, mi lesz az érettségivel, ballagással. Fontos, hogy a szülők tisztában legyenek azzal, hogy pontosan min is rágódnak a gyerekeik.
“Az első dolog, amit teszünk, hogy számba vesszük azokat a dolgokat, amiket veszteségnek élünk meg. Így megláthatjuk, hogy mely tényezők jelentik nekünk a biztonságot.” – magyarázza dr. Gilboa.
Ez alapján tudnak a szülők segíteni a gyermekeiknek a veszteségeikkel szembenézni. Talán egy virtuális közös játék a társakkal biztosíthatja a gyereket arról, hogy nem veszik el a barátság. Vagy bátoríthatjuk a fiúkat, hogy a kertben folytassák azoknak a technikáknak a gyakorlását, amiket a fociedzésen tanultak.
- Fókuszálj arra, amit irányítani tudsz
Vannak gyerekek, akiket nem zavar, hogy nem járnak iskolába, másoknak viszont határozottan hiányzik. A szülők nem tudnak semmit sem tenni az iskola bezárások ellen, viszont tudnak cselekedni a járvány elkerülése érdekében pl. alapos kézmosással, személyes kapcsolatokra vonatkozó ajánlások betartásával, a megfázás lehetőség szerint elkerülésével.
“Már a gyerekek is képesek odafigyelni a testük jelzéseire. Szóljanak a felnőttnek, ha nem érzik jól magukat. Figyeljenek oda, hogy mihez nyúlnak hozzá.” – tanácsolja dr. Gilboa. Azt is javasolja, hogy a szülők ne tegyenek olyan ígéreteket, amiket nem tudnak betartani. Ha például le kellett mondani a szülinapi partit, akkor ne mondják azt, hogy majd két hét múlva megtartjuk, mert ez nem úgy tűnik, hogy megvalósítható.
- Mutass nekik megküzdési technikákat
Nagyszerű lehetőség a szülők számára, hogy pozitív jellegű megküzdési stratégiákat tanítsanak a gyerekeknek. “ Tegyetek ki a hűtőre egy listát, hogy számotokra mik az egészséges, biztonságot jelentő tevékenységek, mik azok a dolgok, amitől jól érzitek magatokat.” – mondja dr. Gilboa. Minél hosszabb ez a lista, annál könnyebb a gyerekeknek is megtalálni belőlük a saját megküzdési stratégiájukat. Olyan dolgok, mint az otthoni mozgásos tevékenységek, gyakrabb vízfogyasztás, video hívások a szeretteinkkel, kedvenc YouTube videók segítenek a gyerekeknek megküzdeni a szorongásaikkal.
“Ezek nemcsak a mostani helyzet kezelésében nyújtanak segítséget, hanem egész életre szóló tanítást jelentenek.” – zárja a beszélgetést dr. Gilboa.
Forrás:
https://www.today.com/parents/4-ways-parents-can-help-children-handle-coronavirus-anxiety-t176156