A megküzdésről
- Írta: Boldogságóra,
- Megtekintve: 1840
“Mi dönthetjük el, mire tanítanak minket a borzalmak. Taníthatnak arra, hogy megkeseredjünk fájdalmunkban és félelmünkben. Hogy ellenségesekké váljunk. Lebénuljunk. Vagy arra, hogy megőrizzük a gyermeki részünket, az élénk és kíváncsi részünket, azt a részünket, amelyik ártatlan.” Edith Eva Eger
Edith Eger története
Edith Eger 16 éves volt, amikor 1944-ben a nácik elhurcolták Auschwitzba a családjával együtt. Szüleit a megérkezésük napján látta utoljára. A hírhedt náci parancsnok, Josef Mengele küldte őket a gázkamrába, ugyanaz az ember, aki később arra kérte a lányt, táncolja el neki a Kék Duna keringőt. Jutalma egy vekni kenyér volt, amit megosztott a barakk társaival. Pár hónappal később ezek a nők tartották benne a lelket a halálmenet során, röviddel a felszabadítás előtt. Csodával határos módon túlélte a háborús borzalmakat, és Amerikába ment, később pszichológus lett. A döntés című könyvében írt élményeiről és arról, amit a tábori élet alatt tapasztalatként szerzett: megfoszthatnak minden javadtól, megölhetik a családodat, testi-lelki szabadságodat is elvehetik, de a döntést, hogy hogyan viszonyulsz egy adott helyzethez, legyen az bármilyen borzalmas, nem veheti el tőlünk senki.
A gondolatai, megélései, gazdag tapasztalata nagyon is jelen van ezekben a napokban, hetekben, amikor egy ismeretlen erővel, ellenséggel küzd a világ. Pillanatok alatt kell teljesen új rendszerben, lehetőségek között, feltételekkel dolgozni, pihenni, kapcsolódni, kikapcsolódni. Ez a megváltozott helyzet stresszt okoz, feszültséget, bénultságot, alkalmatlanság érzést hoz, szorongást, félelmet, fenyegetettséget rejt. Veszteségélmény, kihívás, csalódás, fájdalom, értetlenség. Mind normális, természetes velejárói a megélésünknek.
Egy-egy ilyen helyzet automatikusan bekapcsolja az ember védekezőrendszerét, és a készültségi fokozatunk a pirosba kapcsol. Érezzük, tudjuk, hogy nem elég napról napra túlélni, fel kell készülnünk rá, hogy bizonytalan ideig ezek között a megváltozott körülmények között éljük majd az életünket. És bizonyára sokan vágyunk rá, hogy ne csak túléljünk, hanem megéljük és jól éljük meg ezt a helyzetet. Még talán növekedni is szeretnénk általa.
Ilyenkor léptetjük működésbe a megküzdési eszköztárunkat.
A megküzdési mechanizmus az egyén tudatos, szándékos válasza egy stresszhelyzetre,
ami éri őt. Tudatos és szándékos erőfeszítés annak érdekében, hogy alkalmazkodni
tudjon egy olyan helyzethez, ami meghaladja az erőforrásait.
Az elhárító mechanizmusok esetében ezzel szemben tudatalatti működések lépnek életbe, amelyeknek a gyökere gyerekkori, családi mintákban vagy szociális elvárásokban gyökerezik.
Megküzdési stratégiák
A kutatások alapján problémaközpontú és érzelemközpontú megküzdésről beszélünk. Nem egymásnak ellentmondó dolgokról van itt szó, inkább személyiségtől, karaktertől függően mindenki más-más mértékben és minőségben alkalmazza mindkettőt. A megküzdési stratégiák alapvetően azt szolgálják, hogy adott helyzet ne megbetegítsen bennünket, hanem fejlődni tudjunk általa. Mindkét megküzdési módra egyaránt szükségünk van, sőt, érdemes fejleszteni magunkban mindkétféle eszköztárat.
Aktuális lelkiállapotunk, konfliktustűrésünk, önértékelésünk és ellenállási képességünk, azaz rezilienciánk szintén nagymértékben befolyásolja a megküzdési stratégiáink megválasztását. A személyes különbségek mellett továbbá a stresszt kiváltó helyzet is befolyásolhatja, hogy milyen megküzdési módot választunk.
Veszteségek esetén jobban használjuk az érzelemközpontú-, a mindennapi akadályokon való felülkerekedés során pedig a problémaközpontú stratégiákat.
Ez a vírushelyzet mindkét életterületet érinti!
Veszteséget hordoz, hiszen sok mindent el kell engednünk. Nem szabad választásból, hanem a helyzet kényszerít rá bennünket: találkozásokat, megszokott munkarendet, munkahelyi, családi szereposztást, eltervezett vagy vágyott programokat. Ezek a kisebb-nagyobb veszteségek érzelemközpontú stratégiákkal kezelhetők jól, fontos, hogy változatosan alkalmazzuk őket: társas kapcsolódás, mozgás, alkotás, humor, értelemkeresés. Legyen rendben az, hogy az érzéseink, feszültségünk megjelenik, engedjük meg magunknak és a körülöttünk élőknek ezeket a nehéz érzéseket. Ha tudjuk, hogy a feszültségek megjelenése fokozott mértékben várható, talán könnyebben tudjuk elfogadni majd a jelenlétüket és az enyhítésükre is könnyebben találunk megoldásokat.
Amikor pedig olyan helyzettel állok szemben, amit nem tudunk befolyásolni, és rengeteg olyan feladatot, kihívást kell megoldani, akkor a problémaközpontú megküzdési repertoárunkat kell segítségül hívni: átszervezések, új időbeosztás, anyagi vonzatú kérdések, különböző találkozási, kapcsolódási formák, lehetőségek feltérképezése, technikai újdonságok megismerése, tanulása, új cselekvési terv készítése, állandó újratervezés.
Reflektáljunk rendszeresen önmagunkra, hetente tekintsünk rá arra, hogy milyen megoldási módok segítettek bennünket, és hol van szükség egy építőbb, több energiát spóroló megküzdési stratégiára.
És végül ne feledkezzünk el egy nagyon fontos megküzdési mechanizmusról, a humorról. Hiszen bizonyított, hogy a humor és a stressz okozta tünetek fordított arányban állnak egymással! Nevessünk magunkon is, gyermekeinkkel, ismerőseinkkel, keressük a humor, a derű, vidámság, nevetés lehetőségét ezekben a megváltozott hétköznapokban is.
+ 1 GYAKORLAT:
A mellékletben található kérdések mentén vizsgáld meg ezt a megváltozott helyzetet és az arra eddig adott reakcióidat.
“Aki harcol, veszíthet. Aki nem harcol, már vesztett is.”
Bertolt Brecht