Boldog Óvoda
Társas kapcsolatok. Barátság.

A lazító gyakorlatok és az ének után, mindenki a mellette ülő csoporttársának feltette a kérdést:”Kis barátom, hogy vagy?”.
Jó volt látni, hogy a gyerekek mosolyogva kérdezték meg egymástól és mosolyogva, kivétel nélkül válaszolták: jól.
Gyakorlati részét úgy valósítottam meg, hogy minden gyereknek vágtam ki piros szíveket, amire rárajzoltam a jelüket. Egyenként elmondták, ki a csoportban a barátjuk és miért, majd feltűzték a saját jelükkel ellátott barátság szívet a megnevezett társukra, társaikra. Voltak, akik 4-5 gyereket is felsoroltak.
Az indoklások között nagy szerepet játszottak a délelőtt folyamán történtek. A csoportban szinte mindenki így indokolta, hogy miért a barátja az általa megnevezett társa:
– szokott velem kirakózni
– sokat játszunk együtt
– vigyázhattam a játékára
– szoktunk együtt rajzolni. építeni.
Ketten azonban csak egy barátot neveztek meg (egymást) és az indoklásban már nem csak a játék volt megnevezve, hanem az érzelmek is pl: ha szomorú vagyok, odajön hozzám, mindig segít, számíthatok rá, ha valamit hoz, nekem mutatja meg először .
Érdekes volt látni, hogy voltak meglepő barát megnevezések, nem azokat mondták, akiket mi óvónők gondoltunk volna a megfigyeléseink alapján, akik együtt szoktak sokat játszani, hanem a délelőtti játékban együtt játszók nevezték magukat barátnak, de még így is előfordult, hogy akit az egyik gyerek barátnak mondott a másik őt már nem nevezte barátjának. Voltak hiányzók a csoportban őket is megnevezték, nem csak azokat, akik ott voltak.
Érdekes helyzet lesz, ha visszajönnek a hiányzók és újból beszélgetünk a barátságról, barátról, megkérdezve ki kinek a barátja. Kíváncsian várom, hogyan alakulnák át a baráti kapcsolatok.
Volt olyan gyerek a csoportban, aki azt mondta, hogy neki nincs barátja. A kérdésre, hogy „szerinted miért nincs?” válasz: mert rossz vagyok.
Figyeltem arra, hogy mindenkinek legyen baráti szívecskéje, ezért aki nem kapott a csoport társaitól, kapott tőlem.
Lezárásként az „add tovább az ajándékot” játékot játszottuk, melyben a kézfogást, a simogatást, az ölelést kellett a mellette ülő társának átadni, amíg a kör be nem zárult.

Ez a mondat gyakran elhangzott eddig, egy- egy kisebb- nagyobb csete-paté, sértődés után. Mi négy csoportban kezdtük kipróbálni a programot, és minden óvodapedagógus pozitív visszajelzéssel élt. A beszélgetőkörök mellett mindennapossá vált az egymás iránti érdeklődés- „Kis barátom, hogy érzed magad?”- miközben egy más kezét is megfogják, egymás szemébe néznek. A barátságláncokat nagy izgalommal készítettük és egyáltalán nem volt fontos, hogy ki, ki mellé kerül. A mesék, dalok meghallgatása után, olyan megfogalmazásokat hallhattunk, amelyeken magunk is elámultunk. A legfontosabb mondat azonban az volt, hogy: „Mindenki, mindenkinek a barátja.”