Óra elején megbeszéltük, hogy ki milyen csoporthoz tartozik, miért szereti azt a csoportot. Miért fontos, hogy a kapcsolatainkat ápoljuk?
Társas kapcsolatok ápolása
Az órán a mesében szereplő állatok bőrébe bújva próbáltuk felfedezni a baráti kapcsolatok fontosságát. Az óra témájának feldolgozásánál lehetőség adódott csoportos, valamint a dramatikus játékra. A tanulságot a virágszirom sablonba beírtak elmondásával sikerült elmélyítenünk.
A novemberi boldogságóra során a „Társas kapcsolatok ápolása” volt a témánk. A foglalkozáson körbejártuk, miért is lényeges, hogy embertársainkkal, mikro- és makro környezetünkkel harmonikus kapcsolatot alakítsunk ki. A téma fontos elemének tartottam, hogy a gyerekek játékos formában megfogalmazzanak olyan állításokat, melyek társaik pozitív tulajdonságait emelik ki. Ennek célja a kapcsolati rendszer erősítése volt. Ehhez a tanulók kis kört alkottak, és a mellettük állóhoz fordulva mondtak dicsérő szavakat a másiknak, eszközként egy plüss kutyust adtak körbe. Ilyen mondatok hangzottak el például:
– „Kedves vagy.”
– „Szépen rajzolsz.”
– „Szép a szemed.”
A legtöbben kissé félősen, de láthatóan jól eső érzéssel fogadták a kedves szavakat.
A foglalkozás másik felében a közös emlék alkotáson volt a hangsúly. Olyan őszi fát készítettünk, aminek „leveleit” a gyermekek festékbe mártott ujjlenyomatai alkottak. A kép többi részéhez pedig szintén mindenki hozzátett valamit. Valaki kis napocskát rajzolt rá, valaki virágot stb. A képet végül keretbe foglaltuk, hogy arra évekkel később is ránézve a közös emlék alkotás jusson eszünkbe.
Az 1. évfolyamos gyerekekkel a barátságról beszélgettünk, kinek mit jelent a barátság. A tanulók elmondták a saját élményeiket, tapasztalataikat, ki milyen ajándékot adott illetve kapott a barátjától, ki hogyan tölti az idejét a barátjával. Piros kartonból szívecskéket vágtunk ki, amikre barátságról szóló idézeteket ragasztottunk, melyeket felolvastam és példákon keresztül közösen megbeszéltük a jelentésüket.
A Boldogságóra Alapprogram november havi témája a Támogató kapcsolatok témát dolgoztuk fel első osztályos tanulókkal 2025. november 7-én.
Az óra ráhangolódással kezdődött, érzelmi arcok felismerésével. Ezt követően egy rövid mesét hallgattak a vitáról. Megbeszéltük a következményeket, és hogy ki mit tett volna másképp.
Barátság szívet alkottunk, kinek ki a barátja és miért. Kiemeltük a pozitív tulajdonságokat.
Kezük körbe rajzolása után csoportmunkában dolgoztuk fel mivel ajándékoznád meg társadat, amivel boldoggá teheted.
Frontális munkában helyes és helytelen viselkedési kártyákat csoportosítottunk.
Puzzle szív kirakása következett, csoportmunkában. Majd smile érzelmi arckifejezéseket párosítottak. A gyerekek nagyon jól érezték magukat .
Fejlesztési területek: empátia, érzelmi tudatosság, szociális készség, kommunikáció.
A sok közös játékon alapuló élményszerzés az ovis kor alapja, a kooperációs készség, az empátia, a tolerancia, a szociális kapcsolatok erősítésén keresztül. A Száll a madár, száll,ki fájára száll kezdetű népi játék segítségével még tudhattunk ki kinek a barátja. Illetve a két arcú polip mutatásával a kedvünket is be tudtuk azonosítani és megbeszéltük ha valaki szomorú volt.
Boldogságóra 6. osztály- Társas kapcsolatok ápolása
November 6. az iskolai erőszak, bántalmazás nemzetközi napja. Ennek apropóján és az osztályban történt konfliktusok kapcsán beszélgettünk a bántalmazás formáiról. A játékos viccelődést el kell határolni a bántó kigúnyolástól, az árulkodást a bántalmazó elleni segítségkéréstől. A gyerekek elmondták egymásnak sérelmeiket, az őket ért bántó, sértő, kevésbé vicces mondatokat felírták egy papírra, galacsint formáltak és a kukába dobták, hogy ezáltal megkönnyebbüljenek. Ezt követően sétáltunk egyet a gyönyörű őszi erdőben, levezettük a bennünk lévő feszültséget.
A társas kapcsolatok ápolása témára a hála zenéjével hangolódtunk. A süni irigy lesz című bábjáték meghallgatása után beszélgettünk a helyes viselkedésről, arról, hogyan kell jó barátnak lenni, hogy milyen dolgokkal, cselekedetekkel tudjuk erősíteni a csoport összetartó erejét.
„Mindenkinek van barátja” játékkal a baráti kapcsolatokat tudtam erősíteni, mellyel kialakult egy összetartozást jelképező „szeretetháló”. A szeretetfonal gurítása közben a gyerekek elmondhatták egymásnak, hogy mit szeretnek a másikban. „Azt szeretem benned, hogy…”
A gyerekek lerajzolhatták magukat a barátaikkal, amit elhelyeztünk a folyosón és együtt örülhettünk a kész alkotásokban.
Barátság karkötőt is készítettünk, melyet a gyerekek kivághattak, kidíszítettek, rárajzolhatták a barátaik jelét.
A Társas kapcsolatok ápolásával a csoport összetartozását, egymás elfogadását erősítettem.
Beszámoló a Boldogságóra program novemberi foglalkozásáról
Intézmény: Áldás Református Óvoda
Cím: 4642 Tornyospálca, Kossuth u. 111.
Korcsoport: nagycsoport
Téma: Társas kapcsolatok ápolása
Foglalkozást vezette: Dicsőné Berecz Enikő
Időpont: 2025. november hónap
A Boldogságóra program novemberi témája a társas kapcsolatok ápolása volt, melynek célja a közösségi élmények erősítése, az érzelmi intelligencia fejlesztése és a barátság fontosságának tudatosítása. A foglalkozás megvalósítása a tervezett ütemben és a program szellemiségének megfelelően zajlott. A szervezési feladatok előkészítése – az eszközök bekészítése, a megfelelő tér biztosítása és a szellőztetés – zavartalanul megtörtént, így a gyermekek nyugodt és barátságos környezetben vehettek részt a tevékenységekben. A motivációs játék („Kinek adnád a szívecskét?”) már a foglalkozás elején megalapozta az elfogadó, szeretetteljes légkört a csoport tagjai örömmel és bátran osztották meg érzelmeiket társaikkal. A relaxációs gyakorlat („Dombrítok, mint a cica…”) segítette a ráhangolódást, és jól előkészítette a figyelmet igénylő tevékenységeket. A foglalkozás kezdő éneke, Bagdy Bella: Ha boldog vagy mutasd meg mindenkinek című dal, mozgásos kísérettel vidám, oldott hangulatot teremtett. A téma bevezetését beszélgetés és játékos mozdulatsorok (gyöngysor játék) kísérték, amelyek erősítették a gyermekek közösségi élményét és pozitív érzelmeit. A mesehallgatás és feldolgozás központi szerepet kapott: Boldog Dóra báb és a Hóbuci a barátságos hóember című verses mese segítségével érthető, élményszerű módon találkoztak a barátság témájával. A mese utáni beszélgetés során megfogalmazták saját tapasztalataikat, gondolataikat, ezzel fejlődött önkifejező képességük és érzelmi tudatosságuk.
A Boldog Mondóka elmondása után a szívecskék felkerültek a Boldogságfüzérre, amely láthatóan is megerősítette az élményt és a közös értékeket.
A kézműves tevékenységek – barátság karkötő készítése fonalból és barátságvirág készítése barátságszirmokból – fejlesztették a finommotorikát, türelmet és együttműködést. A közös alkotás erősítette az összetartozás érzését, a környezettudatosság pedig megjelent az újrahasznosítás szempontjainak beépítésével. A Boldogságvár harmadik lépcsőfokának díszítése szimbolikus lezárása volt a foglalkozásnak, amely során minden gyermek aktívan részt vett. A záró ének (Bagdy Bella: Boldog vagyok) közös éneklése és a felszabadult tánc megerősítette a foglalkozás pozitív érzelmi hatását. A csoport tagjai végig motiváltak, érdeklődőek és aktívak voltak. A pedagógiai célok maradéktalanul teljesültek: a társas kapcsolatok megerősödtek, az érzelmi intelligencia fejlődött, a közösségi élmény mélyült. A téma továbbvitelébe a családok is bevonásra kerültek: a családfa készítése otthoni feladatként hozzájárult a szülő-gyermek kapcsolatok erősítéséhez, valamint az óvodai és családi nevelés összhangjához. A családok aktívan részt vettek a feladatban, a faliújságon megjelenő alkotások közös büszkeség tárgyát képezték. Összességében a novemberi Boldogságóra foglalkozás sikeresen valósult meg. A gyermekek fejlődését szolgáló célok elérésre kerültek, a program hozzájárult a közösség kohéziójának erősítéséhez, az érzelmi tudatosság növeléséhez és a barátság értékeinek megéléséhez. A foglalkozás élményszerű, gyermekközpontú és életkorilag megfelelő volt, teljes összhangban a Boldogságóra program szemléletével.