Sombereki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Társas kapcsolatok ápolása
A Pitypang óvodában a Boldogságóra 3. hónapjának témája a Társas kapcsolatok ápolása valósult meg. „Kis barátom, hogy vagy?\” Játékkal hangolódtunk arra, ami a kapcsolat működésének alapvető szempontja az, hogy kifejezzük érdeklődésünket, a másik iránt. A gyerekekkel a családról és a barátokról gyűjtöttük a jellemzőket a beszélgetés során. Ezt követve megneveztük ki –kinek a barátja, kit szeretne párjául, játszótársául ehhez elkészítettük a barátság láncot, majd hálájuk jeléül a barátok elkészítették és átadták egymásnak a barátságkarkötőt. Nagyon tetszett a végeredmény és e közben örültek, hogy egymásra figyelnek, és együtt dolgoznak.
Téma feldolgozását, „a tavaszi ébresztő” mesével folytattuk, Boldog Dóra hívására. Mese után megbeszéltük miért volt jó a Medvének, milyen érzés lehet az, amit érzett a medve.
Fogjunk össze! Építsük meg együtt! Építőkockákkal játszottak folytatásként a gyerekek. Közösen építettek valamit tetszőlegesen, majd az elkészült építményt együtt átbeszélve pozitívan értékeltük.
Miután megismerkedtek a gyerekek a “Süni irigy lesz” című bábjátékkal a mese után megbeszéltük, hogy miért nem jó, ha irigyek vagyunk. Naponta jó cselekedetekkel, szép szóval, akár egy mosollyal segítünk azoknak a gyerekeknek, kik szomorúak, vagy valami miatt bánatosak.
A foglalkozás lezárását a barátság jele színezéssel zártuk, ami a boldogság várának harmadik lépcsőfokára kerültek fel.
2018.11.29.
Vigyázzunk egymásra – 1. egy buborék a család segítő szerepéről, míg kicsik vagyunk, mert a család az első és első a család!
2. a pozitív és negatív oldal közti különbségét emelnénk ki, tégy a közösségért, légy a közösség (hasznos) része!
Próbáltuk a formákkal, színekkel érzékeltetni a hangulatokat.
Köszönjük!
A társas kapcsolatokról szóló foglalkozáson baráti páros pacsival köszöntöttük egymást, elénekeltük Bellával a Pozitív mondókát, majd felültünk a vonatra, és együtt indultunk el a Boldogság várába. Miközben az alagúton áthaladtunk mindenki elmondta, ma miért hálás.
Megbeszéltük, miért fontos, hogy mindenkinek legyen barátja, és ujjlenyomatainkból barátságvirágot készítettünk. Elmondtuk egymásnak, hogy ki miért szerethető.
A tündérek új mesét is hoztak, amiből kiderült, hogy milyen jó érzés egy közösséghez tartozni. Elmondtuk, hogy miért jó, hogy mi egész nap együtt lehetünk, mire vigyázzunk, hogy mindenki jól érezhesse magát. A barátság jelét közösen feltettük a vár 3. lépcsőjére, és rajz órán elkészítettük a plakátot.
A feladat megoldásakor a gyerekek csoportokban dolgoztak, így több videó is született. A csoportok különböző módon ragadták meg a feladat lényegét. Voltak, akik arra fókuszáltak, hogy egy-egy problémára melyik számukra fontos ember, miként reagál, míg mások magának a kapcsolatnak a bemutatására helyezték a hangsúlyt. A gyerekek videói az alábbi linkeken érhetők el:
Ebben a hónapban a társas kapcsolatokról beszélgettünk. Egy óvodás csoportban ez folyamatosan változik, alakul, formálódik.
Már az eltelt három hónapban is nagy változások mentek végbe csoportunkban. Mivel vegyes életkorú gyerekek járnak a csoportba, a társas kapcsolatok erősödnek leginkább. Barátságok szövődnek-szakadnak-élednek újra, sokszor naponta. A kisebbekre ugyanakkor szinte egyformán figyelnek, terelgetik őket.
A beszélgetések alkalmával gyakran hangzottak el a szülőkkel kapcsolatos pozitív érzések és a „barátom, mert…” gondolatok.
Az anekdotákat a gyerekek nyelvtanórán írták meg. Mindenkinek született egy-egy ilyen fogalmazása. A nehézséget egyértelműen a műfaj megragadása okozta. Végül az alábbi szövegeket választottam ki a feltöltéshez:
Lánykérés
Ha hiszitek, ha nem, a nagypapával ugyanitt ültünk pontosan ma 30 éve, amikor megkérte a kezem ezen a régi teraszon. Még a mai napig emlékszem minden pillanatra, ami aznap történt. Éppen úgy indult a reggel, mint bármely másik napon, felkeltem, megittam a kávémat, ezután elmentem dolgozni. A nagypapával együtt dolgoztunk egy cégnél. Minden úgy volt, mint egy átlagos pénteki napon. Egyszer csak már majdnem letelt a munkaidőnk, amikor odalépett hozzám a nagypapa, és így szólt:
– Lenne kedved esetleg ma velem vacsorázni?
Mit is mondhattam volna, a nagypapátok már akkor is egy nagyon sármos, vicces férfi volt, így szívesen mentem vele.
Nagyon izgatott voltam aznap este, mert valahogy éreztem, hogy különleges lesz ez a nap, nem olyan, mint a többi randi. A nagypapa este 7-kor ott állt az ajtóm előtt egy csokor virággal, majd elvitt a város legjobb éttermébe, nagyon jól telt az este, nevetgéltünk, beszélgettünk, szóval jól éreztük magunkat.
A vacsora után elvitt egy parkba, ahol sétálgattunk kézen fogva, mint ahogy tette ezt minden szerelmes pár. Mégis az este fénypontja az volt, mikor a nagy sétálások közepette egy mókus ugrott elénk a fáról. Na, amilyen erősnek és magabiztosnak mondta magát nagyapátok, éppen annyira ijedt meg és sikoltott fel, pont mint egy kislány. Csak gondoljatok bele: szép fiatal hölgy sétál egy nála másfél fejjel magasabb izmos férfival, erre jön egy kis mókus, és a nagy és erős férfi egy hisztis kisgyerekké válik. Mulatságos volt, ahogy a nagyapa a hátam mögé ugrott, mikor megpillantotta. Ekkor még azt hittem, ez volt az est fénypontja, annyira nevettem. De tévedtem. Mikor a kellemes és mulatságos este a végéhez közeledett, kezdtem azt hinni, hogy jó, enni volt, és majd másnap találkozunk. Hát nem így történt. A séta után leültünk erre a régi padra, ami felett egy fatető állt ezen a teraszon. Beszélgettünk, és nagypapa letérdelt elém:
– Lennél a feleségem? – kérdezte.
Mondanom sem kell, a válaszom igen volt.
Horgászat
– Nagypapa! Mesélj nekünk valamit!
– Na jó, drámáim, elmesélem nektek, hogy milyen élményben volt részem a régi szép időkben. Egyszer régen, még mielőtt megismertem volna a nagymamát,nagyon sokat jártam horgászni. Minden vízfelületben horgászni akartam, még a pocsolyákban is, hátha fogok valamit. Egyik horgászatom során már három napja sátoroztam a barátokkal a Tisza-parton, de a boton kívül még semmit sem fogtunk. Egyszer csak valami megmozdította a csalit, majd megint semmi. Vártunk, vártunk. Eltelt egy perc, majd még kettő, de semmi. Öt perc elteltével megint megmozdította valami a csalit, de csak nagyon óvatosan. Majd megint semmi. Gondoltuk, valami kis vakarék szórakozik velünk, amikor hirtelen megmozdult a víz egy óriási tolóhullám kíséretében, mire odanéztünk, már rohant is a szörny a csalival. Azonnal bevágtam, és éreztem, hogy hosszú küzdelem lesz ez azzal a valamivel, ami a bot másik végén van. Próbáltam fárasztani, húzni, tekerni az orsót, de mintha egy fát akartam volna a víz alól felhúzni, olyan nehéz volt. Ekkor nem gondoltam még, hogy ez csak a kezdet. Fél óra huzavona után azt hittem, végre felülkerekedhetek rajta. Éreztem, hogy a feje jön felfele. Megpillantottam a farka végét. És abban a pillanatban új erőre kapott, megindult, és vontatta a rejtélyes óriás a csónakot. Húzta, húzta, de nem szabadult. A megakasztása után másfél órával is, de végül sikerült a csónakba emelni. Kiderült, hogy egy méretes szürkeharcsa volt az. 60 kg és 1,5 méter hosszú. Szájában ezernyi fog csillogott a napsütésben, és a szeme vérben forgott a dühtől. Farkával, mint egy ostorral, úgy csapkodott, de elkaptuk, vége volt a dalnak. Ükapám sem értette, hogy kaptuk el ilyen gyorsan. Nagyapám szájtátva mondta, hogy ez is valami, és egy másik óriási nagy halról mesélt, amit korábban fogott. És ekkor, ahogy mind ráfigyeltünk, hirtelen belecsobbant a vízbe a kifogott hal. Gyönyörűen hullámzott rajta a fény, ahogy a vízbe placcsant, majd a lábunk előtt hatalmas hullám érte el a partot. Azóta is várom, hogy egyszer újra horogra akad. Remélem, ti majd kifogjátok azt a szépséges veszedelmet.
