A társas kapcsolatok témakört beszélgetéssel indítottuk, ahol a gyerekek elmondhatták, hogy milyen jó tartozni egy csoporthoz, ki milyen közösségnek a tagja, s ez mit jelent számukra. Elkészítették a barátságötös rajzaikat, ahol saját tenyerüket körberajzolva leírták a számukra legfontosabb öt tulajdonságot, amely egy jól működő barátság fenntartásához szükséges. Végül tablót készítettek, melyre olyan csoportról készíthettek rajzokat, mely számukra valamiért nagyon kedves, esetleg a vágyott közösséget is megjeleníthették, ahová tartozni szeretnének. Kedves rajzok születtek a barátság, a család témakörében, illetve olyan tevékenységekről, amelyet társakkal sokkal jobb átélni, mint egyedül. Pl.: elmenni a moziba, kutyát sétáltatni, együtt játszani a pajtásokkal… Végezetül 5 általuk választott társukhoz egyenként olyan tulajdonságokat rendeltek hozzá, mely leginkább kifejezte az illető személyiségét. A gyerekek jól érezték magukat az órán, meg tudtak nyílni egymás előtt, s el tudták mondani gondolataikat, érzéseiket a témával kapcsolatosan.
Társas kapcsolatok ápolása
A hónapban a társas kapcsolatokról beszélgettünk. A gyerekek főleg az otthoni kapcsolatokat emelték ki a rajzaikon. Mivel néhány tanuló beteg volt, így nem került fel mindenki munkája a „tablóra”.
Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola
Naftalin, a magányos törpe
Naftalin, a törpe ma is magányosan sétálta körbe birtokát, hiszen valamiért egy ideje senki feléje sem nézett.
Naftalin, ha átlépte birtokát, búslakodva nézte a többieket, akik közösen játszottak, és annyira el voltak foglalva a közös játékkal, hogy észre sem vették Naftalint.
Ekkor a kis törpe megpillantott a fák között valakit. Naftalin odament hozzá, Egy törpe kislány ücsörgött a bokrok között.
-Mi a baj? Miért nem játszol a többiekkel?-kérdezte Naftalin a kislányt.
-Nincsenek barátaim. birtokom felé se néz senki!-szomorkodott a kislány.
Erre Naftalin nagyon megsajnálta a törpe kislányt, s mert jó szíve volt, és nagyon jól tudta milyen érzés magányosnak lenni, örök barátságot kötött vele.
Erre aztán a többi törpe is felfigyelt, és hívták a két barátot játszani.
Ettől a naptól fogva senki nem maradt barát nélkül a törpék erdejében. Csupa vidámság lett ott az élet, soha nem szomorkodott senki, mégpedig azért nem, mert a törpéknél a barátság varázslatos volt!

Rétsági Általános Iskola Madách Imre Tagintézménye
Különlegesen kezdődött ez a hónap: a tanító néni is Boldogságóra képzésen vett részt, és így ő is gazdagíthatta társas kapcsolatait, és tudását:)
Kedves műsorral, énekkel, versekkel köszöntöttük a Faluházban az időseket – hiszen tágabb környezetünk emberi, szép, tiszteletteljes kapcsolatai is nagyon fontosak! Le is rajzoltuk őket a „Kör közepén” ábrába.
A Szív-staféta, a keresztrejtvény szépen ráhangolt a témánkra, de kedvenc volt a „Nyuszi, az őzike, meg a répa” című mese is. A kicsik most ismerték meg a Szeretet-zuhanyt, és mindenki imádta a Sziámi-játékot.
Rajz órán, alkotás közben egy tündéri mesét fabrikáltunk közösen Naftalinról, a törpéről, aki már soha többé nem lesz magányos. Daloltunk is neki: „Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek….”
Szent Márton napján együtt kézműveskedtünk, lámpásokat készítettünk az ovisokkal és a szülőkkel együtt – és rétes-masszázst kaptunk egymástól, Márton köpenye emlékére. Utána még a hideg estén is csodás élmény volt az együttlét, mert a tüzet gyújtottunk, s kis lámpásaink beragyogták lelkünket:)
A hónap végén pedig büszkén ünnepeltük a Szépolvasó versenyen győztes társainkat, akik tovább vitték jó hírét kicsiny iskolánknak.
Mennyire fontos a közösség!? Milyen közösségekben élünk? Hogy kapcsolódunk egymáshoz? Mennyire jó, hogy kapcsolódhatnak egymáshoz! Mit tudunk adni és mit kapunk egymástól.
Hópehely tabló. Ahogy a hópelyhek összekapcsolodnak úgy mi is…
Pécsi Illyés Gyula Általános Iskola
Rajzos „fotóalbum” készült a társas kapcsolatok hónapjában. Két csoportra osztva készültek el a gyerekek a feladattal tanórán.
A társas kapcsolataink minősége és megléte vagy éppen hiánya végigkíséri életünket.
A téma alapos megbeszélése után A gomba alatt című mese komplex feldolgozása követte. A társas kapcsolatok megbeszélésekor a gyerekek édesanyjukat és édesapjukat említették mint az életükben legfontosabb személyt. A nevelőszülős gyerekek édesszüleikhez, testvéreikhez való feltétlen ragaszkodása megható volt. A hónap dala előhívta a gyerekek pozitív érzéseit. Kitárulkoztak és elmesélték
A társas kapcsolatok fontosságát, az összetartozás érzését egy guriga fonállal szemléltettem a gyerekeknek.