Mosolygós
Ennek a boldog napnak a kellékei a mosolygós arcok voltak. A pólókon, a jutalom lufikon, a párnákon és persze a gyerekek arcán. Játékos, táncos bemutatók, rejtvények, drámafoglalkozás, Ki mit tud? színesítette a napot.
Társas kapcsolatok ápolása
Kőbányai Szervátiusz Jenő Általános Iskola
Sok móka, közös játék, egymásra hangolódás. Erről szólt a november.
Mezőlaki Arany János Általános Iskola
Mindenki választhatott egy jól működő társas kapcsolatot az életéből, melyről rajzot készített. A sok rajzból állt össze az album.
A társas kapcsolatok ápolása témát „Az igaz barát az, akire a szükségben is számíthatunk.” idézettel kezdtük. Megbeszéltük, hogy a mindennapi életünk legnagyobb részét valamilyen közösségben, társas közegben töltjük. Összegyűjtöttük ezeket a közösségeket, a benne elfoglalt szerepeinket, mit kapunk ezektől a közösségektől és mi az, amit elvárnak ezekben tőlünk. Beszéltünk a boldogtalanság legnagyobb forrásáról, a magányról. Arról, hogy egyedül nehéz és nem jó lenni, ezért nagyon fontosak az ember életében a társas kapcsolatok és a számunkra fontos emberek megölelése is.
Játszottuk a távíróoszlop és a szoborpark játékokat és egymással szembe fordulva kifejeztük a másikkal szembeni nagyrabecsülésünket.
Taksony Vezér Német Nemzetiségi Általános Iskola
Ez még akkor készült, mikor még együtt lehettünk az iskolában…
Taksony Vezér Német Nemzetiségi Általános Iskola
Ez még akkor készült, mikor még együtt lehettünk az iskolában…
2019. november 18.
Kicsit álmosan és nyűgösen indult a nap. Nem volt kedvük se énekelni, se meditálni, de elhitték nekem, hogy ezen az órán is jól fogják érezni magukat.
Elmondtam nekik, hogy a társas kapcsolatokról fogunk beszélgetni a mai órán és megpróbáljuk kideríteni, hogy miért leszünk boldogabbak, ha ápoljuk a kapcsolatainkat a családunkkal, barátainkkal és ismerőseinkkel.
Megkértem őket, hogy töltsenek ki egy kérdőívet (szociometriai felmérés), amely számomra azért fontos, mert ebből láthatom az osztály kapcsolati hálóját. Olyan kérdések szerepeltek benne, mint: Ki a legjobb barátod?
Ki az, akire számíthatsz?
Vitás kérdésekben kinek a véleményét tartanád döntőnek?
Kire bíznád a titkodat?
Szerinted kit szeretnek a legtöbben az osztályban? stb.
Amíg a kérdőív kérdéseire válaszoltak, szerintem rá is hangolódtak a témára.
Miután összeszedtem a kérdőíveket, arra kértem a gyerekeket, hogy sorolják fel az igazán jó barát tulajdonságait. Ezeket felírtam a táblára.
Ma is kivetítettem a falra a tankönyv szövegét, így ők is olvashatták velem együtt „A róka és a farkas a lakodalomban” című mesét. Megkértem őket, hogy mondják el, mi a véleményük erről a barátságról.
A következő feladatban arra kértem meg egy tanulót, hogy válasszon magának egy párt, menjenek ki a teremből és találjanak ki egy olyan történetet, amelyet ha eljátszanak a többieknek, akkor egy jól működő kapcsolatra fogunk ismerni. (Az Amerikából jöttem, mesterségem címere nevű játék mintájára)
Miért boldogabbak azok, akiknek több a barátjuk, jó kapcsolatuk?
Erre a kérdésre kerestük a választ. A konklúzió az lett, hogy aki többet ad, az többet is kap vissza.
Végül két oszlopot alakítottunk ki. A hátsókat arra kértem, hogy írjanak, vagy rajzoljanak valami kedveset az előttük álló hátára, amit aztán továbbítani kellet a legelső tanulóig, és neki kellett hangosan kimondani a megoldást.
Az óra végén megkérdeztem őket, hogy egy tízes skálán hányasra értékelnék a hangulatukat és a 7 volt a legrosszabb, amiről megállapítottuk, hogy sokkal jobb, mint az óra eleji.
Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum
Társas kapcsolatok alakítása a IV. osztályban
November végén, készülődve az adventre, különös mesét olvastam a gyerekeknek a reggeli találkozáskor. Derek Munson: Az Ellenségsüti című meséjét hallgatták meg. Rövid beszélgetés után, elgondolkodtunk, hogy számunkra ki az a szamșly az osztályból, akinek talán még esélyt sem adtunk, hogy közeledjen, akivel mi magunk sem keressük az együtt töltött időt. Kiválasztotta mindenki párjának azt a személyt, akinek esélyt sem adott még, hogy megbarátkozzon vele. Aztán hozzáfogtunk páronként összeállva ELLENSÉGSÜTIT készíteni. Mézeskalácsokat sütöttünk aznap, és mindannyian próbáltak az illető gyerek mellett maradni, együtt dolgozni.
Másnap hozzáfogtak a párok csomagolni a mézeskalácsokat, házikókat…. E napok folyamán a kiválasztott társsal díszítették a termet, majd készítettünk közösen hópelyheket, díszeket, amikkel az osztályt is díszíthettük. Óriásöleléssel zártuk e pár napot.
Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum IV. osztálya
Tanító: Renn Renáta
Nagykőrösi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
A havi témát egy vidám játékkal, betűkereséssel kezdtük. A terem különböző pontjain betűk voltak elrejtve, amit meg is kellett keresni, és belőlük szavakat kellett a hívó gondolathoz alkotni.
A 4 szó szerint alakítottunk csoportokat, ki melyik szó alkotóelemét tette fel a táblára, abba a csoportba került.
Mindegyik csoport ugyanazt a szituációt kapta meg feldolgozásra, megoldásra (a csoport egyik tagja hazudott a másiknak, a többiek pedig ezt megtudták, volt, aki el akarta mondani, volt aki úgy gondolta, amit nem tudsz, nem fáj). A kis előadások végén megbeszéltük, miért volt más és más a megoldáshoz vezető út.
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
Iskolánkban minden alsós boldog:) Tanítóink az alsós évfolyamon minden osztályban tartanak boldogság órákat. A „kicsik”, tehát az első és második osztályosaink leginkább a barátkozás és hála témákon keresztül vezetődnek be a boldogságórák világába. Mivel az első két évben kiemelt fontosságú a közösségépítés, a barátkozás témája többször is előkerül az év során. Idén Viki néni az aktuális ünnepekhez és jeles napokhoz kötötte a boldogságórákat. Ősszel hálát adtak az állatokért és környezetünkért az állatok világnapján, a karácsony környéke a jó cselekedetekkel telt és természetesen az osztály egész évben barátkozott.