Egymás csuklójára felkötött pamutzsinór jelképezi az igaz barátságot.
Társas kapcsolatok ápolása
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézménye
A kis elsőseim nagy örömmel fogadták, hogy ebben a hónapban megörökíthették és rajzba önthették, hogy milyen fontos és meghatározó társas kapcsolatokkal rendelkeznek. Így a rajzokban fellelhető például a szülő és a tesvéri illetve az osztálytársi, baráti kapcsolataik is.
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
A gyerekek leírtak 5 tulajdonságot ami a jó barátsághoz szükséges.
Budapest XVI. Kerületi Általános Iskola
Öt csoportot alakítottam ki, random módon.
– 1.”evős”; 2.”játszós”; 3. „beszélgetős”; 4.”kockázós” ;5. „telefonozós”
– Megbeszéltük: ki, hogyan érezte magát az adott csoportban; melyik csoportba szeretne tartozni;kivel cserélne;
– Tanári kérdés: „Szerintetek melyik témámról beszélgetünk ma?”
Egyből helyes megfejtés érkezett.
Társas kapcsolatok ápolása: – Van társad? Ki ő neked? Miért pont ő?
Ötletbörze a barátság építésére
Történetek elmesélése
Ezt az alkalmat nagyon lazán kezeltem, hagytam, hogy a gyerekek irányítsanak; ugyanis volt egy hete egy helyzet, melyet szerettem volna tisztázni; arrafelé tereltem a dolgokat: közös takarítás volt, és nem mindenki vigyázott utána a rendre és tisztaságra.
Sikerült mindent tisztáznunk, megbeszélnünk.
Az óra nagyon jó hangultban telt. Az összes tanulónak sikerült egyből ráhangolódnia a témára, így szinte mintha csak beszélgettünk volna, nagyon szuperul és gyorsan eltelt az idő. Ezt a született rajz is alátámasztja.
A foglalkozást relaxációs gyakorlattal, „napimádás” kezdtük, levegő beszívásával majd kifújásával kieresztettük a rossz és szomorú dolgokat magunkból. Beszélgetőkört alkottunk, ahol megbeszéltük miért jó, ha van barátunk és mit is jelent a barátság. A foglalkozást Bezzeg Andrea: Tavaszi ébresztő c. meséjével folytattuk. Ezt követte a „Kis barátom hogy vagy?” c. játék amely során, mindenki elmondhatta, hogy hogyan érzi magát. Barátságláncot készítettünk, ahol a gyermekek az előre kivágott emberfigurákat, kiszínezték ugyan olyanra mintha saját maguk lennének, a jelüket a figura hasára rajzoltuk, majd a barátok átadták egymásnak az elkészült bábokat, és egy nagy kört alakítottunk ki, az általam előre elkészített papír karácsonyfa körül amit elhelyeztünk a „boldogság falunkon”. Ezután, barátságnyakláncot készítettünk, tésztából és fonalból, melyet mindenki a kiválasztott barátjának ajándékozott. A foglalkozást Bagdi Bella: „Ha boldog vagy mutasd meg mindenkinek” c. dalával zártuk.
Novemberi hónap témája a társas kapcsolatok.A munkafüzet segítségével dolgoztuk fel az anyagot.
A hónap témáját a munkafüzet segítségével dolgoztuk fel.Közben a hónap dalát hallgatjuk.
Karácsony közeledtével sokat beszélgettünk a szeretetről, összetartozásról. A gyerekek örömmel rajzolták le magukat és barátaikat.