A harmadik osztályosok kapcsolatai az iskolában és az iskolán kívül.
Társas kapcsolatok ápolása
A „Kis barátom,hogy vagy?” játékot már ismertük, melyet kibővítettünk az ölelés mozzanatával a párbeszéd végén. Beszélgettünk arról kinek mit jelent a barátság. Nagy hangsúlyt fektettünk az együttes tevékenykedésre. Vegyes csoportosok vagyunk s a nagyobb gyermekekben erősítettük a kicsik iránti érzékenységüket azáltal, hogy az elkészített barátságláncban ők segítettek nekik. A felajánlott dalra egyszerű mozgást kitalálva táncoltunk közösen.
Megérintette a kis magányos Naftalin törpe magányos bolyongása a harmadik osztályosokat. Sokan ragadtak tollat és papírt, s folytatták a mesét. A történetek végére minden megoldódott!
Molnár Ferenc Kéttannyelvű Általános Iskola
Fotóalbumban szereplő képek: Barátok, Osztálytársak, Szülők+gyerekek, Szülők egymás között, Testvérek, Szerelmespár
Fésűs Éva: A kismókus fél diója című mese elmesélésével indítottuk ezt a hónapot. A gyerekekkel sokat beszélgettünk ezt követően a barátságról, arról, hogy mikor jó egy barátság, valamint arról is, hogy miért jó, ha van barátunk stb… A hónap zárása pedig az volt, hogy mindenki kapott 2 diót és azoknak a társainak adhatta, akiket a legjobb barátainak tart. Amikor átadták egymásnak akkor el is mondták, hogy miért ő a legjobb barátja. Sokféle indoklást hallottunk Pl.: mert mindig játszol velem, mert mindig segítesz nekem…Ez alapján készítettük el a mellékletben található szociometriai ábránkat.
Barátságok köttetnek, barátságok léteznek. Barátságom jelekénk fogadd el a karkötőmet.
Nagycsoportosok vagyunk, így már kialakultak a baráti viszonyok. Amikor hárman vannak baráti kapcsoltban, mindig valaki ” nem a barátom” , ezért nagyon jó pozitív alkalmakat sikerült teremteni a téma feldolgozása során. Sok olyan játékot játszottunk, mely a társas kapcsolataikat, társaik elfogadását erősíti. A kacsintós és a keverem- kavarom játékok ezt szolgálták.
Folyamatosan látom (figyelem), ahogy változnak a csoporton belüli kapcsolatok. Látom, ahogy a többiek hogyan fogadják be új osztálytársukat, látom, ahogy új barátságok alakulnak, régebbiek kopnak el. Látom, ahogy a gyerekek a tanáraikhoz viszonyulnak.
A társas kapcsolatok ápolása az egyik legfontosabb dolog életünkben, hiszen mivé lenne az ember társak, barátok, ismerősök nélkül.
Arra törekszem, hogy az osztályon belüli társas kapcsolatok jól működjenek a konfliktusok ellenére is. A Borzok6 egy nagyon jó kis csapat, öröm velük együtt dolgozni, és úgy érzem, ők is szívesen mondják egymásról: „ő az osztálytársam!”.
A Baráti segítség című mese segítségével ráhangolódtunk a társas kapcsolatok témára. Beszélgettünk a barátságról, mit is jelenthet. Arról, hogy miért jó, ha van barátunk miket tehetnek egymásért a barátok. A beszélgetés során szóba került a segítőkészség fontossága, amely nagyon szép, pozitív érzelmeket keltett a gyermekekben egymás iránt. Ezután társas kapcsolatokat fejlesztő játékokat játszottunk ( sziámi ikrek, hagyd el a barátod, pókháló című játékokat).
A tevékenységet vizuális tevékenységgel zártam le. Minden gyermek 3 virágot színezhetett, vághatott ki, melyet a hozzá közel álló gyermeknek ajándékozott. A tevékenységek során a gyermekek nagyon lelkesek voltak.