Ezeket a képeket sajnos nem velem készítették el a 11. osztályosok, mert hosszabb ideig beteg voltam. Ám így is nagyon szép munkák születtek.

A Ficánka csoportban mindig törekszünk arra, hogy a felmerülő problémákat, konfliktusokat gyorsan megbeszéljük, megoldjuk egymás között. A gyerekeket mindig arra buzdítom, legyenek barátságosak egymással, ismerjék meg jobban egymást.
Először is körben ülve elindítottam egy ölelést és egy csillagos varázspálcát, ami mindenkinek mosolyt csalt az arcára, fokozva a csoportunk összetartozását. Mindenki adott és kapott egy ölelést és egy mosolyt, jó érzés ez a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.
Megalkottuk a Ficánkák barátságláncát, a gyerekek a következő mondattal hívhatták a társukat a láncba: „Azért vagy a barátom, mert … .” Kialakult egy igazán hosszú lánc, amely a végén össze is kapcsolódott, hiszen a lánc eleje és vége is össze tudott kapcsolódni, mert ők is barátok.
Így a kialakult barátságkörünkben elénekeltük a „Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek” című dalt. A gyerekek nagyon szívesen énekelnek, táncolnak együtt.
Majd egy gombolyag segítségével elkészítettük a „barátsághálónkat”, úgy hogy elgurítottuk a barátunknak a gombolyagot , meg kellett fogni és nem lehetett elengedni.
A gyerekeket ezután arra kértem, hogy mindenki játsszon együtt a barátjával, alkosson valami szépet az asztaloknál, építsen a szőnyegen.

V.B szeptember végén került a csoportunkba A bemutatkozása nem sikerült valami fényesre: bár beszélni nem tudott-sajnos ma sem-vígan kiáltozva verte, akit ért. rombolta a játékokat, kergette a gyerekeket-de egy óvatlan pillanatban még én is kaptam 2 pofont… A szobatisztaság sem ment, a gyerekek furcsállva nézték a viselkedését. Reggel, amikor ismét jött, az egyik kisfiú, D. megjegyezte: „na, megjött a rossz fiú”. Óhatatlan volt, hogy ne beszéljek velük erről a problémáról, hiszen mindannyiunkat érintett. Elmondtam nekik, hogy B. még nem olyan okos, mint ők, még segítenünk kell neki, hogy ő is tudja,hogyan kell viselkedni az óvodában . Drámajátékkal illusztrálva mutattam be, hogyan kell a verekedést megelőzni: Kezét megfogva, szemébe nézve mondani, hogy „nem szabad!”. Így is tettek és a verekedések csökkentek, majd megszűntek. Beszélgetésünk után és a mindennapi tapasztalataik révén tőlünk, felnőttektől a türelmes odafigyelést látva Ők is kezdték elfogadni, segíteni is társukat. B. is sokat változott, épít, autózik, duplózik, -bár beszéli sajnos még mindig nem tud, megérteti magát. Magatartása elfogadottságával egyenes arányban javult. Az agresszív kirohanásai is elmaradtak.
Sokat beszélgettünk mostanában a barátságról. Arról, hogy a barátok hogyan segítik meg egymást, hogy egymás mellett állnak jóban-rosszban -ez természetesen példák, drámajáték segítségével világítottam meg a számukra. Így került sor arra, hogy kettesével sorakozva a közeli Művelődéséi házba mentünk egy előadást megnézni. B. megfogta B. kezét és azt mondta: „Segítek neki, mert én vagyok a barátja”. Nagyon meglepődtem, bár észleltem a változást, hisz minden nap dolgoztam-dolgoztunk rajta, nagyon gyorsan elfogadottá vált B. a gyerekek szeretik, segítik és ő is szeretettel fordul feléjük.