1. Hangolódás feszítő-lazító gyakorlatokkal
2. Mese meghallgatása-Bogyó és Babóca története
-mese megbeszélése, eljátszása
3. Szülinapozás-közös ünneplés
4. Közös lufizás a tornaszobában
5. Egymás hátának megmasszírozása
6. Hónap dalának meghallgatása, színezés

A társas kapcsolatok témaköre áll a legközelebb a gyermekekhez. A kötődés, a barátság a kicsiknek és nagyoknak egyaránt fontos. Nagyon mélyen érinti őket az estleges konfliktus. Szinte kétségbe esnek, ha a barátjuk valamiért nem játszik velük, vagy azt mondja „nem leszek a barátod”. A barátok biztonságérzetet nyújtanak. Érdekes megfigyelni, ahogy reggel a csoportba lépve szemükkel keresik a kiválasztott csoporttársat. Vajon itt van-e, mikor érkezik? Ha megjön, majd együtt fognak játszani. A barátok segítenek a mindennapok megélésében, a célok megvalósításban. Megvigasztalnak, ha szomorúak vagyunk. Együtt örülnek velünk.
A foglalkozás elején körben ültünk a szőnyegen és üdvözöltük egymást. Örülök, hogy itt vagy Y.X., majd szépen sorban megölelték egymást. Utána légzőgyakorlatot végeztünk, majd beszélgetőkörbe kezdtünk. Szinte mindenkinek volt valami mondanivalója a barátságról. Miért jó, ki a legjobb barát, miért kell óvnunk a barátságot? Bogyó és Babóca barátság meséjét laptopon néztük meg, majd közösen vontuk le a következtetéseket.
A foglalkozást Bagdy Bella: Ha boldog vagy c. dalával zártuk, melyre önfeledten mozogtak, táncoltak a gyermekek.
A visszavezetés a játékba ezen a napon a barátságjavító varázsgép megépítése volt, melyet a kisebb fiúk közösen, összedolgozva készítettek el.

A „Liba-napi” mulatságunk hetébe építettem bele a „társas kapcsolatok gyakorlása” témát, mely nagyon jól illeszkedett a tematikámhoz, hiszen a közösséget megmozgató, összekovácsoló hatása minden gyermekre egyaránt jól hatott. A hagyományápolás, az értékek megtartása és átörökítése mindannyiunk szívügye, így örömmel kezdtem neki a kutatásnak. A témát indító mese: „hogyan osztotta el a paraszt a libákat…”- melyben az osztozkodás, az egymás iránti együttérzés felemelése lételeme a pozitív kapcsolatok kiépítésének. Stílszerűen a liba „csipkedésének” egyik jellemzője előkerült a játékok megegyezésénél, a várakozásoknál, de a közös hang megtalálásával megnyugodtak a kedélyek. Szt.Márton történetének megismerésével a segítőszándék érzését hangsúlyoztam ki, így a „lúd-láb” boldogságjellel ellátva, annak átadása a kéznyújtást szimbolizálta, mely a kölcsönös barátság megkötését, valamint a viszonzást, a segítségnyújtást imitálta. A „jó cselekedet” kocka játék cselekvésre ösztönözte a gyerekeket.( a nagyobbak a kisebbeket segítették: kikísérték a mosdóba, kinyírták a libaformát helyettük…stb) „Ha boldog vagy…”c.-bemelegítő zene jókedvre, közös mozgásra, utánzásra serkentette a gyerekeket. A mozgásos feladatok többsége páros gyakorlatokon alapult, hogy tudjanak összedolgozni, együtt gondolkodni. A „totyog a liba”, a „repül a madár”, a „villámlazítás” jó mókának bizonyult. A beszélgető körben megfogalmazták, hogyan segítenének egymásnak, hogyan vigasztalnák meg egymást, és hogy ki mitől boldog. Az utóbbi kérdésre a válasz nehezebben fogalmazták meg. A libatoll jellegzeteségeit megismerve, egyéni produkciókkal, ügyességekkel (tollfújás, tollal való írás, festés, fosztás..) próbálkoztak , mely pozitívan hatott az érdeklődőkre. Minden általam felajánlott játék, mozgás az együttes élmény megalapozását szolgálta. A hét utolsó napján a bölcsődésekkel közösen a lakótelep környékén (kiterjesztve a kapcsolatépítést) lampionokkal, libafejdísszel kivonultunk az utcára, közben jókedvűen énekelgettünk a lakosok örömére.

A „Liba-napi” mulatságunk hetébe építettem bele a „társas kapcsolatok gyakorlása” témát, mely nagyon jól illeszkedett a tematikámhoz, hiszen a közösséget megmozgató, összekovácsoló hatása minden gyermekre egyaránt jól hatott. A hagyományápolás, az értékek megtartása és átörökítése mindannyiunk szívügye, így örömmel kezdtem neki a kutatásnak. A témát indító mese: „hogyan osztotta el a paraszt a libákat…”- melyben az osztozkodás, az egymás iránti együttérzés felemelése lételeme a pozitív kapcsolatok kiépítésének. Stílszerűen a liba „csipkedésének” egyik jellemzője előkerült a játékok megegyezésénél, a várakozásoknál, de a közös hang megtalálásával megnyugodtak a kedélyek. Szt.Márton történetének megismerésével a segítőszándék érzését hangsúlyoztam ki, így a „lúd-láb” boldogságjellel ellátva, annak átadása a kéznyújtást szimbolizálta, mely a kölcsönös barátság megkötését, valamint a viszonzást, a segítségnyújtást imitálta. A „jó cselekedet” kocka játék cselekvésre ösztönözte a gyerekeket.( a nagyobbak a kisebbeket segítették: kikísérték a mosdóba, kinyírták a libaformát helyettük…stb) „Ha boldog vagy…”c.-bemelegítő zene jókedvre, közös mozgásra, utánzásra serkentette a gyerekeket. A mozgásos feladatok többsége páros gyakorlatokon alapult, hogy tudjanak összedolgozni, együtt gondolkodni. A „totyog a liba”, a „repül a madár”, a „villámlazítás” jó mókának bizonyult. A beszélgető körben megfogalmazták, hogyan segítenének egymásnak, hogyan vigasztalnák meg egymást, és hogy ki mitől boldog. Az utóbbi kérdésre a válasz nehezebben fogalmazták meg. A libatoll jellegzeteségeit megismerve, egyéni produkciókkal, ügyességekkel (tollfújás, tollal való írás, festés, fosztás..) próbálkoztak , mely pozitívan hatott az érdeklődőkre. Minden általam felajánlott játék, mozgás az együttes élmény megalapozását szolgálta. A hét utolsó napján a bölcsődésekkel közösen a lakótelep környékén (kiterjesztve a kapcsolatépítést) lampionokkal, libafejdísszel kivonultunk az utcára, közben jókedvűen énekelgettünk a lakosok örömére.

A „Liba-napi” mulatságunk hetébe építettem bele a „társas kapcsolatok gyakorlása” témát, mely nagyon jól illeszkedett a tematikámhoz, hiszen a közösséget megmozgató, összekovácsoló hatása minden gyermekre egyaránt jól hatott. A hagyományápolás, az értékek megtartása és átörökítése mindannyiunk szívügye, így örömmel kezdtem neki a kutatásnak. A témát indító mese: „hogyan osztotta el a paraszt a libákat…”- melyben az osztozkodás, az egymás iránti együttérzés felemelése lételeme a pozitív kapcsolatok kiépítésének. Stílszerűen a liba „csipkedésének” egyik jellemzője előkerült a játékok megegyezésénél, a várakozásoknál, de a közös hang megtalálásával megnyugodtak a kedélyek. Szt.Márton történetének megismerésével a segítőszándék érzését hangsúlyoztam ki, így a „lúd-láb” boldogságjellel ellátva, annak átadása a kéznyújtást szimbolizálta, mely a kölcsönös barátság megkötését, valamint a viszonzást, a segítségnyújtást imitálta. A „jó cselekedet” kocka játék cselekvésre ösztönözte a gyerekeket.( a nagyobbak a kisebbeket segítették: kikísérték a mosdóba, kinyírták a libaformát helyettük…stb) „Ha boldog vagy…”c.-bemelegítő zene jókedvre, közös mozgásra, utánzásra serkentette a gyerekeket. A mozgásos feladatok többsége páros gyakorlatokon alapult, hogy tudjanak összedolgozni, együtt gondolkodni. A „totyog a liba”, a „repül a madár”, a „villámlazítás” jó mókának bizonyult. A beszélgető körben megfogalmazták, hogyan segítenének egymásnak, hogyan vigasztalnák meg egymást, és hogy ki mitől boldog. Az utóbbi kérdésre a válasz nehezebben fogalmazták meg. A libatoll jellegzeteségeit megismerve, egyéni produkciókkal, ügyességekkel (tollfújás, tollal való írás, festés, fosztás..) próbálkoztak , mely pozitívan hatott az érdeklődőkre. Minden általam felajánlott játék, mozgás az együttes élmény megalapozását szolgálta. A hét utolsó napján a bölcsődésekkel közösen a lakótelep környékén (kiterjesztve a kapcsolatépítést) lampionokkal, libafejdísszel kivonultunk az utcára, közben jókedvűen énekelgetünk a lakosok örömére.

A Tavaszi ébresztő mesét elmesélve, arról beszélgettünk miért fontosak a barátok. Mióta vagyunk együtt, ki miért szeret együtt játszani a csoport társaival. Elmesélték miért az a barátja a csoportban akit választott. A barátság láncot szívesen készítették el.