A barátság olyan, mint Micimackó és Malacka kapcsolata:mindig számíthatnak egymásra.

Óra elejét relaxációval kezdtük. Bevezetés: Kutya-macska barátság? kérdéssorok megbeszélése. Majd aztán gyakorlati játékok. Játék és közös tevékenységek: társasjáték, szerepjátékok, csoportos foglalkozások- meséljen a napjáról, mesélje el egy konfliktus történetét. Baráti kapcsolatok, érzelmek kifejezése. Miért szereted a barátodat? Hogyan érzed magad, amikor…?-Közös beszélgetés. Mit jelent számodra a barátság?- befőttes üvegbe minden gyerek leírja hogy mit jelent számára.
Hét napos program:
-Hétfő: Kommunikáció és figyelem: mesélj és kérdezz játék=Miért fontos hogy figyelmesen hallgassunk egymásra?
-Kedd: Empátia fejlesztése, mások érzéseinek felismerése: kártyajáték érzelmekkel (boldog, szomorú, dühös, izgatott)=Reflektálás „Hogyan éreznéd magad ha veled történne ez?”
-Szerda: Konfliktuskezelés például: kettő gyerek akar ugyanazzal a játékkal játszani, megbeszéljük mi működött jól, és mi lehetett volna másképp?
-Csütörtök: Csapatmunka: közös építés, lego, puzzle, színezés, …=Ki milyen szerepet vállalt, hogyan működött az együttműködés?
-Péntek: Baráti kapcsolatok ápolása: barátoknak vagy osztálytársaknak egy rövid üzenet vagy rajz=Hogyan érezted magad, amikor adtál, és hogyan érezhetik magukat a barátaid?
-Szombat: Kreatív játék, Cél: önmaguk kifejezése és közös élmény, rövid leírás és rajz készült hogy milyen érzéseket érzett játék közben.
-Vasárnap: Összegzés és érzelemfeldolgozás, Cél: a hét tapasztalatainak feldolgozása, gondolattérkép készítése, mi ment jól a héten, mi volt nehéz.
Zárásként közös éneklés: Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek.

Boldogságóra: November- Támogató kapcsolatok hónapja
Mosolymanócskák foglalkozás
2025. november 20.

Cél:
– felismerni, kik a támogató személyek az életünkben
– megtapasztalni a kapcsolódás erejét
– gyakorolni a segítő, figyelmes és együttműködő viselkedése
– erősíteni a közösségi élményt
1. Ráhangolódás:
– Ki volt ma a támaszom?
2. Mese meghallgatása
Mekkora szíve van egy babszemnek?
Horváth Adél és Horváth Lili díjnyertes meséje
Hol volt, hol nem volt, épp az Óperenciás-tenger partján, ott is egy kis faluban, annak is egy szép kertjében élt két kicsi babszem. Lakóhelyük egy öreg néne szakajtója volt, tele más babszemekkel, de ezek ketten testvérek voltak. Folyton folyvást csak együtt játszottak. Bújócskáztak a szakajtó repedéseiben, dalokat dúdoltak, és arról ábrándoztak, hogy egyszer majd világgá mennek, vagy legalábbis megnézik, mi van a szakajtón túl. Mert az edényből nézve mindig csak ugyanaz a kilátás tárult a szemük elé, és ez olykor már untatta őket.
– Baj lesz ebből még, meglátjátok! – csóválták fejüket az öregebb babok. Ők nem vágytak hasonló kalandokra, mint Bori és Barni, mert bizony így hívták a két kis babszemet. A testvéreket amúgy mindenki szerette. Bori volt a bátrabb közülük, míg a visszahúzódóbb Barni álmodozó, nagy barna babszemekkel nézett a világba. Most azonban ő is csak tanácstalanul pislogott:
– Most már örökkön örökké nem láthatok mást, csak ezt a szakajtót?
De hogy, hogy sem, végül mégsem így alakult a sorsuk! Ugyanis, ahogy beköszöntött a május, a néne felásott a kertjében egy kis parcellát, aztán kapával elegyengette a talajt, majd fogta a
szakajtót, és lassan kisétált a veteményesbe.
– Jaj, hová visznek minket? – aggódott Bori.
– Ha én azt tudnám! – sóhajtott a testvére. – Csak abban reménykedem, hogy nem szakadunk el egymástól.
Alighogy kimondta, érezték is, hogy a néne ráncos keze óvatosan belemarkol a fonott kosárba, és kiemel egy nagy maroknyi babot. Bori is ott volt köztük, ám Barni hiába próbált a testvére mellé helyezkedni, végül a szakajtóban maradt. Csak a sokadik merítéssel került ő is a néne kezébe, onnan a földbe, de úgy, hogy félig kikandikált belőle. Riadtan nézett körbe, hátha meglátja nővérét. Észre is vette, két barázdával lentebb feküdt, épp akkor húzta rá a néne a göröngyöket.
– Ó, mit tegyek? – jajgatott Barni. – Hogyan juthatnék a testvérem közelébe?
Meghallotta a sírást egy szürke galamb, le is szállt a friss veteményes mellé. Barni megijedt, mert annyi mendemondát hallott már a babokat-borsókat felcsipegető madarakról! De végül összeszedte minden bátorságát, és megszólította a gerlét:
– Kedves gerle, segíts rajtam! Elszakadtam a testvéremtől, kérlek, juttass engem a közelébe! Ott fekszik az ágyás szélén!
Hitte is, meg nem is, hogy a madár segít majd rajta, de a jószívű galamb csőrébe vette az apró babszemet, és az ágyás szélére szállt vele, majd lepottyantotta a talajra, épp oda, ahol Borit sejtették a föld alatt. Épp idejében tette, mert a néni most észrevette a galambot, és kezeit összecsapva elhessegette, mert azt hitte, torkoskodni jött a veteményesbe. Barni tehát most már Bori közelében volt, de mégsem sikerült tökéletesen a landolás a galamb csőréből, mert a puha talaj helyett ő bizony a kemény földre hullott. Még kétségbe esni sem volt ideje, amikor látta, hogy tőle nem messze mozog a föld. Egy giliszta járt arra, épp napi sétáját végezte. Amerre haladt, szelvényes teste után laza lett a föld. Barni odakiáltott:
– Ó, giliszta úr, itt vagyok, balra, fent! Legyen kedves segíteni! Szeretnék lekerülni a föld alá a nővéremhez, de esélyem sincs áttörni a kemény talajt! Önnek talán sikerül!
– Egy pillanat, és ott vagyok! – felelt a giliszta, és Barni felé vette az irányt. Amint fellazította mozgásával a talajt, a kis babszem belefordult a földbe, és máris keresni kezdte Borit.
– Bori, Bori, merre vagy?
– Barni, hát megtaláltál! – hangzott fel a közvetlen közelből nővére hangja. – Nagyon bátran
viselkedtél!
Nem látták ugyan egymást, de hallották egymás szuszogását. Ebben megnyugodva nyugovóra tért a kis bablány és az öccse. Jóleső meleg járta át a testüket, és sokáig aludtak a talaj puha ölelésében. Talán fel sem ébredtek volna, ha nem éreznek valami furcsa bizsergést a testükben. A bizsergést aztán egy szorító érzés váltotta fel, majd azt vették észre, hogy barna kabátkájuk megreped, és előbb apró gyökerecskék indulnak meg belőle lefelé, majd pedig egy-egy erős kis
hajtás tolja ki a fejét a napfény irányába. Bori és Barni is kibukkant ugyan a föld felszíne fölé, de míg Bori zöld kis feje magasan állt, addig Barni hajtása alig-alig emelkedett, mert őt ott, az ágyás szélén, kevesebb víz érte, mint nővérét. Amikor Bori látta, hogy testvére bajban van, azonnal segítséget keresett. Épp a sorok között szaladt át egy kisegér, őt szólította meg:
– Egérke, szánd meg az öcsémet, hozz neki egy kis vizet, különben szomjan hal!
Megesett rajtuk a szíve az egérnek, hozott egy dióhéjnyi harmatot, és a kókadozó babra öntötte. Barni hálásan kortyolt a vízből, és új erőre kapott. Az ő hajtása is emelkedni kezdett, míg végül olyan magasra ért, hogy összekapaszkodott a Boriéval. Megörült egymásnak Bori és Barni, úgy körbefonta egymást a két testvér, hogy indáik, virágaik és hajtásuk szívalakot formáztak a futóbabföld szélén.
– No, nézd csak, hát ez meg mi? – kérdezte a néne, amikor kitipegett a kertbe megnézni a veteményest. – Hogy mekkora szíve van az én babjaimnak!

Beszélgetésindító kérdések:
Ha te lennél a történetben egy szereplő, ki lennél és miért?
Mit gondolsz, miért akart Barni annyira a testvérével lenni?

3. Színező
A mese maghallgatása után a gyerekek kiszínezték a szinezőt.

4. Erősségzuhany
A meleg zuhany játékhoz hasonlóan üljön ki valaki az osztály elé, a többiek
pedig erősségfókuszú dicséretekkel halmozzák el maximum fél perc alatt. A pozitív megerősítéseket felírtuk, és mindenkiről készítünk egy fényképes erősséglapot, melyet a tanteremben kiteszünk.

Ebben a hónapban a barátság mellett az egyszerű osztálytársi kapcsolatról is sokat beszélgettünk. A baráttal könnyű jól kijönni, de mindenkivel tisztességesen kell bánni. A barátság témakört a Haragos bulldog című mese feldolgozásával, dramatizálással jártuk körbe. Hogy kipróbálják, mennyire tudnak együttműködni, versenyhelyzetben nyerni-veszíteni, s azt jól kezelni, különböző játékokat játszottunk.

A hónap Boldogságóráinak fő témája a társas kapcsolatok megismerése, megerősítése és tudatos ápolása volt. A foglalkozások elején arról beszélgettünk, miért olyan fontosak számunkra más emberek, és miért van természetes igényünk arra, hogy közösségben legyünk. A gyerekek több saját példát is említettek arról, mikor érzik magukat igazán jól társaságban: például amikor együtt játszanak a barátaikkal, amikor valaki meghallgatja őket, vagy amikor sikerül megbeszélniük egy vitát. Megfogalmaztuk, hogy az emberi kapcsolatok akkor tudnak erősek maradni, ha időt és energiát fektetünk beléjük, és folyamatosan gondozzuk őket. Hangsúlyoztuk, hogy a jó kapcsolat nem magától értetődő, hanem törődést, figyelmet és sokszor türelmet igényel. Szó esett arról is, hogy minden kapcsolatban előfordulhatnak konfliktusok. A gyerekekkel közösen megbeszéltük, hogy a vitákat kedvességgel, őszinteséggel és közös szándékkal meg lehet oldani. Hétköznapi példákat is hoztunk: amikor valaki véletlenül megbánt egy barátot, de egy bocsánatkérés vagy egy kedves gesztus helyrehozza a helyzetet. Beszéltünk arról is, hogyan segíti a társas intelligencia azt, hogy jobban megértsük mások érzéseit, és empatikusabban reagáljunk egymás dolgaira. Elolvastuk a csapatmunka és a társas intelligencia erősségmondókáit. Ezek kapcsán beszélgettünk arról, hogyan működik a csapatmunka a mindennapokban: például amikor az osztály együtt készül egy műsorra, vagy amikor egy sportcsapat tagjai egymást bátorítják a versenyeken. A gyerekek több saját élményt is megosztottak arról, mikor segítette őket egy társuk. Alkotófeladatként tenyérlenyomatokat készítettünk, amelyeket kinyírtunk, és egymásnak írtunk rá bátorító, személyre szóló üzeneteket. Szívhez szóló mondatok születtek, például: „Bízom benned, meg tudod csinálni!”, „Szerintem ügyesebb vagy, mint gondolod!”, vagy „Nagyon örülök, hogy a barátom vagy!”. A gyerekek láthatóan büszkék voltak a nekik szóló üzenetekre, és örömmel olvasták őket. Ezután mondat befejezős feladatot végeztünk, amely segítette az érzések megfogalmazását és az egymással való őszinte kommunikációt. Olyan mondatokat fejeztek be, mint „Annak örülök…”, „Attól tartok…”, „Arra vágyom…”, „Az bosszant…”. A gyerekek nyitottan beszéltek arról, mi teszi őket boldoggá, mi okoz bennük félelmet, vagy éppen mi esik rosszul nekik. Ez sok megértést és együttérzést hozott az osztályban. Készítettünk egy erősség-fát is. Egy kopasz fát nyomtattam, melyet a gyerekek az ősz színeiben készült levelekkel ragasztottak tele. A levelekre olyan tulajdonságokat írtunk, amelyek szerintük valakinek az erősségei lehetnek; például: kedves, türelmes, szavahihető, kitartó, játékos, illemtudó, titoktartó, érdeklődő, bátorító vagy megnyugtató. A feladat során nagyon sok pozitív tulajdonság gyűlt össze, és a gyerekek ráébredtek arra, hogy mindannyiuknak vannak értékes, mások számára is fontos erősségei. Felolvastam az Önbizalom hely és a pozitív kapcsolatok című szöveget is, amelyek rávilágítottak arra, hogyan hat a magabiztosság és az odafigyelő viselkedés a kapcsolatainkra. A gyerekek sok saját példát is megfogalmaztak arról, mikor érezték azt, hogy valaki támogatása vagy elismerése erőt adott nekik. Nagy lelkesedéssel hallgatták a Pillanatkapitány és a három próbatétel című történetet. A mese tanulságait közösen elemeztük, és megbeszéltük, hogyan segít a szeretet, a segítőkészség és a kitartás a nehéz helyzetekben. A történet annyira megfogta őket, hogy felvetették: jó lenne az iskola udvarán egy barátságpad, ahová bárki leülhetne, ha társaságra vagy egy jó szóra vágyik. Egy másik alkalommal elolvastuk a Görög mese a barátságról című történetet is. A mese tanulsága az, hogy csak olyan dolgokat osszunk meg másokról, ami hasznos információ, jó dolog és biztosak vagyunk abban, hogy igaz is. A gyerekekkel együtt összefoglaltuk, hogy a barát nemcsak az, akivel jó játszani, hanem az is, aki meghallgat, aki megért, aki vigasztal, és aki jóban-rosszban mellettünk áll. A Boldogságóra munkafüzetben megoldottuk a „Kik vesznek téged körül?” című feladatot is. A gyerekek felsorolták, kik gondoskodnak róluk, kikre számíthatnak, kik azok, akiktől tanulnak, vagy éppen, akik segítik őket. Megnevezték szüleiket, nagyszüleiket, testvéreiket, tanáraikat, edzőiket és barátaikat. Többen személyes történetet is megosztottak arról, amikor valaki melléjük állt, vagy amikor egy barátjuk támogatása, kedves szavai nagyon sokat jelentett nekik. A három alkalom nagyon tartalmasan és jó hangulatban telt. A gyerekek aktívan, őszintén és lelkesedéssel vettek részt minden feladatban. A foglalkozások végére sokan megfogalmazták, hogy mostantól jobban szeretnének odafigyelni egymásra, több kedvességet adni, és tudatosabban ápolni a barátságaikat. A téma mindannyiuknak sok felismerést hozott arról, hogy a társas kapcsolatok kincsek, és rajtunk is múlik, mennyire lesznek szépek, tartósak és szeretettel teliek.