A 6. c osztály tagjaihoz nagyon közel állt ez a téma. Minden egyes gyermek olyan környezetben él, ahol nap mint nap ki van téve valamilyen külső vagy belső negatív hatásnak. Fokozottan érintve vannak a káros szenvedélyek által, problémamegoldó képességük gyenge, nem tudnak bánni a pénzzel, folyamatosan részesei valamilyen erőszakos, agresszív cselekvésnek. Mély érzéseket váltott ki belőlük a mindezekről való beszélgetés, és ügyesen megfogalmazták azokat a stratégiákat, melyekkel ezeket a problémahelyzeteket meg lehet oldani.
Megküzdési stratégiák
2020. február hó
Megküzdési stratégiák
A „megküzdés”, mint kifejezés értelmezésére került sor az első heti foglalkozásokon, minden óvodában. Bevezetőképp a gyermekek saját tapasztalatait vettük számba – életkori sajátosságaikból adódóan – hiszen ebben a korban minden, ami róluk szól kiemelt fontosságú.
Az első lépcsőfok a kisgyermekkoruk volt és el is játszottuk, hogy egy csecsemőnek milyen megküzdési fázisai vannak, mire óvodásokká lesznek. Nagyon élvezték a játékot és sok gyermeknek volt tapasztalata a kis testvérektől is.
Megbeszéltük, hogy milyen sok hőstettet követtek el, mire megtanultak felállni, majd járni, és mennyi fájdalmat szenvedtek el és számtalan újrakezdésre volt szükségük. Továbbgondolva: ha egy kisbaba már kicsi korában ilyen nagy „hős” akkor biztos mindenki sokat fejlődött nagycsoportos korára. A kisgyermekkorral kapcsolatban „aranymondások” is születtek:
„ A babák tudják, hogy a napsugár a szélnek mit mesél”
„A kisbabák még érzik, hogy a föld mozog, azért esnek el annyit.”
A könyvünk meséje (Aranykulcs) nagyon megragadta a gyermekek figyelmét és érzéseikre is mélyen hatott. A mese vége felé minden csoportban nagyon kézzel fogható volt a belsővé válás: csend, mozdulatlanság és feszült figyelem tükrözte mindezt. Ami megkoronázta a végét az volt, hogy az egyik kisfiú a történet végén, átszellemült tekintettel a mese végén ezt mondta: „Ó, de romantikus!” … egy különleges pillanat volt, melyet elmeséltem az édesanyjának is.
Minden hét a megküzdési tapasztalatok megbeszélésével kezdődött. A gyerekek leginkább olyan történeteket meséltek, melyek fizikai akadályok leküzdéséről szólt, azonban ezek a tapasztalatok a szülőkkel való munkavégzésekről szóltak, a közös erőfeszítésekről.
A hét következő meséi Kádár Annamária: Lilla és Tündérbogyó című könyvéből szóltak ismét. Amely leginkább kapcsolódott a hónap témaköréhez, az a „Tündérbogyó és a színes üveggolyók” című mese volt, amely egy vak kislányról szólt. A mese érzékelhetően és átélhető módon mutatja be az óvodás korosztály számára, milyen nehézségekkel kell szembenéznie annak (esetünkben) aki nem lát és másképp érzékeli a világot. Ez a mese nem csak egy emberi megküzdési folyamatra világít rá, hanem empátiát fejleszt, formál, bemutatja a világban a másságot és az elfogadást. Játékosan és szeretettel – az érzelmekre hatva érzékenyíti az óvodás gyermeket.
A rajos feladat nagyon tetszett minden gyermeknek, nem kellet sokat gondolkodniuk a „szuperhőseiken”. Az egyik legszebb történet a „Szupergirl” elnevezésű, – szívecskékkel gazdagon körberajzolt lányfigurához született: „azért rajzoltam oda szíveket, mert szeret mindenkit, csak a rosszakat nem”. Egy másik gyermeknél pedig a középpontba az anyukája került: „Szuperanya” elnevezéssel. A Freinet óvodánkban az előző (téli) hónapokból készült rajzok, albumokká lettek összefűzve, a szuperhősök plakátra kerültek és a „Téli projektzáró kiállításukon” a szülők és a gyermekek is megnézhették újra átélhették a „Boldogovis” foglalkozásokon szerzett élményeket. Gazdag, építő és tartalmas hónap áll mögöttünk!
Gyengénlátók Általános Iskolája EGYMI és Kollégiuma
A gyerekek összegyűjtötték és lerántották a számukra nehézséget jelentő dolgokat. Mellé írtuk, milyen technikával próbálnak küzdeni ellene.
Ebben a hónapban a megküzdési stratégiák gyakorlásával foglalkoztunk.
A tevékenységet most is relaxációs gyakorlatokkal indítottuk. A gyerekek választották ki melyiket csináljuk az ismert relax gyakorlatok közül. Ezután a februári hónap aktuális témájáról, a MEGKÜZDÉSRŐL beszélgettünk. A téma folytatása képp Boldog Dóra mesére hívta a gyerekeket. A mese után átbeszéltük a mese történetét, majd megválaszoltuk a könyvben megfogalmazott kérdéseket is. Ezután többször is eljátszottuk a könyvben is említett „Hajótörés” játékot. Ez annyira elnyerte a gyerekek tetszését, hogy minden nap újra és újra játszottuk.
A délutáni játékidőben a munkafüzet témához kapcsolódó feladatlapjai is előkerültek.
A megküzdés, versengés hónapja volt a Február. Mozgásos, és kognitív képességeket fejlesztő játékokkal igyekeztünk a gyermekekben alakítani e képességet.
A megküzdés témáját leginkább feladatok elvégzésével tudtam közel vinni a gyerekekhez. Bagdi Bella dalaival ráhangolódtunk az órára. Beszélgetés során elmondták a gyerekek, hogy szerintük miért küzdünk, milyen feladatokat viszünk végig és milyen jó érzés, ha sikeresen vettük az akadályokat. Játékos feladatban bújtak végig az „alagúton”, melyet a sok apró terpesztett láb jelképezett. Néhányan megépítették a sárkány várát, ahonnan kiszabadult Boldog Dóra. Jól éreztük magunkat az óra folyamán, sokat énekeltünk, nevettünk, játszottunk.
Szilvási Általános Iskola Felsőszilvási Általános Iskolája
A gyerekek nagyon könnyen összegyűjtötték azokat a területeket , ahol nehézségekkel kell szembesülniük a mindennapjaikban . Viszont nem ment könnyen a megoldáshoz vezető út megtalálása .Aktuális a koronavírus miatti aggódás és félelem.Rengeteg kérdésük volt ezzel kapcsolatban . A médiából elcsípett félinformációk és egymás ijesztgetése szinte pánik hangulatot keltett . A mostani téma erre is lehetőséget kínált , hogy megnyugtassuk a kedélyeket és részletesen megbeszéljük , hogy mi mit tehetünk . Mindig van megoldás !
Dánszentmiklósi Ady Endre Általános Iskola és AMI
Kiváló téma a ” Megküzdési stratégiák”.
Szuper volt együtt ellazulni Bagdi Bella dalára.
Színeztünk,rejtvényt fejtettünk, beszélgettünk és kijutottunk a labirintusból.
A kihívások a próbatételek végig kísérik egész életünket. Februárban, az aktuális téma feldolgozását szervesen beépítettem a napi tevékenységünkbe. Farsangi időszak lévén, a boszorkány kihívások elé állított minket.A csoportunknak küldött varázsleveléből megtudhattuk, ha együtt ügyesen megküzdünk a feladatokkal, eljuthatunk az aranykulcshoz. A próbatételek sora , a tornateremben kezdődött, ahol csapatonként – „egy emberként” kellett megküzdenünk a különböző nehézségű feladatokkal. A játék közben többször felidéztük, tudatosítottuk azt, hogy mennyire fontos szemünk előtt tartani a célunkat, mennyire fontos az elszántság, a fel nem adás, a kitartás, és egymás segítése. A „menetleveleken” jól követhettük a próbatételek sikerességét. A tornaterem után a csoportszobában folytattuk tevékenységünket. A boszorkány újabb kihívás elé állította a csoportot: meg kellett keresnünk az elrejtett gyémántokat. A próbatétel sikeres teljesítését követően , egy mesével jutalmazta a gyerekeket: Bezzeg A. Aranykulcs meséjéből megerősítést kaptunk azzal kapcsolatban , hogy mennyire fontos az , hogy legyenek céljaink, hogy azokat akarjuk elérni, és ne hátráljunk meg az elénk gördülő akadályoktól. A téma lezárásaként lehetőséget biztosítottam a mese szereplőink kiszínezésére, illetve élményrajzok elkészítésére is. Természetesen most sem maradhattak el a kedvenc Bagdi Bella gyermekdalaink sem.