A mesénkbe megpróbáltuk beleszőni csoportunkban előforduló problémákat, helyzeteket. A gyerekek közül többen magukra ismertek, sőt ki is próbálták a történet végén szereplő düh-oldó módszert.
Irgum-burgum Boldizsár
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy medve, akit Irgum-burgum Boldizsárnak hívtak. Vajon miért, gyerekek?
Bizony, bizony; Boldizsár sokszor dúlt-fúlt, morgolódott, ha valami nem sikerült neki, vagy ha valami nem úgy történt, ahogy azt ő szerette volna.
Irgum-burgum Boldizsár, az erdei óvodába járt, amíg a szülei az erdőt járták élelemért. Boldizsár reggelente morogva ébredezett:
– Mmmmm, miért kel felkelnem, én még álmos vagyok, aludni akarok?!
Az anyukája szépen kérte, hogy öltözzön, induljanak, várják már az óvó nénik és a pajtásai. Se Boldizsár csak morgott, dhogott, nyafogott. Sajnos minden nap ilyen rosszkedvűen indult. Egyik reggel azt gondolta a kis bocs anyukája, móresre tanítja a kisfiát. Hagyta aludni, nem keltegette, nem ébresztgette. Kikészítette a reggelijét az asztalkájára, és elindult málnát szedni, mézet gyűjteni. Amikor boldizsár felébredt, körülnézett, de hiába hívogatta a szüleit, nem válaszoltak. Nem esett kétségbe, megette a reggelijét és elkezdett játszani. Egy darabig jól is érezte magát, de egy idő után már elkezdett unatkozni, hiányoztak neki a barátai, pajtásai, és arra gondolt, milyen jót játszhatnak a többiek az oviban; az óvó néni most biztosan másnak mesél, és a tornából is kimarad, amit annyira szeretett. Már-már elpityeredett, amikor megérkeztek a szülei. A nyakukba borult és megígérte, hogy ezentúl nem fogja az időt húzni reggelente, és vidáman, morgás nélkül fog felöltözni.
Irgum- burgum Boldizsár nem csak otthon morgott, dohogott, nyafogott. Sokszor megtörtént, hogy az óvodában is rossz volt a kedve, sőt mérgében még sírva is fakadt, és toporzékolt. Például, ha nem azt játszották a barátai, amit ő szeretett volna; vagy ha nem a kis piros autó jutott neki, hanem a kék. Vagy, ha a tornánál nem a barátja fogta a kezét a körben. Egyszóval, néha kibírhatatlanul viselkedett, és mindenkit elszomorított. Egyik nap, a kis bocs óvó nénijei, azt gondolták, móresre tanítják Irgum-burgum Boldizsárt. Ahogy a kis medve morgolódni kezdett, és sírva toporzékolt, úgy tettek, mintha nem is ismernék, és azt kérdezték:
-Gyerekek, hová lett Boldizsár? Nme láttátok, hová tűnt, az előbb még itt játszott! És ki ez a kis bocs, aki itt mérgelődik?
Boldizsár nagyon meglepődött. Hiába kiabálta, hogy itt vagyok, senki sem hallotta meg. Lassan-lassan magától abbahagyta a mérgelődést, a sírást, a morgolódást, és a toporzékolást; odaállt az óvó nénik elé és nyugodta hangon megszólalt:
-Itt vagyok, óvó néni!
Az óvó nénik nagyon megörültek Boldizsárnak és mosolyogva ölelték magukhoz a ki bocsot. Ezután egyre kevesebbszer mérgelődött Boldizsár. Megfogadta a dadus néni tanácsát, és ha érezte, hogy kezd mérges lenni valamiért, vett egy nagy levegőt, hosszan kifújta, és mosolygott egyet. Így eltűnt a düh, a rosszkedv, a morgolódás. Képzeljétek, a neve is más lett: Boldogságos Boldizsárnak hívta már mindenki, hiszen majdnem mindig jókedvű és mosolygós volt.
Ha néha- néha ti is méregbe gurultok, próbáljátok ki a dadus néni módszerét!