A téma feldolgozása során a gyerekek elmondták, hogy milyen nehézségeik adódtak a közelmúltban, mi dühítette vagy keserítette el őket. Hogyan kezelik ezeket a helyzeteket.
Ezután összegyűjtöttek több irodalmi szereplőt, kik nehézségek árán ugyan, de képesek voltak elérni céljaikat. Csoportokban képregényt készítettek az olvasmányukból.
Megküzdési stratégiák
A mai foglalkozást szintén egy „Mozogj a tükrömben” ráhangoló, relaxáló feladattal indítottuk.
Ezután kifejtették a gyerekek, hogy mit is takarhat a mai témánk: Megküzdési stratégiák. Meghatároztuk a megküzdés, mint fogalom jelentését. Aki szerette volna, elmondhatta a társainak, hogy neki milyen jól bevált „technikája” van a stresszhelyzetek kezelésére. A gyerekek meglepő őszinteséggel tárták fel egymásnak a néha „furcsának” tűnő probléma- kezelési módokat. (A kutya sétáltatáson keresztül a fejen állásig nagyon érdekes technikák kerültek felszínre!)
Közösen ötletelve- különböző megküzdési technikákkal bővítettük a lehetőségeket. A rossz érzéseket elkerülő és kezelő technikák összegyűjtése után- közösen végeztünk egy stressz elleni villámrelaxációt.
Majd arra kértem a gyerekeket, hogy szintén kis csoportokban találjanak ki és játszanak el egy problémát és annak a megküzdési technikáját! Mindig nagyon élvezik ezeket a szerepjátékokat! Nagyon kreatív „előadások” születnek újra és újra!
A jelentek után mindig meg is beszéltük a felmerülő problémát és a bemutatott „megküzdési” stratégia kiválasztását. Bizonyos esetekben további ötleteket adtak egymásnak, hogy hogyan lehetne még jobban „orvosolni” a felmerülő problémát.
A foglalkozás végén megnéztük a „Szavak ereje” c. rövid filmet. Még volt időnk megbeszélni, hogy kinek és hogyan kellett megküzdenie a problémával a filmben és milyen technikát alkalmazott. Rövid közvéleménykutatás után kiderült, hogy a gyerekek is hisznek a szavak erejében- velem együtt!
Óránk lezárásaként különböző érzelmeket kifejező arcok közül választhattak a gyerekek aszerint, hogyan érezték magukat az órán. Nagyon őszinte és előremutató vélemények születtek! Mindez megerősít abban, hogy szükségük van és igénylik ezeket a foglalkozásokat!
SZTEKI Weöres Sándor Általános Iskola
A „megküzdés hónapját” a szokásos énekléssel és relaxációval kezdtük.
A téma bevezetését a megküzdés és a stratégia szavak magyarázatával indítottuk.
Gyűjtöttünk mondatokat, amik nekik nehézség esetén segíteni szoktak.
Ilyeneket mondtak:
Ügyes vagy, meg tudod csinálni!
Képes vagy rá!
Sikerülni fog!
Ne keseredj el, ki tudod javítani!
Nem haragszom rád, szeretlek!
Hidd el az igyekezetednek meg lesz az eredménye! Stb.
A bugyelláris…. című mese felolvasása után megbeszéltük, hogy a mese szereplőknek sokszor kell nehézségekkel szembenéznie. Ezekkel a nehézségekkel meg kell küzdeniük. Milyen tulajdonságok segítik őket a megküzdésben. Ezeket is elmondták. Pl: kitartás, szorgalom, bátorság.
Más mesékből is hoztunk példákat, hogyan győzik le a nehézségeket a szereplők. Milyen segítőik voltak a problémamegoldásban.
Beszélgettünk arról is, hogy nekik ki szokott nehéz helyzetekben segíteni, kire számíthatnak.
Csoportokban megbeszélték, rájuk hogy hat az, ha valami problémával állnak szemben.
Szomorúság, harag stb. És azt is milyen módszerrel tudnak ebből a helyzetből „kilépni”, megnyugodni.
Meditációval fejeztük be a foglalkozást.
Házi feladatnak azt adtam, hogy kérdezzék meg családtagjaikat, nekik milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük.
Az egyik kisfiú édesapja életútját mesélte el. Arra gondoltam ezt osztom meg, mert példaértékű.
1. osztályos, még nem tud ilyen „sokat”írni, ezért én gépeltem le a történetét.
Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
Hogy célba érjünk, nem mindig elég a kitartás. Sokszor kell egy jó ötlet, tervezés. Lehet, hogy akadályokba ütközünk, amit csak társak segítségével tudunk leküzdeni…
Rácz István 4.b
A megküzdés hónapjában kétféle feladat közül választhattak a gyerekek:
1. Indulathőmérő készítése
A gyerekek felkínált módszerek közül választották ki azokat, amelyeket szívesen használnak/használnának annak érdekében, hogy megnyugtassák magukat, egyre nyugodtabbak legyenek.
2. A csodálatos segítők
A megküzdésben az egyik legnagyobb segítség a társas támogatás.
A gyerekek azt gyűjtötték össze saját kártyájukon, hogy kire számíthatnak nehéz helyzetükben, illetve ők kinek tudnak támogatást nyújtani.
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézménye
A februári hónapban nagyon sokat beszélgettünk a gyerekekkel a megküzdésről, és arról, hogyan és mi által érhetjük el a céljainkat! Úgy gondolom, hogy nagyon tanulságos hónap áll mögöttünk!
Szombathelyi Neumann János Általános Iskola
Ebben a hónapban sajnos nem tudtam annyi foglalkozást tartani, amennyit szerettem volna, de nem adtam fel, úgy döntöttem, távolról támogatom “gyermekeimet”. A tantestület nagyon támogató volt, egy biztató, motiváló videót sikerült készíteni a gyerekeknek.
A megküzdési stratégiák témával kapcsolatosan kis tanulóimmal nagyon sokat beszélgettünk, kinek hogy sikerül önállóan egy-egy problémát megoldani, vagy ha más segítségét kéri,ki,hogyan teszi. Igyekeztem a beszélgetést olyan irányba is terelni,hogy egymásnak is adjanak jól bevált ötleteket. A témához kapcsolódó Ellazulni jaj de jó! című dalt imádták/imádják, sokszor kérik,hogy hallgassuk meg. Nem is kellett mondani,hogy tegyék amit énekel a dal, tették azt önállóan, felszabadultan nagyon jó kedv közepette.
Mindenki elkészítette saját indulathőmérőjét, melyet belerajzoltunk a Boldogság füzetünkbe. Minden gyermek elkészített kicsinyített mását rajzos formában, s miután kiszínezte, kivágta, a „kezébe” ragasztott egy kis lapot, melyre ráírta saját megküzdési stratégiáját címszavakban. Az elkészült kis harmadikosok felkerültek a közös megküzdés hegyére. Ez a „hegy” kikerült osztályunk egyik falára, s ha valaki nehézségbe ütközik, csak rá kell pillantania.