A februári hónap a megküzdés hónapja volt. A boldogságórát Bezzeg Andrea: Arany kulcs című meséjének elmesélésével kezdtem. A mese által a gyerekek megérezhették a félelem és a cél elérése által a megküzdés jelentését is.
A mese után János lovag egy újabb küldetéssel készült a gyermekek számára azért, hogy ők is megküzdhessenek különböző küldetések során. Mivel a boszorkányok szemmel figyelték a kis hősöket így a küldetést csendben kellett végig csinálniuk.
Első feladatként a sóbarlangba (sószoba) kellett a gyerekeknek a bátorságot átadniuk egymásnak. és eljátszaniuk a Lovag, Sárkány, Királylány játékot.
A következő küldetésük, az volt, hogy a folyosón felhőket lerakva lépkedjenek át a szakadékon. Az utolsó gyermek feladata a felhő összeszedése volt, hogy a farkasok utánunk ne eredjenek.
A bejárathoz érve meg kellett etetni a sárkányt 17 pogácsával (17x be kellett dobni a sárkány szájába a labdát). Ennél a résznél a nagy izgalom és öröm hatására a hősök kicsit hangosabban ujjongtak, amit a boszorkányok meg is hallottak ezért le kellett guggolnia mindenkinek és kőnek tettetnie magát. A kitalált csel be is vált, mert hamar tovább álltak a boszik.
Miután jóllakott a sárkány mély álomba szenderült így a karmai közül ki lehetett venni a következő küldetést, ami a kacsa ország helyére vezetett. Ez egy védett hely volt így itt nyugodtan énekelhettünk és eltáncolhattuk a kacsa táncot.
Ezt a küldetést is teljesítve kellett egyesével a csoportteremben bekötött szemmel vezetve végig menük a gyermekeknek úgy, hogy a varázshomoktól meg ne vakuljanak. Útjuk során szélviharba kerültek, majd a boszorkányok kereplővel körözgettek körülöttük végül egy barlangon át guggolva jutottak a várba.
A várban a királylány helyett egy furulyát és egy kottát találtunk, amit eljátszva tudtuk meg a királylány búvóhelyét. „Itt ül egy kis kosárka” dalt halván a kis hőseink rögtön tudták, hogy az egyik kosárba bujkál a hercegnő. A küldetést minden kis hős ügyesen teljesítette, így kiszabadították a hercegnőt és jutalomként mindenki kapott egy hegyi kristályos sárkány érmét.
A kaland után megbeszéltük a megküzdési stratégiákat, amiket alkalmaztunk a játék során.
Megküzdési stratégiák
Nagykárolyi 1-es számú napköziotthon
Az óránk témája ,,A megküzdési stratégiák”. Feladatunknak az ,,Erőforrás vagyok!” címet választottuk.
Óvodánkban február 8-án a farsangolás volt az aktualitás. Az órát relaxálással kezdtük. Meghallgattuk Bagdi Bella ,,Ellazulni jaj, de jó” c. dalát. Nagyon várták, hogy jelmezbe bújjanak és erősek legyenek, mindenkit legyőzzenek. Sikerült is, amikor beöltöztek mindenki vidám és felszabadult lett. Versenyjátékokat szerveztünk a gyerekeknek. A ,,Pingvinek a jégtáblán” c. ügyességi játék során a gyerekeknek az volt a feladatuk, hogy zenére táncoljanak az újságpapírokon. Amikor a zene leállt, a játékvezető a földön lévő újságpapírokat kisebb darabokra tépte. A győztes az volt, aki a legkisebb újságpapíron is táncolni tudott.
Újabb versenyjáték volt a ,,Pufi evő” és a ,,Szörpivó verseny”. A győztes az volt, aki a leghamarabb elfogyasztotta az előtte levő finomságot, üdítőt.
A következő versenyszám a ,,Tojáshordás kanállal” volt. A gyerekeknek úgy kellett végig menniük az akadálypályán, hogy a tojást ne ejtsék le. A tojáshordás nagyfokú koncentrációt, odafigyelést, kitartást, türelmet, szem- kéz koncentrációt, ügyességet igényelt.
A versenyjátékokkal az volt a célunk, hogy a gyerekek önként és örömmel vegyenek rész a tevékenységben.
A versenyjátékok során megtapasztalhatták, hogy milyen az egymás elleni küzdelem, a versengés, a győzelem, a siker, az elismerés. A játékban résztvevők elismerést, jutalmat, dicséretet, kaptak. Az első helyezettek sikerélményhez jutottak, az utolsó helyezetteknek el kellett fogadniuk, hogy most nem ők győztek. A játék a kudarctűrő képességüket is próbára tette.
A beszélgetőkör során megbeszéltük, hogy sikerült leküzdenünk az akadályokat.
A boldogságvár hatodik lépcsőfokára felkerült a megküzdési stratégiák jelképe.
Jászszentlászlói Szent László Általános Iskola
Hónapról hónapra jól jönnek a témák. Több filmet is néztünk a tanulókkal az elmúlt hetekben, melyeknek a középpontjában állt a megküzdés a problémákkal. A tanulók egyénileg egy kis lapon gyűjtötték össze, hogy ők maguk, milyen esetekben szembesültek tehetetlenséggel, kudarccal. Összegyűjtöttük a javaslatokat, majd megtervezték, és elkészítették a PAJZS-ot, mely megvédi őket.
Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskola és AMI
Ebben a hónapban, választott feladatként a nevek jelentésével foglalkoztunk, kicsit mélyebben.
A gyerekek örömmel érdeklődtek, kutattak a keresztnevük jelentése iránt.
Mindenki figyelmesen hallgatta végig a társaik beszámolóit.
Sokat nevettünk ezen az órán, és tényleg megfigyeltük, hogy mindenkinek egyedi volt a neve és különös jelentéssel bírt.
Örömmel alkottak a gyerekek!
Nagyon szép munkák születtek!
Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskola és AMI
Ebben a hónapban, választott feladatként a nevek jelentésével foglalkoztunk, kicsit mélyebben.
A gyerekek örömmel érdeklődtek, kutattak a keresztnevük jelentése iránt.
Mindenki figyelmesen hallgatta végig a társaik beszámolóit.
Sokat nevettünk ezen az órán, és tényleg megfigyeltük, hogy mindenkinek egyedi volt a neve és különös jelentéssel bírt.
Örömmel alkottak a gyerekek!
Nagyon szép munkák születtek!
A csoporttal meghallgattuk a hónap dalát és felolvastam a mesét is. Szépen meg tudták fogalmazni a gyerekek, melyik mesehős viselkedése volt pozitív illetve negatív és megérdemelték-e, amit kaptak a mese végére. A beszélgetés során kiderült, hogy mindenkinek a csoportból van olyan családtagja, barátja, akihez gond esetén fordulhat és volt olyan is, aki minket tanárokat említett meg, akik segítenek neki a bajban. A munkafüzetben található feladatokat megcsináltuk, a nyelvtörőt is szépen mondták a gyerekek. Az óra végén elkészült a szivárvány is, melyen megfogalmaztuk, hogy együtt, közösen minden akadályt legyőzhetünk a célunk eléréséhez. Testnevelés órán pedig „Exatlon” játékot játszottak a gyerekek két csapatra osztva, ahol közösen tudtak megküzdeni, csapatként egymással.
Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók általános iskolája
Sziklaforrás csoport
Az óra bevezetésében nem a nézségeinnkel teli életünkből kerestünk példákat a megküzdési stratégiákhoz. Környezetünk, élővilágunk példáival, az állatok viselkedésének tanulmányozásával azt figyeltük meg, melyek azok a külső jegyek, amelyből az ő küzdésükre következtethetünk. Fotókat, képeket, változásokat, szokatlan és természetes reakciókat elemeztünk. Figyeltük a képeken az állatokat, kicsinyeiket, hogyan védekeznek, milyen stratégiát választanak, mi jelent számukra problémát. A legfontosabb lépes volt annak megállapítása, miből mire következtethetünk. Ezzel számos tulajdonság előkerült, amivel saját életünkkel is párhozomat vonhattunk.
Az állatok világából a pávát választottuk azoknak az érzelmeknek és viselkedésmódoknak a megjelenítéséhez, amit mi a megküzdéseink során fontosnak találtunk. A színes tollakra írták a gyerekek milyen érzelmeket, stratégiákat jelent számukra a fogalom. Ezzel és nevük jelentésével felvértezve lett teljes a hónap témájának a feldolgozása.
Végre Farsangolhattunk!
A gyerekek nagyon vidáman, örömmel búcsúztatták el a telet, s várják a tavaszt, a meleget.
Beöltöztünk, táncoltunk, díszítettünk, színeztünk, barkácsoltunk, verseny játékoztunk, ettünk-ittunk, mulattunk…
A küzdelem szó megismerése játékos formában, a gyemekek érdeklődési körének és fejlettségi szintjének megfelelően.